Nagy István: a magyar gazdatársadalom a következő évek nagy nyertesévé válhat

Rekordösszegű támogatásban részesül az agrárium, amellyel a magyar gazdatársadalom a következő évek nagy nyertesévé válhat - mondta Nagy István agrárminiszter egy videóban.

4 ezer milliárd forintot fordítanak a mezőgazdaság és az élelmiszeripar megújítására 

A miniszter kiemelte: a mögöttünk álló nehéz időszak világosan megmutatta, hogy az agrárium életbevágóan fontos szerepet játszik az ország ellátásában. Éppen ezért - mint fogalmazott - igazi örömhír, hogy a magyar mezőgazdaság soha nem látott lehetőségek előtt áll. Az uniós közös agrárpolitika vidékfejlesztési pillérén keresztül ugyanis több mint 4 ezer milliárd forintot fordítanak a mezőgazdaság és az élelmiszeripar megújítására a következő hét évben.

Nemcsak az összeg történelmi, hanem az is, hogy a kormány az eddigi 17,5 százalék helyett 80 százalékos nemzeti társfinanszírozást biztosít az uniós vidékfejlesztési forrásokhoz. A tisztán uniós jövedelempótló támogatások felhasználásával pedig további csaknem 3300 milliárd forinthoz juthatnak még a termelők - ismertette Nagy István.

A magyar gazdák számára a nemzetközi, a hazai verseny hatalmas kihívásokat jelent

Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetsége (Magosz) elnöke a videóban rámutatott, hogy a magyar gazdák számára a nemzetközi, a hazai verseny hatalmas kihívásokat jelent. Az uniós költségvetés időszaka megkezdődött - mondta a Magosz elnöke, aki szerint fontos az, hogy minden rendelkezésre álló forrást igénybe tudjanak venni.

"Ahhoz, hogy hazai, uniós és nemzetközi szinten versenyképesek legyünk, versenybe tudjunk szállni, jelentős mértékben kell a gazdaságokat korszerűsíteni" - tette hozzá. Fontosnak nevezte a birtokok rendbetételét, a legkorszerűbb tudás hasznosítását, valamint a korszerű technológiák és a precíziós gazdálkodás minden elemének használatát. Ehhez komoly beruházásokra, komoly fejlesztési összegekre van szükség - hangsúlyozta.

Jakab István is hangsúlyozta, hogy a magyar kormány az eddigi 17 százalékos nemzeti támogatás helyett az adható maximumot, 80 százalékot biztosít az uniós források mellé. Ez azt jelenti, hogy "amennyiben képesek leszünk jó célokat meghatározni, korszerű, komoly tervek alapján a legkorszerűbb technológiát alkalmazni, és igénybe vesszük minden egyes uniós centet, akkor leszünk sikeresek" - emelte ki, hozzátéve, hogy ehhez valamennyi magyar gazda számára összefogásra van szükség a családon, a gazdaközösségen belül, továbbá nemzeti és Kárpát-medencei szinten is.

MTI

2021. február 05. 08:06
Gránát robbant a Vöröskereszt éves vásárán, többen meghaltak
Legalább három áldozata van a bandaháborúnak, sok a sérült.
Ukrán dróntámadás miatt egy gyerek életét vesztette, anyja és nővére megsebesült
A dróntámadás Belgorod térségében történt. Herszon térségében pedig egy ukrán taktikai repülőgépet hatástalanított a...
Mikhail Kavelasvili lett Georgia új elnöke
A volt labdarúgósztár volt az egyetlen jelölt.
Furcsán vezető teherautósofőrre figyeltek fel az autópályán, brutális, mit rejtegetett a raktérben
A sofőrt őrizetbe vették.
Meghalt Spanyolország egyik leggazdagabb embere, végzetes baleset érte
71 éves volt.
Az egész öltözőt belátta a rejtett kamera a váci öltözőben, újabb részletek derültek ki
Rejtett kamerát találtak az edzés után fiatalok az öltözőben a váci uszodában, erről egyikük beszélt a Tényeknek. Az...
Szijjártó: nem újabb fegyverekre, hanem tűzszünetre van szükség Ukrajnában!
A háborús hangulatot még a karácsony közeledte sem tudja visszafogni Brüsszelben - közölte a külgazdasági és külügym...
Kényszerleszállást hajtott végre egy repülő Tolnában, helyszíni fotók érkeztek
Őcsény közelében kellett landolnia a pilótának.
A Fidesz a mandátumok 61 százalékát kapna, ha most választanánk
A Nézőpont Intézet legvalószínűbb listás választási eredménybecslése alapján „most vasárnap” a Fidesz a listás szava...
Több elásott holttestről is tud, állítja Till Tamás gyilkosa
Azt mondta, ezeket az információkat már nem mondja el a rendőröknek, nehogy újra bajba kerüljön. A 40 éves férfi kor...

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.