Nagy Márton: A kormány vizsgálja a benzinárat, mert a Magyar Ásványolaj Szövetség, köztük a MOL, nem tartja be a vállalását

A miniszter sokakat érintő kérdésről beszélt - írta meg a Metropol.

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter egy pénteki sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a kormány vizsgálja a benzinárat, mert a Magyar Ásványolaj Szövetség, köztük a MOL, nem tartja be a vállalását. Mint mondta, jövő héten a kormány vizsgálni fogja az üzemanyagárakat, mivel régiós összehasonlításban felfelé lógnak ki a magyarországi benzin- és gázolajárak. A miniszter szerint a kormány el fog gondolkodni azon, hogy szükséges-e beavatkozni a piaci szereplőkkel korábban kötött megállapodás erőteljesebb érvényesítése érdekében. Nincs kizárva a benzinárstop újbóli bevezetése sem.

A korábbi egyeztetéseken, amiket Nagy Márton a Mollal és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőivel folytatott, az volt a kormány igénye, hogy a hazai üzemanyagárak a régiós középmezőnyben legyenek, ez azonban nem teljesült. A KSH pénteki kísérleti statisztikája szerint jelenleg a magyarországi benzinár 3,2 százalékkal, a dízelár 5 százalékkal van a régiós átlag fölött.

A nemzetgazdasági miniszter múlt hét csütörtökön már behívatta a hivatalába a Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ), köztük a Mol képviselőit a belföldi piacon kialakult magas üzemanyagárak miatt.

A tárgyaláson a felek áttekintették a belföldi üzemanyag-ellátásra és az üzemanyagok árára ható nemzetközi eseményeket és gazdasági folyamatokat. A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb. A közlemény szerint jelenleg a benzin 644 forintba, a gázolaj 658 forintba kerül literenként, vagyis a régiós átlagnál mintegy 7-9 százalékkal drágább mindkettő.

A miniszter felhívta a figyelmet arra a korábbi megállapodásra, miszerint az üzemanyagáraknak a régiós középmezőnyben kell lenniük. Ennek alapján figyelmeztette az ágazati szereplőket arra, hogy nem tartják be a vállalásaikat. Hangsúlyozta: határozott elvárás, hogy az üzemanyagáraknak - teljesítve a megállapodást - a lehető leghamarabb a régiós középmezőnybe kell kerülniük.

Nagy Márton tájékoztatta a feleket, hogy ennek érdekében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a közeljövőben olyan nyilvános, a regionális üzemanyagárakat monitorozó rendszert alakít ki, amely rendszeresen bemutatja az árkülönbségeket, így referenciapontként fog szolgálni a megállapodás betartására, nyomonkövetésére és ellenőrzésére vonatkozólag - olvasható a közleményben.

Tavaly szeptemberben abban állapodott meg Nagy Márton és a Mol képviselője, hogy a kereskedők legalább a régiós középmezőny szintjére csökkentik az üzemanyagárakat, ám az utóbbi időben elcsúsztak innen az árak. A Világgazdaságnak adott interjújában Nagy Márton úgy fogalmazott, hogy a kormány türelme is kezd elfogyni, de hogy ne legyen vita arról, hogy pontosan mi is a régiós átlag, a KSH-t bízták meg mint független, objektív szervezetet, hogy alakítsa ki ennek módszertanát.

A KSH most közölt adatai alapján jogos volt a kormány aggodalma, ugyanis a benzin esetében 3, míg a gázolaj esetében 5 százalékkal vannak magasabban a magyar árak a régiós átlaghoz képest.

Előzőleg 7-9 százalékos eltérésről beszélt a miniszter, így nagy kérdés, hogy végül visszahozza-e a kormány a benzinárstopot. Nagy Márton nem zárta ki ennek lehetőségét, de jelezte, hogy számtalan beavatkozási mód van a kormány birtokában, akár az árrés terhére is.

Időközben közzétette a régiós üzemanyagárakat a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), ettől tette függővé korábban Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter, hogy a kormány belenyúl-e az üzemanyagárakba. Az adatok egyelőre igazolják a kormány állítását, miszerint a régiós átlaghoz képest elcsúszott a benzin és a gázolaj ára – írja a Világgazdaság.

Az EU Weekly Oil Bulletin legfrissebb adatai alapján Magyarországon a 95-ös oktánszámú motorbenzin átlagára 640, míg a régiós országokban 620 forint volt. A magyarországi átlagár 3,2 százalékkal magasabb a régiós átlagértéknél. A dízel heti átlagos ára Magyarországon 654 forint volt, ami 31 forinttal, öt százalékkal haladta meg a régiós 623 forintos átlagárat – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal adataiból.

Jövő szerdán fogja megvizsgálni a kormány, be kell-e avatkoznia amiatt, hogy a hazai üzemanyagárak 20-30 forinttal magasabbak az uniós átlagnál – mondta egy más témában tartott sajtótájékoztatón Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a statisztika közzétételét követően pénteken.

