gazdaság

Menczer Tamás: mintegy 1400 beruházást támogatott tavaly a kormány

Különböző programokon keresztül tavaly mintegy 1400 beruházást támogatott a kormány. A beruházók azt vállalták, hogy 264 600 munkahelyet megőriznek és több mint 12 600-at létrehoznak - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára.

Menczer Tamás elmondta: a koronavírus-járvány miatt indított programokon keresztül támogatott cégek 85 százaléka magyar volt.

Felhívta a figyelmet, hogy a Site Selection amerikai lap harmadjára választotta Magyarországot a világ tíz legkedveltebb befektetési helyszíne közé.

Az államtitkár szerint ennek több oka van: egyrészt a befektetők a politikai stabilitást keresik, másrészt a szorgalmas, képzett és tehetséges munkaerőt, harmadrészt pedig az infrastruktúrát. Ezek mind rendelkezésre állnak Magyarországon, és a kormány programjai is vonzók - mondta.

Hozzátette, figyelembe kell venni azt is, hogy a járvány hatására a cégek gyárakat zártak be a világ számos pontján, és egy új verseny indult, hogy a gyártókapacitásokat hova helyezzék el.

"Magyarország ebbe a versenybe benevezett, mondhatnám, hogy ebbe a versenybe is, és ennek köszönhető, hogy egyre több vállalkozás, egyre több nemzetközi cég figyel fel ránk" - fogalmazott Menczer Tamás.

Arra a felvetésre, hogy Magyarország több vakcinagyártóval is tárgyal, azt monda, a kormány minden lehetséges forrást megvizsgál, hiszen az a cél, hogy megmentse az emberek életét. Mivel a Pfizer-vakcinából csak kevés érkezik, ezért más oltóanyagra is szükség van.

A Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában elmondta azt is, a közös uniós vakcinabeszerzés "nem lett volna rossz ötlet, de az a gond, hogy ezt elrontották, mert csak késve szerződött Brüsszel, például a Pfizer-BioNTech cégekkel.
Hozzátette, míg az unió novemberben, addig az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság már júliusban szerződést kötött a gyártóval. "Tehát Brüsszel elkésett és kisebb mennyiségre kötött szerződést" - hívta fel a figyelmet.

MTI/A címlapfotó illusztráció.

2021. január 11. 08:15
Két hongkongi repülőtéri biztonsági alkalmazott meghalt hétfőn kora reggel, miután egy Dubajból érkező teherszállító...
Azért kell az aláírásgyűjtés és azért kell a Nemzeti Konzultáció, hogy a magyar emberek Orbán Viktort a brüsszeli cs...
Megerőszakolták Michael Schumacher egyik ápolóját a legendás Forma-1-es pilóta otthonában. Az ügy most került bírósá...
10 állat vesztette életét, mire kifejlesztette a megfelelő adagot.
Kirobbanó formában! Zoltán Erika évtizedek óta a magyar popzene egyik legismertebb arca - és ez mit sem változott. T...
family
POKOLI TŰZ - Levegőbe repült egy egész épület Százhalombattán. A robbanást még Budapesten is lehetett érezni. A MOL ...
family
Sírás, összeomlás, kiborulás – ilyen középdöntője még nem volt a Megasztárnak. A zsűri is nehezen bírta a nyomást, E...
family
PUSZTÍTÓ - Kigyulladt és több tízméteres lángokkal égett a százhalombattai olajfinomító hétfő este, a környéken több...
Már csak méterek hiányoztak, de a csúcstámadás mégsem jött össze. Hazatértek a magyar hegymászók, ott voltunk a rept...
family