Nagy István: továbbra sincs új kitörés, eredményes a védekezés a ragadós száj- és körömfájás betegség ellen

Eredményes a védekezés Magyarországon a ragadós száj- és körömfájás betegség ellen, új kitörés nem történt, a vírust sikerült keretek között tartani - erősítette meg Nagy István agrárminiszter az állategészségügyi operatív törzs ülését követő sajtótájékoztatón kedden Mosonmagyaróváron.

A tárcavezető elmondta, hogy a betegséggel érintett négy telep közül kettő mentesítése megtörtént, jelenleg zajlanak a fertőtlenítési munkálatok. A másik két telepen a kedden megkezdődnek a mentesítési, felszámolási folyamatok, amelyek reményei szerint a hétvégére befejeződnek - tette hozzá.

Nagy István a megelőzésről szólva azt mondta, hogy 749 telepen hatvanezer vérvizsgálatot végeztek, amelyek közül mindegyik negatív volt a száj- és körömfájás betegségre.

A miniszter kiemelte, hogy komoly járványügyi nyomozás zajlik annak érdekében, hogy kiderítsék, hogyan került Magyarországra a vírus.

Beszélt arról is, hogy az operatív törzs ülésén döntés született arról, hogy meg kell kezdeni Csemeztanyán a monitoringkutak fúrását és gyorsított eljárásban el kell kezdeni a vezetékes ivóvíz kiépítését a területen. A miniszter reményei szerint a beruházás gyorsan elkezdődhet és befejeződhet.

A monitoringkutakra azért van szükség, hogy "mindenkit meg tudjunk nyugtatni arról, hogy semmilyen környezeti kár, semmilyen környezeti károsodás nem érheti az ott élőket, illetve a természetet" - mondta.


A miniszter a sajtótájékoztatón azzal a kéréssel fordult a nyilvánossághoz, hogy a hatóság kéréseit, utasításait mindenki vegye figyelembe, mert csak így lehet eredményesen védekezni.

Óva intett attól is, hogy bárki rémhíreket terjesszen, vagy politikai ügyet csináljon a betegségből és annak kezeléséből, mert mint fogalmazott, ez komoly szakmai feladat.

Az operatív törzs ülésén döntés született arról is, hogy elhalasztják a Gerecse túrát, mert a túra a veszélyeztetett területek szélénél halad, ami veszélyforrást jelent.

Nagy István hangsúlyozta: mindenki érdeke, hogy a fertőzött telepeken az állattenyésztés minél hamarabb újra induljon a mentesítést és az alapos fertőtlenítést követően. Ennek érdekében az állam átvállalja a telepeken dolgozók bérét, amihez a bérgarancia alapot veszik igénybe, továbbá egy évre hiteltörlesztési moratóriumot vezetnek be, ami a tőke mellett a kamatokat is érinti.

A telepek mentesítése teljes állami kártalanítás mellett zajlik azért, hogy senkinek ne legyen érdeke eltitkolni a betegséget - mondta.

Emlékeztetett, hogy a háztáji állattartók is ingyen tudnak fertőtlenítő szerekhez jutni a térségben.

Nagy István kitért arra is, hogy minden állattartónak a legfontosabb kötelessége most az, hogy megelőzzék a vírus terjedését. Ennek érdekében minimálisra kell csökkenteni a személyi mozgásokat, be kell tartani a fertőtlenítési szabályokat és szigorúan tilos eszközöket egyik telepről a másikra vinni. Épp ezért döntött arról az operatív törzs, hogy az érintett körzetekben a telepeknek önálló állatorvosa kell legyen - sorolta. A miniszter óva intett az utazó körmöző és birkanyíró brigádok alkalmazásától a jelenlegi helyzetben, mert az is potenciális fertőzési forrás lehet.


Kérdésre válaszolva elmondta, hogy a dunakiliti és darnózseli fertőzött telepeken lévő állatokat ahogy eddig, továbbra is Bábolnán, az ATEV telepén földelik el.

Gál Kristóf, az Országos-Rendőr-főkapitányság szóvivője arról beszélt, hogy az Ausztria által lezárt kishatárok és a nyitva lévőkön bevezetett intézkedések miatt hosszú várakozás alakult ki a forgalomban. Az osztrák féllel folyamatos a kapcsolattartás és az egyeztetés a helyzet kezelése érdekében - tette hozzá.