Fotó: MTI/ Mohai Balázs

Múlt csütörtökön találkozott Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a Mol és a Magyar Ásványolaj-szövetség képviselőivel, miután az elmúlt hetekben jelentősen emelkedtek az üzemanyagárak. A tavaly szeptemberi megállapodásban a felek abban állapodtak meg, hogy a régiós középmezőnybe húzzák le az üzemanyagárakat a kereskedők, azonban a kormány megítélése szerint az utóbbi időben elcsúszás történt. Emiatt is mondta a Világgazdaságnak adott interjújában a tárcavezető múlt pénteken, hogy a kormány türelme kezd elfogyni, ugyanakkor a félreértések elkerülése végett a KSH-t bízták meg a régiós üzemanyagárak követésével, amelyek alapján később a kormány dönthet arról, hogy belenyúl-e az üzemanyagárakba.

Ez történt az árstop kivezetése után

A KSH azt írja, hogy a hatósági üzemanyagár 2022. decemberi kivezetése után Magyarországon a régiós átlag fölé emelkedett az üzemanyagok ára. A 95-ös benzin esetében a 2023-as év során jelentős áringadozást tapasztalhattak a fogyasztók a benzinkutakon, a legmagasabb árakat szeptemberben regisztrálták, ekkor 650 forint körül mozgott a benzin átlagára. A legalacsonyabb árak májusban és decemberben voltak, amikor átlagosan 540 és 570 forint közötti összeget kellett fizetni egy liter 95-ös oktánszámú benzinért. 2024 eleje óta az üzemanyagárakban folyamatos növekedés figyelhető meg.

A régiós adatokkal összehasonlítva a 95-ös benzin magyarországi átlagára két hét kivételével mindig meghaladta a régiós átlagárat.

2023 első két hónapjában a heti eltérés 10–17 százalék közötti volt, majd ez az év folyamán mérséklődött. Idén újra nyílt az olló, áprilisban már öt százalékkal haladta meg a hazai benzinár a régiós átlagot. A legfrissebb adatok alapján 2024. április 15-én ez az érték 3,2 százalék volt.

A dízel esetében nagyobb az ingadozás

A dízel esetében a benzinnél is jelentősebb volt az ingadozás az átlagárakatban 2023-ban. Januárban a havi átlagár még meghaladta a hétszáz forintot, májusban pedig a legalacsonyabb átlagárat regisztrálták, 545–570 forintot. A benzinhez hasonlóan 2024 elejétől a gázolaj esetében is folyamatosan növekedtek az átlagárak.

Tavaly a dízelolaj magyarországi átlagára minden héten meghaladta a régiós átlagárat, az év első hónapjában 8–13 százalékkal múlta felül. Az év további részében a benzin árához hasonló tendenciát volt tapasztalható. Az idei első negyedévben havi szinten 5,4 százalékkal haladta meg a magyarországi dízelár a régiós átlagot. Április 15-én ez az érték öt százalék volt.

A legfrissebb adatok alapján Magyarországhoz képest a régiós országok közül Ausztriában, Szerbiában és Szlovákiában volt kissé magasabb a benzin átlagára.

Csehország, Horvátország, Lengyelország, Románia és Szlovénia esetében a 95-ös oktánszámú benzin átlagára kevesebb mint tíz százalékkal, míg Bulgáriában több mint tíz százalékkal maradt el a magyar ártól.

A dízelolaj esetében Ausztria és Szerbia heti átlagára meghaladta a magyar értéket, ugyanakkor Bulgáriában az átlagár több mint tíz százalékkal kisebb volt a magyar dízel üzemanyag átlagárához képest.

2024. április 19. 15:12
Iránban Mohamad Mokbert nevezték ki ideiglenes elnökké, ötnapos nemzeti gyászt rendeltek el
Irán legfőbb vallási és politikai vezetője, Ali Hamenei ajatollah hétfőn jóváhagyta Mohamad Mokbar első alelnök idei...
Egyre jobban van Robert Fico, már kommunikál
A szlovák kormányfő már nincsen életveszélyben, de egyelőre a kórházban marad – közölte az intézmény.
Most érkezett: Döntött a bíróság Fico merénylőjéről
Az ítélet nem jogerős.
Anyamedve jelent meg a csíksomlyói búcsú helyszínén, a vadászok azonnal intézkedtek
A Nagysomlyó-hegynél tűnt fel a veszedelmes vad.
Napi tény: Ezért ajánlott a napszemüveg egész évben
Nem szabad félvállról venni, hiszen komoly betegségeket előzhetünk meg. 
Kőgazdag vagyok, és?
A pénz nem boldogít.. a mondat, ami már szinte szállóigévé vált a világon és az emberek többsége így is gondolja. Ki...
Mégis hogy zuhanhattak így le?
Szerencsétlen baleset vagy előre kitervelt bűntény? Lezuhant egy helikopterrel az iráni elnök és a teljes delegációj...
Vigyázz, letarolod a hajót!
Ugyanoda emelték ki a verőcei halálos hajóbalesetben összetört csónak maradványait, ahová a szinte napra pontosan öt...
Ki miatt kellett meghalniuk?
Borzalmas tragédia, ezekben a percekben is nagy erővel keresik az eltűnteket a Dunán. Szombat éjjel letarolt egy szá...
Menczer Tamás: Magyar Péter ugyanazon a szinten van mint Jakab Péter
"Ismerjük az ilyen figurákat, le kell győzni, legyőztük eddig is" - mondta hétfőn közzétett videójában Menczer Tamás...

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.