Nagy István: a vidék elárulása, hogy Magyar Péterék szerint el kell vonni a gabonatermeléstől az uniós támogatást

Elképedve nézem, hogy Magyar Péterék kijelentik, el kell vonni a gabonatermeléstől az európai uniós támogatást, majd hogy csak a zöldség-gyümölcs termesztést lehet támogatni - mondta a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában Nagy István agrárminiszter, aki szerint ez a vidék elárulása, és olyan fokú drágulást jelentene az élelmiszeriparban, amihez nincs fogható.

A miniszter a műsorban elmondta, az Európai Unió tagországainak valamennyi agrárminisztere egyetért abban, hogy külön büdzséje legyen a közös agrárpolitikának, amelynek két tartópillére, a területalapú támogatás és a vidékfejlesztés garantálja, hogy Európában az élelmiszer-szuverenitás és a mindennapi kenyerünk biztosítva lesz a jövőben is.

Nagy István óriási sikerként értékelte, hogy az unió közös agrárpolitikájáról a magyar elnökség által felvázolt jövőképet 26 tagállam elfogadta. Azon dolgoznak, hogy decemberre megszülessen a teljes körű egyezség ebben a kérdésben, s akkor "olyan dokumentumot tesznek le az asztalra, amit a bizottság nem tud majd figyelmen kívül hagyni".

Annak kapcsán, hogy az Európai Bizottság (EB) is készíttetett egy stratégiai anyagot az uniós mezőgazdaság jövőjéről, Nagy István azt mondta, előbbi az agrárminiszterek, "két lábbal a földön járó emberek" álláspontját tükrözi, utóbbit egy olyan professzor készítette, akinek "sok köze nincs az agráriumhoz".

Hozzátette: azért készítették el a külön javaslatukat, mert az EB megrendelésére készült dokumentum elfogadhatatlan sok ország, köztük Magyarország, és a gazdatársadalom számára.


Aki kívül áll az agrárium területén, nem érti miért fontos, hogy minden területért, amit megművelnek, a gazdák kapják a támogatást. Sok olyan terület van ugyanis, amit támogatás nélkül, gazdasági alapon nem lenne értelme megművelni - fejtette ki. Megjegyezte: annak érdekében hogy az élelmiszerárakat mérsékelni, megfizethetővé tenni lehessen, szükségesek a támogatások.

Azt mondta, a Közös Agrárpolitika (KAP) az EU legrégebbi közös politikája, amely Európa minden polgárát érinti.

Nagy István szerint a baj akkor következik be, amikor megbomlik az egyensúly, olyan feladatokat címkéznek a támogatásokhoz, amelyek "elolvasztják" a gazdasági vagy versenyképességi részt. Ezek között említette a túlzott mértékű ellenőrzéseket "a termőföldtől az asztalig" vagy a "mérhetetlen zöldideológiai nyomást", ami befolyásolja az agrárium termelését, vagy azt a vádat, hogy az európai gazdák felelősek az éghajlatváltozásért.

Az agrárminiszter úgy vélte, az uniós választások után "új erőre kap az őrület", ami szerinte az európai mezőgazdaság versenyképességének elvesztéséhez vezethet.

"Elképedve nézem azt, hogy Magyar Péterék asszisztálnak ehhez, elfogadják ezeket, sőt állnak az élére ennek a folyamatnak, és kijelentik, hogy el kell vonni a gabonatermeléstől a támogatást, majd hogy csak a zöldség-gyümölcs termesztést lehet támogatni" - hangoztatta a tárcavezető.


"Ez teljes tévedés", "ez a vidék elárulása" - tette hozzá, megjegyezve, hogy ez olyan fokú hátrányt okozna a vidéknek, olyan fokú drágulást jelentene az élelmiszeriparban, amihez fogható nincs.

Nagy István szerint ezt nem lehet hagyni, feltétlenül meg kell akadályozni "Magyar Péterestől, Tisza pártostól, mindenkitől, aki a magyar gazdák, a magyar vidék jövője ellen küzd".

A tárcavezető felhívta a figyelmet arra, hogy "minden gabonaszemre szükség van a világban", de az is látszik, ha megbolydul a gabonapiac, és felfordul az agrárium alapanyagtermelése, akkor "vannak országok, amelyek a gabonát fegyverként használják".

Kifejtette: nem szabad kockára tenni az élelmiszer-ellátás biztonságát. Magyarország minden erővel azért küzd, hogy megvédje a magyar gazdákat, a magyar emberek érdekeit, a nemzeti kormány mindig ezt tartja szem előtt, ehhez keres szövetségeseket, és ezért készítették el a javaslatcsomagot.

Nagy István nagy örömnek nevezte, hogy ezt elfogadták, és a dokumentum ott lesz az új agrárbiztos asztalán. Felhívta a figyelmet a 2025. júniusi határidőre, amikor véget ér a szabadkereskedelmi egyezmény hatálya, s olyan kérdésekre kell választ adni, hogy az ukrán gabona vámmal, vagy anélkül érkezik-e, korlátozott, vagy korlátlan mennyiségben érkezik-e, illetve mi lesz a területalapú, az állatjóléti vagy a termeléshez kötött támogatásokkal - sorolta.

MTI

2024. október 27. 10:16
Jegesmedvék közé ugrott egy nő az állatkertben, videóra vették a marcangolást
Mindenkit sokkolt az eset.
Megtébolyodott, tört-zúzott egy versenyző a Séfek séfében - videóval
Először saját társait akasztotta ki, majd a piros és a fekete csapat játékosait is. Végül egy turmixgépet is darabok...
Súlyos gombamérgezés Ipolyvecén, többen is vettek belőle - videóval
Egy helyi házalótól vette a mérgező gombát, ráadásul nem ő volt az egyetlen, aki vásárolt belőle, ők azonban időben ...
34 évesen meghalt a tv-ben először meztelenül bemutatkozó sztár
Egy tragikus balesetben vesztette életét.
Kidobta egy éves kislányát a harmadik emeletről egy nő
Gyilkossággal vádolják.
Az ilyen férfit börtönbe kell zárni - bilincsben az őrbottyáni férj
Alávaló ember az ilyen… Az ilyen férfit börtönbe kell zárni – mondták a környékbeliek a brutális férfiról.
Könnyeivel küszködve értékelte a gyönyörű táncot Ördög Nóra - videóval
Egy gyönyörű bécsi keringőt adott elő az idei Dancing with The Stars meglepetés párosa.
Agyonlőtte fiát a nő, mert "rossz gyerek" volt
Gyilkossággal vádolják.
Mérgezett tápot tettek ki csalinak a kutyáknak a Szilvánus sétánynál?
Egyből elkezdett terjedni a hír a közösségi médiában.
Tóth Gabi a "bántott lány", Juronics Tamás kifakadt
Vegyes volt a táncuk fogadtatása.

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.