Körülbelül 28 percig aludt az indonéz Batik Air egyik járatának két pilótája január 25-én, miközben a gép fedélzetén 153-an utaztak – számolt be az esetről szombaton a Sun. Indonézia Celebesz szigetéről indult utasszállító az ország fővárosába, Jakartába tartott, amikor a nemzeti légiközlekedés-biztonsági hivatal szerint bekövetkezett a katasztrófa.
Jelentésükben azt írták, a pilóták nem pihentek eleget a repülés előtti éjszaka, így a gép kapitánya a felszállás után engedélyt kért a másodpilótától, hogy aludjon egy kicsit. Ekkor ő átvette az irányítást, ám véletlenül ő is elaludt.
A jelentés szerint a 28 éves másodpilótának éppen egy hónaposak voltak a csecsemői, és bár felesége otthon volt a babákkal, ő is segített neki, így éjjel többször felébredt a picik miatt. A 35 éves társa hozzá hasonlóan szintén nehéz éjszakán volt túl, hiszen indulás előtt mindössze két órát tudott aludni, hogy időben eljusson a repülőtérre.