Nacsa Lőrinc: A nemzetpolitika akkor jó, ha személyes kapcsolatokra épül

A nemzetpolitikában és az ifjúságpolitikában is a személyes kapcsolatok a legfontosabbak, a nemzetpolitika akkor jó, ha személyes kapcsolatokra tud épülni – hangoztatta a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára csütörtökön az erdélyi Tusnádfürdőn - ismertette a Magyar Nemzet.

Nacsa Lőrinc a 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) Fiatal közösségek, régi hagyományok – az ifjúsági szervezetek szerepe a nemzetpolitikában című kerekasztal-beszélgetésen vett részt. A moderátor Turi Ádám, a Magyar Ifjúsági Konferencia elnöke kérdésére válaszolva elmondta: számára nagyon fontos volt az ifjúsági szervezetben szerzett tapasztalat. Az ifipolitika csak személyes kapcsolatokon keresztül tud működni, arról szól, hogy az emberek egy irányba akarnak húzni, egy közös cél felé tartanak – mondta.

A személyes kapcsolatokon keresztül „hihetetlenül aktív nemzetpolitikát lehet folytatni” – tette hozzá. Arra biztatta a fiatalokat, hogy vállaljanak feladatokat a közösségépítésben.

Közölte: az ifjúsági szervezetekben szerzett tapasztalat késztette arra, hogy elindítsa A jövő nemzedék programot, mely az ifjúság támogatását célozza. A program sikeres volt, a pályázatok 80 százalékát támogatják, következik a megvalósítás időszaka – mondta.

Úgy vélte, az ifjúsági szervezeteknek oda-vissza kommunikációs csatornaként kell működni: a fiatalok problémáit továbbítják a döntéshozók felé, melyekre azoknak megoldást kell találniuk. Van egy döntéshozói felelősség – mondta –, és közölte, hogy Magyarországon számos program segíti a fiatalok boldogulását.

Nacsa Lőrinc szerint a közösség mellett fontos csökkenteni a fiatalok esetében „a bizonytalanságok számát”, és példaképeket állítani eléjük, mivel ezek motivációt adnak.

Nagy-Vargha Zsófia fiatalokért felelős helyettes államtitkár elmondta, az ifjúsági szervezeteknek a döntéshozók felé való hídépítés mellett az érdekérvényesítésre is meg kell tanítaniuk fiatalokat, egész kiskoruktól kezdve.

A kép forrása: MTI/Veres Nándor

Kifejtette, sokat fejlődtek az ifjúsági szervezetek, erős az érdekérvényesítésük és a döntéshozókkal is jól tudnak kommunikálni. Közölte: a találkozási pontok a fiatalokkal a döntéshozók számára is nagyon fontosak, kíváncsiak a véleményükre. Rendszeresen végeznek kutatásokat, ahol rákérdeznek a problémáikra, és jellemzően a materiális javak, az életben való boldogulás foglalkoztatja őket. A közösségek hiánya is bekerült az öt legfőbb téma közé, ami a képernyőidővel és a digitális függőséggel is összefügg.

Ha vannak olyan kezdeményezések, amelyek a közösségépítést segítik, abban partnerek vagyunk

– húzta alá az államtitkár.

Pandy Péter, a felvidéki Magyar Szövetség párt országos tanácsának elnöke rámutatott: az ifjúsági szervezeteknek nemcsak csapatépítéssel kell foglalkozniuk, hanem hidakat is kell építeniük a politikum felé.

Le kell bontani a tabukat a politikáról

– mondta, ezért fontos, hogy legyen kommunikáció a két fél között.

– Felvidéken a következő időszak kihívásai között a negatív demográfiai mutatókat és az elvándorlást említette, melyek kezelésére hosszú távú stratégiára van szükség. A magyar osztályok, iskolák összevonása szintén probléma – közölte.

Szilágyi Dóra Emese, az erdélyi Magyar Ifjúsági Értekezlet (Miért) elnöke szerint az ifjúsági szervezetek az a közeg, ahol el lehet mondani azt is, ami nem tetszik. Biztatta a fiatalokat, hogy merjenek vitázni, kinyilvánítani a véleményüket.

– Erdélyben a legfontosabb kihívás az ifiszervezetek számára, hogy földrajzi helytől és társadalmi kategóriától függetlenül kapcsolódni tudjanak a fiatalokhoz, értsék a problémáikat, és hidat tudjanak képezni a fiatalok és döntéshozók között – mondta.

2025. július 24. 14:44
Sűrű programról számolt be pénteken Orbán Viktor: Abu Dhabiban interjúkat és tárgyalásokat folytatott, majd Dohában ...
Két MÁV-alkalmazott, egy jegyvizsgáló és egy pénztáros sérült meg könnyebben, amikor kisiklott a Vácról Balassagyarm...
A Lengyelországot ért szerdai dróntámadás példázata annak, milyen veszélyes körülmények között élünk nap mint nap, a...
Az Európai Unióban a lakosság 23 százaléka fűtési nehézségekkel küzd és a magyarhoz képest 3-4-5-szörös energiaárak ...
Donald Trump amerikai elnök jelentette be, hogy „nagy bizonyossággal” elfogtak egy gyanúsítottat Charlie Kirk meggyi...
PUSZTÍTÓ - Ketten meghaltak egy háztűzben Balatonfüreden, felrobbant két gázpalack is, az épület teteje beomlott. Az...
Szoboszlai Dominik Arsenal elleni gólja bejárta a világot, sőt a Liverpool szurkolói a hónap góljának is megválaszto...
family
Csak úgy repkednek a puszik a Miss Universe Hungary lipóti felkészítőtáborának próbatermében, ahol az idei mezőny tí...
family
Idén szeptemberben már harmadik alkalommal indult el az életmódprogram, melynek célja, hogy több mozgást vigyen a ta...
family
Házat, lakást vásárol most mindenki, szó szerint licitharc dúl az ingatlanokért! A sztárok is küzdenek, mutatjuk, ho...
family