Menczer Tamás: Magyarországon nem fordulhat elő, hogy a családok nem tudnak fűteni

Magyarországon nem fordulhat elő, hogy a családok nem tudnak fűteni, ahogy nem fordulhat elő az sem, hogy a gazdaság nem rendelkezik a szükséges energiával, és ezért veszélybe kerülne az ipar teljesítménye - hangsúlyozta Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára a Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetségének csütörtöki budapesti konferenciáján.

2022. november 17. 13:49

Kiemelte ugyanakkor, hogy az ukrajnai háború előtt, 2021-ben Magyarország az energiaimportért 7 milliárd eurót fizetett, idén ez 19 milliárd euróra nő, jövőre pedig elérheti a 29 milliárd eurót.
Sok ezermilliárd forint az a többlet, amelyet energiaimportra kell költeni, és amelyet így nem tud az ország fejlesztésekre, beruházásokra fordítani - fogalmazott Menczer Tamás.

Tóth Tibor, a Pénzügyminisztérium (PM) államháztartás finanszírozásáért és nemzetközi kapcsolatokért felelős államtitkára kifejtette: Magyarország sok makrogazdasági mutatója jelentősen jobb az Európai Unió átlagánál, ugyanakkor az energiával kapcsolatos kihívások az egész gazdaságra hatással vannak, ezt gyorsan és hatékonyan kell kezelni.

A kormányzat várakozása szerint 2024-től vissza tud állni az a stabil, egyensúlyon alapuló gazdasági növekedés, amely az előző éveket jellemezte - tette hozzá.


Menczer Tamás a geopolitikai helyzetet értékelve hangsúlyozta: Magyarország a béke pártján áll, az azonnali tűzszünetet és a béketárgyalásokat támogatja.

Az államtitkár kiemelt magyar érdeknek nevezte az energiabiztonság megőrzését is, felidézve, hogy az elmúlt két napban a Barátság kőolajvezeték ideiglenes leállása került a figyelem középpontjába.

Magyarország energiaellátása azokban az órákban sem volt veszélyben, amikor nem érkezett olaj, mert a Molnak és a magyar államnak is vannak tartalékai, és ezek külön-külön is több hónapra elegendőek - mondta.

Menczer Tamás úgy fogalmazott: bár az Európai Unió döntött a kőolajjal kapcsolatos szankcióról is, de a magyar miniszterelnök elérte, hogy a vezetékes szállításra ez a szankció nem vonatkozik, így a jövőben is érkezhet orosz kőolaj Magyarországra.

Hozzátette, hogy a Török Áramlat vezetéken keresztül zavartalanul érkezik az orosz gáz Magyarországra.
Az államtitkár előadásában fontos érdekként említette a munkahelyek megőrzését és új munkahelyek létrehozását is.

Az ennek elősegítésére indított programok közül kiemelte a 150 milliárd forintos keretösszegű gyármentő programot, amely energiahatékonysági, illetve energiatermelő beruházások támogatását célozza.

A magyar gazdaság szilárd alapokon áll, és ez a gyógyszeripar jó teljesítménye nélkül nem valósulhatott volna meg. Magyarország nemzetközi mércével mérve is versenyképes az egészségiparban, a következő években a szektor aránya a gazdaságon belül emelkedni fog - fejtette ki.

Hozzátette: a kormány kitörési pontként tekint a gyógyszeriparra.
Tóth Tibor, a PM államtitkára a legfontosabb célkitűzések között említette a gazdasági növekedés fenntartását, illetve emelését a beruházások ösztönzésével, a foglalkoztatás magas szintjének megőrzését, valamint a gazdaság stabilitásának és egyensúlyának megőrzését.


Felidézte, hogy 2021-ben történelmi rekordot ért el Magyarország, 7,1 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék (GDP) az előző évihez viszonyítva. A pénzügyi tárca várakozása szerint idén 4,5 százalék körüli lehet a növekedés, az Európai Unió és IMF ugyanakkor optimistább - jegyezte meg.

Az államtitkár a kihívásokról szólva egyebek mellett kifejtette: a koronavírus-járvány által okozott gazdasági válság miatt az Európai Unióban nőtt az eladósodottság, az orosz-ukrán konfliktus elmélyülése viszonylag magas államadósság és fiskális hiány közepette érte az európai gazdaságot.

Magyarország a tavalyi, GDP-arányos 6 százalék fölötti államháztartási hiánnyal az unió középmezőnye alatt volt. Az idei hiánycél 4,9 százalék, a jövő évi 3,5 százalék, a következő években pedig szeretnék az államháztartási hiányt 3 százalék alatt tartani - közölte.

Greskovits Dávid, a Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetségének elnöke a többi között elmondta: az 1990-ben alakult szervezet 33 tagvállalatot tömörít.

Kiemelte, hogy a magyar gyógyszergyártás nagy foglalkoztató és a leginnovatívabb feldolgozóipari ágazat. Minden második beteg az alapellátásban hazai gyógyszerrel gyógyul, az ellátás biztonsága szempontjából létfontosságú az iparág - ismertette.

Forrás: MTI / Fotók: Menczer Tamás/Facebook

Kirúgási hullámot indíthat el egy kiszivárgott felvétel, vizsgálatot indítottak a vérlázító ügyben
Több alkalmazott állása is veszélyben.
Disznót vágtak egy nagybányai tömbház tetején, a magason hőkezelt hús új értelmet nyert
A különleges disznóvágást egy szomszéd örökítette meg.
Halálfélelme volt
Nádas Györgynek fájtak a térdei, fulladt és a lépcsőzés is nehezére esett. A humoristának egyre több és súlyosabb eg...
Összeférhet a misztikum az imával?
Elhitték Önök valaha, hogy a jósok előre látják a jövőt? Vagy inkább imádkoztak, ha bizonytalannak érezték magukat? ...
Lezárja a múltat, új életet kezd
Szerednyey Béla különböző filmes és színházi karaktereit egy ország ismeri és szereti. A színészóriás élete azonban ...
Mandoki: "Az emberség legyen a jelszó"
Caramel, Pápai Joci, Zséda, Charlie és Ákos is énekel a Mandoki Soulmates Magyar Képek című legújabb lemezén, amely ...
Szankciós felárat fizet Magyarország is
Az energiaárak mellett az ellátásbiztonságért is harcolnia kell a magyar kormánynak. Erről Dömötör Csaba államtitkár...
11 ezer milliárd forintot követelnek
11 ezer milliárd forintnak megfelelő dollárt követelnek az uvaldei iskolai mészárlás áldozatainak rokonai és a túlél...
Élőképet formáztak a műjégpályán
A segélyszervezetek munkájának nagy része láthatatlan, de nélkülözhetetlen a segítséghez, erről beszélt Katus Attila...
Villámáradás pusztít Olaszországban
Házakba is betört a villámáradás, és volt, ahol földcsuszamlás temette maga alá az utakat Szicíliában és Olaszország...
Hihetetlen, hogy képtelenek abbahagyni a térdeléses bohóckodást az angolok
Rúzsa Magdi is megjelent a Sztárban sztár leszek!-ben
Köllő Babett robotnak öltözött a Sztárban sztár leszek!-ben - képek
A vb legnagyobb szégyene lenne, ha a győzelemre esélyes angolokat kivernék a szenegáliak
A francia válogatott bejelentkezett a címvédésre, Mbappé pedig Klose rekordjára