Nagy durranásra készül Curtis és Szabó Ádám

Nagyobbat fog szólni az összes többitől - mondta Curtis a tenyek.hu-nak.

Curtis élete a Sztárban Sztáros botránya óta rendeződni látszik. Igaz a focimeccsen lévő dulakodás miatt eltiltották, de jelenleg leginkább új szerelmére és zenei karrierjére fókuszál.

A tenyek.hu-nak elmondta, talán még sosem volt ennyire szerelmes.

Elárulta, hogy Barnai Judit (26) válogatott kosárlabdázóval bár nem élnek együtt, de mindennap találkoznak. A nagy távolság ellenére Curtistől szokatlan módon napi szinten Győrig utazik szerelméhez csak, hogy együtt lehessenek.

De nemcsak a párkapcsolatára büszke, hanem a legújabb videóklipjére is. Szintén nekünk árulta el, hogy a Fáradt Lélek című új száma már egy éve készen volt, viszont a klipet csak most tudták leforgatni hozzá. Mint hozzátette, nagy bánatára.

Szeptemberre tervezték a forgatást, de végül a Sztárban Sztár lekötötte minden idejét.

Elmesélte, hogy már a Sztárban Sztár első körében a kiesésre játszott, hogy minnél hamarabb tudják kezdeni a forgatást. A rapper azt is hozzátette, hogy a forgatás alatt "brutál" hideg volt, széfagyott, de megérte.

A keddi premier után örömmel nézte, hogy ilyen rövid idő alatt mennyien tekintették meg az akciófilmbe illő videóklipet. A díjnyertes rendező, Jimy J. Hollywood ismét kitett magáért: filmeseket megszégyenítően profi anyagot adott ki a kezei közül. A közel 4 perces videó igazi mestermű, Curtis pedig úgy tűnik, nemcsak a botrányokhoz, hanem a színészkedéshez is ért.

Mindemellett óriási meglepetést tartogat rajongónak januárban. Vadonatúj közös zenével indítja az évet barátjával, Szabó Ádámmal. Mint mondta: „Nagyobbat fog szólni az összes többitől!”.

2020. december 16. 13:54
Két hongkongi repülőtéri biztonsági alkalmazott meghalt hétfőn kora reggel, miután egy Dubajból érkező teherszállító...
Azért kell az aláírásgyűjtés és azért kell a Nemzeti Konzultáció, hogy a magyar emberek Orbán Viktort a brüsszeli cs...
Megerőszakolták Michael Schumacher egyik ápolóját a legendás Forma-1-es pilóta otthonában. Az ügy most került bírósá...
10 állat vesztette életét, mire kifejlesztette a megfelelő adagot.
Kirobbanó formában! Zoltán Erika évtizedek óta a magyar popzene egyik legismertebb arca - és ez mit sem változott. T...
family
POKOLI TŰZ - Levegőbe repült egy egész épület Százhalombattán. A robbanást még Budapesten is lehetett érezni. A MOL ...
family
Sírás, összeomlás, kiborulás – ilyen középdöntője még nem volt a Megasztárnak. A zsűri is nehezen bírta a nyomást, E...
family
PUSZTÍTÓ - Kigyulladt és több tízméteres lángokkal égett a százhalombattai olajfinomító hétfő este, a környéken több...
Már csak méterek hiányoztak, de a csúcstámadás mégsem jött össze. Hazatértek a magyar hegymászók, ott voltunk a rept...
family