Hubai Imre a vízhiány elleni védekezés, az aszályvédelmi akcióterv végrehajtásáról szólva arról számolt be, hogy a 4,7 milliárd forint rendelkezésre álló fedezet lehetővé teszi, hogy Magyarországon "minél több vizet tudjanak megtartani a tájban, minél több vizet tudjanak juttatni ökológiai vízpótlás céljára, illetve fel tudják tölteni a víztározásra alkalmas, és akár már évek vagy évtizedek óta kihasználatlanul álló tereket" - fogalmazott.
Az államtitkár elmondta: Magyarország kormánya érzékelte a rendkívüli aszály okozta vízveszteség problémáját, éppen ezért idén is ingyenes az öntözővíz, amely több mint 10 milliárd forint költségmegtakarítást eredményez a gazdálkodók számára. Ezt a kormányzat átvállalta és a központi költségvetésből fedezi a gazdálkodók helyett - tette hozzá.
Felidézte, hogy öt gazdasági évből négy aszályos és az idei is ugyanolyan áthúzódó aszály, mint amilyen a 2021-22-es volt, így már több mint 400 milliméter csapadék hiányzik a Duna-Tisza közéből és a Tiszántúlról.
"Ez már majdnem egy esztendőre való csapadékmennyiség, és még nem lehet tudni, hogy mi vár ránk" - fogalmazott, hozzátéve, hogy "több köbkilométernyi víz hiányzik alólunk", de arra készülünk, hogy a Vizet a tájba! program segítségével naponta 450-460 ezer köbméterrel nő a betárolt víz mennyisége, amely jelenleg nagyjából 178 millió köbméternél tart.