Nagy bajba kerültek magyar turisták a Bucsecs-hegységnél

Életveszélyes döntést hoztak.

Két magyar turista került életveszélybe a Bucsecs-hegység egyik legveszélyesebb túraszakaszán, miután letértek a kijelölt ösvényről – írta meg csütörtökön a Maszol.ro. A Dâmboviţa megyei hegyimentőszolgálat közleménye szerint a férfi és a nő sem megfelelő ruházattal, sem fejlámpával vagy zseblámpával nem rendelkezett, és sötétedés után a Horoabelor-kanyon közelében rekedtek.

A Şaua Strunga felé vezető útról tértek le, miközben a Padina menedékházhoz próbáltak leereszkedni. A Horoabelor-kanyon azonban még a tapasztalt túrázók számára is rendkívül nehéz, főként a meredek, csúszós szakaszai miatt. Amikor már nem tudtak továbbmenni, kétségbeesetten hívták a segélyhívót.

A Dâmboviţa megyei hegyimentők háromtagú csapata szerda este indult a mentésükre, és 19 óra 10 perc körül érték el a bajba jutott magyarokat.

A mentők biztonsági hevederekkel, sisakokkal és más felszereléssel látták el a turistákat, majd kötélbiztosítással segítették le őket a veszélyes szakaszról

– közölte a Salvamont Dâmboviţa.

A hegyimentők a sötétben, sziklás terepen, szakadékok mellett dolgoztak, míg végül biztonságban lehozták a párost a hegyről. A turisták nem sérültek meg, és épségben jutottak vissza saját autójukhoz.

A túrázók mindig az évszaknak és az útvonal nehézségének megfelelően öltözzenek, és indulás előtt tájékozódjanak a helyi körülményekről. Ha kétség merül fel, ne habozzanak segítséget kérni tőlünk vagy a Salvamont diszpécserszolgálatától

- figyelmeztette a kirándulókat Ștefan Deaconescu, a megyei hegyimentő-szolgálat vezetője. A szakember szerint a Bucsecs-hegységben különösen gyakoriak az ilyen esetek, mivel sokan alábecsülik a terep nehézségét és a hirtelen változó időjárást.

2025. október 23. 16:51
Megtévesztő információs hadműveletet indítottak a tiszások és a baloldali médiumok egy része.
A Békemenet sikeresebb és Orbán Viktor mondanivalója népszerűbb volt, mint kihívójáé – ismertette legújabb felmérésé...
Hatalmas sikert aratott Radics Gigi és Curtis közös produkciója az október 23-i ünnepségen. A két előadó Demjén Fere...
Minden idők legnagyobb Békemenete zajlott le csütörtökön Budapesten, ahol hatalmas tömeg vonult fel a béke és a nemz...
Szívszorító tragédia rázta meg a napokban a stájerországi Eisenstraße régiót: egy 19 éves magyar fiú életét vesztett...
Orbán Viktor édesanyja, Sipos Erzsébet beszélt a Békemenetről, a családról és a tisztességről is Kersák István youtu...
Három másik ember életét követelte az öngyilkos merénylet.
Az egyik pillanatban sírnak, a másikban a felhők felett járnak - újabb és újabb drámai fordulatok váltják egymást a ...
family
TRAGÉDIA - Meghalt egy 19 éves magyar férfi Ausztriában, rosszul lett, összeesett és mentőhelikoptert riasztottak ho...
Egy olyan sportolót mutatunk be, aki már 27 évesen legendává vált. Díjai és eredményei szinte felsorolhatatlanok, Ek...
family