
Mit üzen ezzel a sejtelmes képpel Mikes Anna? - Egyre nagyobb a találgatás
A Föld jelentős részét óceánok és tengerek borítják, amelyek sótartalma átlagosan 3,47 százalék. Ennek háromnegyede nátrium-klorid, a maradék pedig magnézium-klorid, magnézium-szulfát és sok más, többek között – ugyan csak minimális mennyiségben, de – még arany is.
Fontos tisztázni: az édesvíz is sós, csak az aránya olyan alacsony, hogy meg sem érezzük.
Természetes állapotában a víz enyhén savas kémhatású a levegőből származó szén-dioxid miatt. Több milliárd évvel ezelőtt, amikor az óceánok kialakultak, a levegőnek még sokkal nagyobb részét tette ki a szén-dioxid, és kisebbet az oxigén.
Az óceánok és tengerek rettenetesen hosszú időn keresztül hulló savas esőnek köszönhetően alakultak ki, ami kioldotta a kőzetekből a különböző anyagokat, amiből több milliárd tonna só állt össze, és ez a mai napig is megtalálható a vízben.

A fotó illusztráció: Shutterstock
A folyók ugyanakkor mégsem sósak, ennek pedig az a magyarázata, hogy csak átmenetileg tárolják a vizet.
A tengerek a beléjük torkolló folyóktól kapják a vizet, párolgással pedig veszítenek belőle, de míg az újabb adag só folyamatosan áramlik befelé, közben csak víz távozik. Így halmozódott fel az idők során 3,5 százalékra a tengervizek sótartalma, ma pedig már olyan kevés só érkezik a folyókból, hogy a sókoncentráció jóformán állandó.

Mit üzen ezzel a sejtelmes képpel Mikes Anna? - Egyre nagyobb a találgatás

Soha nem látott aukciós rekord született Magyarországon

Karácsonyi klippel debütált a Tények műsorvezetője, Szentpéteri Eszter

„Nem voltam szép gyerek” – Tilla gyerekkori fotójával üzent

„Hat éve újra megszülettem” – Tóth Gabi megrázó vallomása kislányáról

56 évesen is ultraszexi szettben Jennifer Lopez, újra bizonyította, a kor neki csak egy szám

Tűzoltóautó érkezett a Róna utcába, kiürült a stúdió

Dráma a stúdióban, a Szerencselány elutasította a TV 2 műsorának ajánlatát

Végleg búcsút int a színpadtól a magyar zeneipar ikonikus szerelmespárja

Álomotthonát keresi a Szerencselány, a Lakásvadászok segítségét kérte

Elcsukló hangon adott interjút Rudolf Péter a Mokkában, így emlékezett meg Kálloy Molnár Péterről

Nagy dobásra készül Barta Sylvia, tanítványaival nemes célért küzdenek