Menczer Tamás: Menetrendszerűen megérkezett a balliberális felháborodás

A Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója szerint a bevándorlás kérdésére két válasz létezik.

«De jó, hogy nincs köztünk Mohamed» – mondta az oroszlányi polgármester az évnyitón. Igazat mondott. És menetrendszerűen megérkezett a balliberális felháborodás. Nos. Angliában már második éve a legnépszerűbb fiúnév a Mohamed. Mohamed. Régi, tradicionális, évszázadok óta használt angol név…

– írja Menczer Tamás friss Facebook-bejegyzésében. Majd így folytatja: „Bécsben az általános iskolás és középiskolás diákok 41 százaléka muszlim. Bécsben az elsősök 45 százaléka nem tudja követni az oktatást, mert nem tud elég jól németül. A Mohamedek. 10 éve tart a bevándorlási válság, a probléma ma is pont ugyanolyan súlyos, mint 2015-ben volt. Európa szomszédságában ma is milliók dönthetnek úgy bármelyik pillanatban, hogy elindulnak Európa felé.”

Fotó: Menczer Tamás hivatalos facebook-oldala

S hogy mit lehet mindezzel kezdeni, amit történelmi kihívásnak nevez a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója? Menczer Tamás szerint a bevándorlásra két válasz van: 

Az egyik az, hogy jöjjön mindenki, kitárjuk a kapukat. Ennek az eredményeit látjuk a nyugat-európai országokban. Terror, bűnözés, gyilkosságok, késelések, zaklatások, párhuzamos társadalmak. Ezek az országok végleg elestek, bevándorlóországgá váltak. Ha a bevándorlással kapcsolatban rosszul döntesz, a döntésedet soha többet nem tudod megváltoztatni.

A másik opció szerencsére ismerős:

A magyar válasz más: kerítés, határvédelem, rendőrök, határvadászok, szigorú szabályok. Senki nem jöhet be. 10 éve védjük Magyarország és Európa határát. Ezért nincsenek Mohamedek. És amíg az Orbán-kormány vezeti az országot, ez így is marad. De csak addig. Von der Leyen és Weber mást akar. Magyarországból is bevándorlóországot akarnak csinálni. Ezért büntetnek minket napi 1 millió euróra pusztán azért, mert védjük a határunkat. Egy brüsszeli bábkormány végrehajtaná az akaratukat.

A Fidesz országgyűlési képviselője végül visszatér a kiindulóponthoz, az oroszlányi polgármester szavaihoz, melyek kapcsán megjegyzi: „A balliberális felháborodás hazug és álságos. Szokás szerint. Pont olyan, mint amikor a háborúellenes plakátokat támadták, mondván, azok károsak a gyerekekre. Nem. Nem a plakát veszélyes a gyerekekre. A háború veszélyes a gyerekekre. Most ugyanez a helyzet. Nem a polgármester szavai veszélyesek a gyerekekre. A bevándorlás veszélyes a gyerekekre. Az lenne veszélyes, ha az iskolában nem tudnának tanulni és nem lennének biztonságban a bevándorlók tömegei miatt."

Magyarországot meg fogjuk védeni, és meg fogjuk őrizni magyar országnak! Hajrá, Oroszlány! Hajrá, Polgármester úr!

2025. szeptember 03. 09:56
A telefonok cellainformáció alapján is közel dupla annyian voltak a Békemeneten, mint Magyar Péter rendezvényén – je...
Hatalmas sikert aratott Radics Gigi és Curtis közös produkciója az október 23-i ünnepségen. A két előadó Demjén Fere...
Minden idők legnagyobb Békemenete zajlott le csütörtökön Budapesten, ahol hatalmas tömeg vonult fel a béke és a nemz...
Szívszorító tragédia rázta meg a napokban a stájerországi Eisenstraße régiót: egy 19 éves magyar fiú életét vesztett...
Életveszélyes helyzeteket gyűjtött egy videó a Budapesti Autósok Közössége.
TRAGÉDIA - Meghalt egy 19 éves magyar férfi Ausztriában, rosszul lett, összeesett és mentőhelikoptert riasztottak ho...
Egy olyan sportolót mutatunk be, aki már 27 évesen legendává vált. Díjai és eredményei szinte felsorolhatatlanok, Ek...
family
Vannak, akiknek romba dőlnek az álmai, míg mások élete egyik pillanatról a másikra új irányt veszt. Tudás, bátorság,...
family
Bicikli, roller, vagy séta és esetleg gördeszka, ki mivel jár iskolába, van akit viszont a szülei visznek autóval. D...
family
Vannak furcsa sportok a világban: gumicsizmadobás, sárfoci, vagy akár az, amikor valaki egy tó mélyén mondja ki a bo...
family