Nagy István: Ukrajna uniós csatlakozása tönkretenné a magyar gazdákat

Mindennapi kenyerünket és a gazdák megélhetését nem veszélyeztetjük – hangsúlyozta Nagy István szerdai közösségi oldali videójában.

Az agrárminiszter kiemelte, hogy Ukrajna uniós csatlakozás komoly kockázatot jelent.

Beláthatatlan és visszafordíthatatlan következményei lehetnek, drasztikusan változtatná meg az európai mezőgazdaságot, és jelentősen csökkentené az agrártámogatásokat is, amitől a magyar gazdák tönkremennének. Ezt nem hagyhatjuk!

– hangsúlyozta.

Hozzátette, hogy Ukrajnában a nyugati nagytőke birtokában lévő több százezer hektáros nagygazdaságok vannak, amelyeknek egyáltalán nem kell megfelelniük az unióban meglévő szigorú termelési feltételeknek.

Ezzel teljesen más történelmi hagyományokon nyugvó és más struktúrában működő rendszerrel az európai mezőgazdaság nem tud versenyezni.

Továbbra is ki kell állnunk a magyar gazdák és az európai élelmiszertermelés megőrzése mellett. A gazdálkodók érdekeit továbbra is meg fogjuk védeni. Nem hagyhatjuk, hogy Ukrajna csatlakozása letarolja a magyar agráriumot és ellehetlenítse a termelők megélhetését

– szögezte le Nagy István.

2025. január 22. 15:18
A Fidesz a békét és a nyugalmat képviseli. „Tessék választani!” – írta a miniszterelnök.
Mégis mi van abban a programban, amit háromszázan írnak, és ennyire kell titkolni? Az már csak a kisebbik kérdés, ho...
Tavasz óta gőzerővel készül a Tisza Párt programja, de a részleteket még nagyon sokáig titkolni akarják Magyar Péter...
Nagy Ervin szerint nem kell mindent elmondani, mert azt az ellenfelek félreértelmezhetik vagy felhasználhatják – így...
A Tisza Párt Tisza-adós (azaz adóemeléses) botránya, Tarr Zoltán és a szakértői csapat elszólásai után Magyar Péter ...
A rendőrséghez fordult Budai Gyula, miután a Tisza Párt szimpatizánsai akasztással fenyegették az M1 riporterét, ill...
A kormányfő az X-oldalán reagált az éjszaka történtekre, mikor is orosz drónok sértették meg a lengyel légteret.
Az Egyesült Államokban egy azonosítatlan légi jelenségekről (UFO) tartott képviselőházi meghallgatáson megdöbbentő f...
Késő este újra klaviatúrát ragadott Magyar Péter, és egészen „Keckemétig” jutott.