Milliókat buktak, mert nem látták ezt a magyar filmet

Ezért is érdemes hazai gyártású produkciókat nézni.

Csütörtökön startolt a TV2-n A 100 milliós játszma idei évada, Stohl András és Till Attila műsorvezetésével. A játékban párok vesznek részt, 8 kérdést kell helyesen megválaszolniuk, a főnyeremény ezúttal 100 millió forint.

A játékosok kérdéseket kapnak, a pénzkötegeket a helyesnek gondolt válasz előtti csapóajtóra kell helyezniük. Ha a játékosok nem biztosak a válaszban, több csapóajtóra is rakhatják a pénzt. Így történt ez a szezon első adásban is, melyben a játékospáros kérdése a Sohavégetnemérős című mozifilmhez kötődött. Arra irányult, hogy mi a fő cselekményszála a filmnek.


A játékosok 54 milliót raktak arra, hogy lányok vigyáznak az öccsükre, 46 milliót pedig arra, hogy a fiúk csajozni próbálnak.

Láttátok a filmet?

– kérdezte Tilla, melyre a játékosok nemleges választ adtak. Ez már sokat sejtetett.

Végül a 46 milliós tét helyes volt, de 54 millió forintot elvesztettek már a második kérdésnél. Abban rögtön megállapodtak, hogy megfogják nézni a filmet, bár utólag mindez kevésbé vigasztalta őket.

A páros jelenleg 4 millió forintnál tart, a következő adásból derül majd ki, hogy pénzzel, vagy üres kézzel távoznak a műsorból.

2025. április 18. 10:40
Két hongkongi repülőtéri biztonsági alkalmazott meghalt hétfőn kora reggel, miután egy Dubajból érkező teherszállító...
Azért kell az aláírásgyűjtés és azért kell a Nemzeti Konzultáció, hogy a magyar emberek Orbán Viktort a brüsszeli cs...
Megerőszakolták Michael Schumacher egyik ápolóját a legendás Forma-1-es pilóta otthonában. Az ügy most került bírósá...
10 állat vesztette életét, mire kifejlesztette a megfelelő adagot.
időjárás-jelentés, 2025. október 22., szerda
A szer című film gyökeresen megváltoztatta a színésznő életét.
Ruszin-Szendi Romulusz még azt sem tudja, hogy mi a folyamata a légtérzár elrendelésének, pedig illene tudnia, hogy ...
Kavarodás, titkok és rengeteg kérdőjel a házasságkötés előtt. További részletek a Tények Pluszban 18.45-kor a TV2-n!
family