Menczer Tamás úgy helyretette a tiszásokat, hogy a fal adta a másikat

A Tisza alelnöke, Tarr Zoltán vallomása után Menczer Tamás világossá tette: a Tisza Párt nemcsak adóemeléseket tervez, hanem mindezt a választásokig titkolni is akarja. A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója hangsúlyozta: a kormánypárt nem hagyja, hogy a Tisza tervei valóra váljanak.

Ezt nem a Fidesz találta ki. Nem mondhatják, hogy ezt a Fidesz találta ki, meg a mesterséges intelligencia, meg Óz, a nagy varázsló, meg nem tudom én, kicsoda, hiszen a Tisza gazdasági kabinetje készítette ezt az anyagot. És Tarr Zoltán, a Tisza alelnöke és EP-képviselője maga vallotta be és mondta el, hogy ezt akarják csinálni és ezt akarják megvalósítani

 – hangoztatta Menczer Tamás hétfőn megjelent Facebook-videójában.

A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója szerint egészen világos a helyzet, ők ezt nem fogják hagyni, meg kell őket állítani és meg is fogják állítani.


Ahogy arról korábban beszámoltunk, Tarr Zoltán az etyeki tiszás fórumon arról beszélt, hogy pártja adóemelési tervei komoly kockázatot hordoznak. Tarr előbb arról beszélt, hogy a mondandóját össze lehet úgy rakni, hogy ebből akár bukás is lehet a választáson.

Ezért kellett Menczernek helyreraknia a tiszásokat

Később is megismételte ezt:

Nem fogok mindent elmondani, mert akkor megbukunk.

Magyar Péter egyik legfontosabb embere arról is beszélt, hogy a választásokig nem szabad beszélgetni dolgokról, majd arra utalt, hogy előbb választást kell nyerni, utána mindent lehet. Vagyis a voksolásig hazudhatnak akármit, utána úgyis azt csinálnak, amit akarnak. Mint korábban a lap is beszámolt róla, az Index birtokába került feljegyzés szerint a Tisza Párt gazdasági munkacsoportja – amelynek munkáját Dálnoki Áron koordinálja – egy hosszabb, összetett gazdasági programot készített, amit azóta gazdasági szakemberek szélesebb körének is bemutattak.

Címlapfotó: YouTube

2025. szeptember 01. 15:44
A telefonok cellainformáció alapján is közel dupla annyian voltak a Békemeneten, mint Magyar Péter rendezvényén – je...
Hatalmas sikert aratott Radics Gigi és Curtis közös produkciója az október 23-i ünnepségen. A két előadó Demjén Fere...
Minden idők legnagyobb Békemenete zajlott le csütörtökön Budapesten, ahol hatalmas tömeg vonult fel a béke és a nemz...
Szívszorító tragédia rázta meg a napokban a stájerországi Eisenstraße régiót: egy 19 éves magyar fiú életét vesztett...
Életveszélyes helyzeteket gyűjtött egy videó a Budapesti Autósok Közössége.
Orbán Viktor édesanyja, Sipos Erzsébet beszélt a Békemenetről, a családról és a tisztességről is Kersák István youtu...
Három másik ember életét követelte az öngyilkos merénylet.
Az egyik pillanatban sírnak, a másikban a felhők felett járnak - újabb és újabb drámai fordulatok váltják egymást a ...
family
TRAGÉDIA - Meghalt egy 19 éves magyar férfi Ausztriában, rosszul lett, összeesett és mentőhelikoptert riasztottak ho...
Egy olyan sportolót mutatunk be, aki már 27 évesen legendává vált. Díjai és eredményei szinte felsorolhatatlanok, Ek...
family