Menczer Tamás üzent az ellenzéknek: Magyar Péter az eddigi legnagyobb csalódás lesz

Ideális ellenfélnek tartja Magyar Pétert a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója.

Magyar Pétert kifejezetten ideális ellenfélnek gondolom, ha engem kérdeztek volna, én őt választottam volna a következő időszakra – mondta a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója.

Fiatalok kérdezhették Menczer Tamást, így került szóba a Magyar Péter személye, akiről a kormánypárti politikus elmondta, véleménye szerint nem több, mint egy lufi és 

minden lufi kipukkad.


A koncepció nem új, láttuk már a forgatókönyvet

Menczer Tamás emlékeztetett, évekkel ezelőtt a Momentum is hasonlóan robbant be a köztudatba.

– Amikor a Momentum feltűnt, akkor mondták, itt vannak ezek a csillogó szemű, csillogó tekintetű fiatalok, progresszívek – akármit is jelentsen ez a szó – és majd ők csoda dolgokat fognak csinálni...Most is azt gondolom, hogy az új szereplő, és ami ott körülötte van, az egy lufi, és ki fog pukkadni – idézte fel Menczer Tamás.

A politikus leszögezte, szerinte 2026-ban nagy győzelmet arat majd Fidesz-KDNP, és Magyar Péter a pártjával együtt minden eddiginél nagyobb csalódás lesz majd az ellenzék számára.

Forrás: Magyar Nemzet / Borítókép: MTI/Lakatos Péter

2024. november 03. 17:12
Több mint 67 év börtönbüntetésre ítélt az egyesült államokbeli Colorado bírósága egy gambiai katonát, aki a vád szer...
Éles diplomáciai feszültség alakult ki Franciaország és Olaszország között, miután Matteo Salvini olasz minisztereln...
Kocsis Máté szerint „a brüsszelita MANöken teljesen elvesztette a fonalat a kamuzásban. Kár folytatnod a blöffölést,...
Migránsellenes tüntetések söpörnek végig az Egyesült Királyságon: Liverpooltól Bristolon át Newcastle-ig tiltakoznak...
A sajtó egész egyszerűen csak az "ördög ügyvédjeként" emlegeti. A tárgyalóteremben kíméletlen stratéga, aki szavaiva...
family
Mini ásatásokkal és állatsimogatóval várták a kicsiket és nagyokat Vértesszőlősre, az idén jubileumot ünneplő Samu-n...
Felrobbant egy gyár Louisianában. Az eset után drámai felvételek készültek, sűrű füst és óriási lángok borították be...
Az ország minden pontjáról érkeztek a rajongók Kapu Tibor első közönségtalálkozójára, a Millenáris Parkba. A magyar ...
Száguldozó motorosokra vadásztak a rendőrök a Mátrában. A statisztikák szerint a szabálytalankodók miatt rengeteg a ...