Minden a mobilba költözik, jövő nyáron indul a Digitális állampolgárság program

Jövő július és szeptember között indul el a Digitális állampolgárság program, így az azonosítás, az igazolvány és az állam a mobilba költözik - mondta a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter csütörtökön Budapesten.

Rogán Antal a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) és a Mathias Corvinus Collegium társszervezésében megvalósuló II. Nemzeti szabályozói konferencián közölte, ezzel a lépéssel követik azt a trendet, hogy az emberek ma már a mobiltelefonjukon keresztül közelítik meg a világ ügyeit.

Kiemelte, felhasználói oldalról azért lesz jó digitális állampolgárnak lenni, mert akkor az érintett a telefonjával bármikor igazolhatja személyazonosságát. Ráadásul egy gombnyomással rendezheti a fizetnivalóit az állam felé, egy központi mobilalkalmazáson keresztül.

Rogán Antal elmondta, arra számít, hogy jövőre kevesebb mint 1 millió, 2025-ben viszont már 3-5 millió felhasználója lesz a programnak.

A fejlesztés alapelve, hogy minden, az állammal kapcsolatos adatnak végső soron az állampolgár a tulajdonosa, ezért az állampolgár rendelkezik arról, hogy adatait felhasználhatják-e.


Arra is kitért, hogy az új rendszerben kétféle ügyintézési típus lesz: az egyik az életesemény alapú, a másik pedig az e-Papír. Utóbbit a mostani rendszerhez képest teljes körűen megújítják.

Az életesemény alapú ügyintézésről elmondta, hogy abban a leggyakoribb ügyek a születéssel és az autóátírással függnek össze, ezért ezt a kettőt a tervek szerint már 2025-ben elérhetővé teszik. A fejlesztés lényege, hogy az ügyintézés egy gombnyomással elindítható, ezt követően pedig a szükséges dokumentumokat az állam szerzi be.

A digitális állampolgársággal összefüggő törvényi szabályozásokat novemberben nyújtják be az Országgyűlésnek - mondta Rogán Antal, aki szeretné, ha a jogszabályt még december közepéig elfogadnák, és jövőre hatályba léphetne.

Közölte, 2024-ben jelenik meg a Digitális állampolgár mobil alkalmazás, ez biztosítja az állam központi elérését. Első lépésben mindenkit megkeresnek, aki fent van az ügyfélkapun, hogy töltse le ezt a mobil alkalmazást.

Azzal számol, hogy 2025-ben már minden 10 ezer feletti esetszámú ügy digitálisan intézhető lesz, ahogy az életesemények közül a születéssel és az autóátírással összefüggő ügyek is. Továbbá elkezdődik a piaci szereplők bevonása is, hogy egy banki ügy vagy biztosítás intézésénél is használni tudják ezt a központi mobil alkalmazást.


"A digitális állampolgárság az államot is kötelezi arra, hogy digitális állam legyen. Versenyelőnyt fog jelenteni a magyar gazdaság minden ágazatának" - fogalmazott Rogán Antal.

Biró Marcell, az SZTFH elnöke a konferencián elmondta, ebben a bizonytalan, felbolydult világban Magyarország történelmi lehetőség előtt áll az IT gazdaság területén.

Az állam az elmúlt 10-13 évben nagy lépéseket tett: a befektetőbarát adókörnyezet mellett az EU-s lehetőségeken belül is vonzó jogi, pénzügyi és infrastrukturális lehetőségeket tud biztosítani az ország a high-tech vállalkozások megtelepüléséhez. Ezek elősegítik a hazai innovációt, hozzájárulnak a magyar GDP növekedéséhez, a külföldi tőke beáramlásához és vonzó jövőképet tudnak adni a képzett magyar munkaerő számára - fejtette ki az SZTFH elnöke.

