Menczer Tamás: Trump a béke elnöke + videó

Menczer Tamás szerint Donald Trump a béke felé tör, miközben az európai vezetők kudarcot vallottak. A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója úgy véli, a béke politikai döntés kérdése, és Trump már meghozta ezt a döntést. Az uniós vezetők szerinte évekig tétlenek voltak, most pedig felettük döntenek.

A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója, Menczer Tamás úgy fogalmazott, hogy Donald Trump hatalmas lendülettel közelít a béke felé, amit ő mindig is „a béke elnökeként” képviselt. A kommunikációs igazgató a washingtoni tárgyalások margójára három tanulságot emelt ki. Menczer szerint az első tanulság az, hogy éveken keresztül azt hallgattuk: a béke elérhetetlen. Azt mondták, nincsenek feltételek, az oroszokkal nem lehet tárgyalni, ezért nincs lehetőség megállapodásra. Ezzel szemben – állítja – mindig is nyilvánvaló volt, hogy ez hamis állítás, hiszen a béke politikai döntés kérdése. Trump pedig meghozta ezt a döntést, békét akar, és ezért is cselekszik.

Trump hajthatatlan – békét akar

A második tanulság Menczer Tamás szerint az, hogy kiderült: mindaz, amit a háborúpártiak hangoztattak a béke lehetetlenségéről, félrevezetés volt. A harmadik tanulság pedig, hogy az európai vezetők most kénytelenek Trumpnál megjelenni, aki nyilvánvalóan az irányító szereplő. A kommunikációs igazgató szerint ezek a politikusok az elmúlt három és fél évben semmit sem tettek a békéért, ezért elbuktak. Most Trump dönt Európa jövőjéről a fejük felett, miközben nekik már rég az orosz–európai csúcstalálkozót kellett volna előkészíteniük, ahogy azt Orbán Viktor is szorgalmazta.

Végig hazudtak. Azt mondták, a béke nem lehetséges. De. Az. Három tanulság a tegnapi tárgyalások után

– írta a videóhoz Menczer.

2025. augusztus 19. 15:25
Imával eltűnt platina, agyregeneráció és démonűzés – így próbálja bizonyítani csodatevő képességeit Látó János, Juhá...
Közösségi oldalán elemezte a Tisza konferenciáját az egészségügyi államtitkár.
Nagy István agrárminiszter élesen bírálta a Tisza Párt alelnökének kijelentéseit. Tarr Zoltán egy politikai rendezvé...
Maga Magyar Péter ismerte be, hogy adóemelésre készülnek – hívta fel a figyelmet az Ellenpont. A blog kiszúrt egy ta...
Égő otthonaikból mentettek gyerekeket szombat reggel Ózdon, miután egy lakótelepen több társasház is kigyulladt. Hat...
Baltával verték fejbe, így akartak kivégezni egy fiatal kutyát a gazdái. A brutális fejsérüléssel menekülő rémült ál...
Életveszélyesen megsérült egy 49 éves férfi miután autójával egy furgonnal ütközött. A brutális karambol szombat reg...
A miniszterelnök szerint mindez nem nevezhető megtorlásnak, a kormány közfelelősséget visel.