Nagy Márton: fontos közlekedési beruházásokról döntött a kormány

A kormány a múlt héten döntött egy új gyorsvasúti kapcsolat kiépítéséről a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér és a Nyugati pályaudvar között, továbbá egy új cargo repülőtér építéséről. Mindkét beruházás koncessziós formában valósulhat meg, előbbi 1 milliárd, utóbbi 0,4-1 milliárd euró értékben - jelentette be keddi sajtótájékoztatóján Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter.

A Budapest Ariport utasforgalma az elmúlt években átlagosan 14 százalékkal bővült, tavaly a pandémia előtti rekordot is megdöntve 17,6 millióra emelkedett, és az idei első négy hónap adatai alapján tovább folytatódhat a növekedés. 2030-ra az utasforgalom meghaladhatja a 20 milliót, míg 2040-re a 35 milliót. Ilyen nagyságú utasforgalom mellett szükséges közvetlen kapcsolat kialakítása, amely zöld és gyors megoldást jelent, továbbá a repülőtér vonzáskörzete is megnövekedne - fogalmazott.

A miniszter elmondta: a beruházás előkészítése az ezt részletező kormányhatározat alapján elkezdődött, a koncessziós pályázatokat fél éven belül kiírhatják.

A tervek szerint új nyomvonal csak Kőbánya és a repülőtér között épülne és a légikötőt az országos vasúti infrastruktúrába kapcsolnák. A koncessziós beruházásra külföldi és magyar beruházókat várnak - emelte ki Nagy Márton, hozzátéve, hogy a hasonló infrastrukturális beruházások népszerűek nemzetközileg.


Az új cargo repülőtér megépítésére azért van szükség, mert a Budapest Ariport lassan eléri évi 400-450 ezer tonna éves forgalmának felső korlátját és az utasszállító forgalom növekedésével már nem jut szabad idősáv a légiáru-forgalom számára.

A kormány 5-6 lehetséges helyszínnel számol, a beruházás már meglévő helyszínen vagy zöldmezős formában is megvalósulhat. Feltétel, hogy a légikikötő non-stop üzemeljen és ehhez olyan helyen kell működnie, ami lakókörnyezettől távol esik. Másik fontos szempont a helyszín kiválasztásánál a konnektivitás, a vasúti és közúti infrastruktúra közelsége - tette hozzá.

Mivel a cargo áruforgalom 84 százaléka Ázsiából és az Egyesült Államokból érkezik, és ezen belül 43 százalékban Kínából, elsősorban keleti országokból érkező befektetők részvételére számítanak a koncessziós pályázaton. A kormány Kínából, a Közel-Keletről, Kazahsztánból vagy Azerbajdzsánból várja a befektetőket, akik nemcsak megépítik, de üzemeltetik is a létesítményt.

Kérdésre válaszolva elmondta, hogy a Budapest Airportból kivett 100 milliárd forintos osztalék a költségvetés egyenlegét javítja. A kormány a következő években stabilan 20-30 milliárd forint körül osztalékjövedelemre számít a repülőtér működtetésből származó nyereségből.

MTI/Fotó: MTI/Balogh Zoltán

2025. június 03. 12:48
Két hongkongi repülőtéri biztonsági alkalmazott meghalt hétfőn kora reggel, miután egy Dubajból érkező teherszállító...
Azért kell az aláírásgyűjtés és azért kell a Nemzeti Konzultáció, hogy a magyar emberek Orbán Viktort a brüsszeli cs...
Megerőszakolták Michael Schumacher egyik ápolóját a legendás Forma-1-es pilóta otthonában. Az ügy most került bírósá...
10 állat vesztette életét, mire kifejlesztette a megfelelő adagot.
Azt hinnénk, az internet már nem tud minket meglepni? Mindenki kapaszkodjon meg: van egy férfi, aki nem táncol, nem ...
family
A sport nemcsak az egészségről szól, hanem közösségről, kitartásról és jövőképről is. Egyre több ismert ember vallj...
family
Már a levegőben érezni a feszültséget, a várakozást és a csillogást. A Megasztár versenyzői folyamatosan azon dolgoz...
family
Kifutópályák, amik hegyek közé, házak fölé vagy éppen a tenger szélére épültek. A világ legbizarrabb repterein lando...
family
Szerda reggel fékezés nélkül csapódott egy menetrend szerinti busz Szolnok belvárosában egy iskola épületébe. A jár...
family