MTI/Fotók (MTI)

2023. október 19. 15:36
Kitiltották az országból az ukrán ügynököt, aki Magyar Péter ukrán kapcsolatait segíti
Tseber Roland beutazási és tartózkodási tilalom alatt áll Magyarországon – erősítette meg a Kormányzati Tájékoztatás...
Orbán Viktor: Példátlan! Egy nem NATO-tag titkosszolgálati akciót hajt végre egy NATO-tagállammal szemben
Péntek délelőtt Orbán Viktor is Albániába utazott az Európai Politikai Közösség csúcstalálkozójára.
Menczer: ha Brüsszel leválasztja Európát az orosz energiáról, akkor vége a rezsicsökkentésnek
A Voks 2025 során mindenkire szükség van – hangsúlyozta videójában a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója pénteken.
Szijjártó: a kormány nem engedi, hogy Brüsszel tönkretegye a magyar gazdákat
A kormány nem fogja engedni azt, hogy Brüsszel bármilyen nemzetközi lépéssel tönkretegye a magyar mezőgazdaságot, a ...
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: ukrán lejárató kampány zajlik Magyarország ellen
Egy Magyarország ellen zajló lejárató kampány tanúi vagyunk; ez nem ért véget, ez folytatódik - jelentette ki Szalay...
Exkluzív interjú Orbán Viktorral
Exkluzív interjút adott Orbán Viktor a Tényeknek. A miniszterelnök az Európai Politikai Közösség csúcstalálkozója ut...
A rászoruló családokat is támogatják
Mi köze a mesterséges intelligenciának a befektetésekhez? Erről is tartottak előadást egy nemzetközi konferencián Bu...
Megkéseltek egy férfit, majd kidobták egy autóból a népszerű turistahelyen
A rendőrség nyomoz, az elkövetőt egyelőre nem találják.
Gyógynövényeket ültettek a kórházkertbe
Fehér nyírfát, virágokat és gyógynövényeket is ültettek a Dél-pesti Centrumkórház Onkológiai Rehabilitációs Osztályá...
150 ezer embert várnak a ceremóniára
A békéről és az igazságosságról is beszélt XIV. Leó pápa, amikor pénteken köszöntötte a Szentszékhez akkreditált dip...

Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
A tűzoltók riasztották a forgalmi akadályhoz.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Két autó rohant egymásba Mosonmagyaróváron - Mentő is a helyszínen
Egy sávon halad a forgalom az Ostermayer utca érintett szakaszán.
Drónnal ütközött az útellenőr az M1-esen
Április 12-én, szombaton délután különös baleset történt az M1-es autópálya 158-as kilométerénél, a Lajta pihenő lehajtójánál. Egy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kezelésében lévő drón gyakorlórepülés közben – egyelőre tisztázatlan okból – nekiütközött az MKIF autópályakezelő útellenőrző járművének, egy Mercedes Sprinter típusú kisbusznak.
Szokatlan baleset az autópályán: drónnal ütközött az útellenőr
Drónnal ütközött egy útellenőr az M1-es autópályán még szombaton. A szokatlan balesetről részletek derültek ki.
Képeken a megrázó baleset helyszíne, a mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani
Lesodródott és fának csapódott egy autó Csengelénél.
Pótkocsis teherautó fekszik keresztbe ezen a borsodi úton – A gázolaj is folyik, teljes útzár van!
Rendőrségi és tűzoltó egységek is a helyszínre vonultak. A baleset miatt teljes útlezárás van érvényben a helyszínelés idejére. Kiömlött gázolajat takarítanak.
Mentőhelikopter is érkezett a szabadbattyáni balesethez – válaszolt az OMSZ
Közlekedési balesetet szenvedett Szabadbattyán egyik szociális munkatársa. Az OMSZ is megszólalt a sérült állapotáról!
Megrázó fotók készültek a halálos tragédia helyszínén
Hiába vonultak nagy erőkkel a helyszínre a hivatásos szervek, a sofőr életét nem tudták megmenteni.
Mentőhelikopter is érkezett a hajdú-bihari balesethez!
Csütörtök délután riasztották a hatóságokat. A balesethez mentőhelikopter is érkezett.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.