A szóvivő arra kéri az útnak indulókat, hogy tájékozódjanak a police.hu oldalon az aktuálisan nyitva és zárva tartó határátkelőkről Ausztria és Szlovákia felé, az Útinformon pedig az esetleges torlódások mértékéről.

Gál Kristóf szólt arról is, hogy hétfőn a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetésével az állategészségügyi védekezésben részt vevő szervek vezetőinek a részvételével megalakult egy helyi operatív törzs a helyi feladatok összehangolása és koordinálása érdekében.

MTI/Fotók: Nagy István Hivatalos Facebook oldala

2025. április 08. 15:30
Magyarország elveszített egy jóbarátot
Exkluzív interjút adott Orbán Viktor műsorvezető kollégánknak, Váczi Gergelynek Ferenc pápa temetése után Rómában. A...
Ki lehet a következő pápa? Erdő Péter mellett többek is esélyesek - Itt a lista
Vatikáni körökben népszerű mondás, hogy ha „pápaként lépsz be a konklávéba, akkor bíborosként távozol”. Ez annyit je...
6 éves gyereket kellett újraéleszteni a siklósi fürdőben
Mentőautók lepték el a fürdő területét.
Kiderült, hogyan fog wc-zni, fogat mosni és aludni Kapu Tibor az űrben - videóval
Nem tudnak csak úgy befeküdni az ágyba, sem fogat, vagy hajat mosni normálisan. A víz gömbökben lebeg, wc helyett po...
6 órás reggeli rutin? Helyette adunk pár egyszerűbb tippet, hogy jól induljon a nap
Pár egyszerű tippet adtak a szakértők, hogy megfelelő energiával induljon a nap.
A magyarság elveszített egy igaz barátot
"Ferenc Pápa gyászszertartása egyszerre volt búcsú és fölemelő, reményt adó esemény." Erről Orbán Viktor beszélt a p...
Mutatjuk, hogy milyen időre számítsunk a következő napokban
Túlnyomóan napos, száraz, meleg idő várható a következő napokban, de a hét elején még csípősek lehetnek a hajnalok, ...
Tízezrek látogatják Ferenc Pápa sírját
Még Ferenc Pápa temetése után is emberek százezrei rótták le kegyeletüket a gyászszertartás utáni misén, majd elláto...
Ünnepségen gázolta halálra az embereket
Legalább kilencen meghaltak és többen súlyosan megsérültek azután, hogy szombat este egy ámokfutó autós a tömegbe ha...
Boldog kisbaba Tornóczky Anita kisfia, fotón a vidám Noel
Odavannak a rajongók a csöppségért.

Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
A tűzoltók riasztották a forgalmi akadályhoz.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Két autó rohant egymásba Mosonmagyaróváron - Mentő is a helyszínen
Egy sávon halad a forgalom az Ostermayer utca érintett szakaszán.
Drónnal ütközött az útellenőr az M1-esen
Április 12-én, szombaton délután különös baleset történt az M1-es autópálya 158-as kilométerénél, a Lajta pihenő lehajtójánál. Egy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kezelésében lévő drón gyakorlórepülés közben – egyelőre tisztázatlan okból – nekiütközött az MKIF autópályakezelő útellenőrző járművének, egy Mercedes Sprinter típusú kisbusznak.
Szokatlan baleset az autópályán: drónnal ütközött az útellenőr
Drónnal ütközött egy útellenőr az M1-es autópályán még szombaton. A szokatlan balesetről részletek derültek ki.
Képeken a megrázó baleset helyszíne, a mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani
Lesodródott és fának csapódott egy autó Csengelénél.
Pótkocsis teherautó fekszik keresztbe ezen a borsodi úton – A gázolaj is folyik, teljes útzár van!
Rendőrségi és tűzoltó egységek is a helyszínre vonultak. A baleset miatt teljes útlezárás van érvényben a helyszínelés idejére. Kiömlött gázolajat takarítanak.
Mentőhelikopter is érkezett a szabadbattyáni balesethez – válaszolt az OMSZ
Közlekedési balesetet szenvedett Szabadbattyán egyik szociális munkatársa. Az OMSZ is megszólalt a sérült állapotáról!
Megrázó fotók készültek a halálos tragédia helyszínén
Hiába vonultak nagy erőkkel a helyszínre a hivatásos szervek, a sofőr életét nem tudták megmenteni.
Mentőhelikopter is érkezett a hajdú-bihari balesethez!
Csütörtök délután riasztották a hatóságokat. A balesethez mentőhelikopter is érkezett.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.