Menczer Tamás: Magyar Péter háborúpárti és ennél baloldalibb már nem is lehetne

Magyar Péternek "csak baloldala van, nincs is más oldala, ennél baloldalibb nem is lehetne" - mondta a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Menczer Tamás kijelentette: a magyar baloldalt a pénz mozgatja, ezt maguk vallották be, a rendezvényeik és akcióik finanszírozása nem mikroadományokból származik, ezeket a pénzeket külföldről kapják.

Úgy fogalmazott: Magyar Péternél ugyanaz látszik, mint Márki-Zay Péternél, "ugyanaz a DatAdat-os, Bajnai-féle, sorosista világ, mind egyformák: háborúpártiak és külföldről irányítottak". A VII. kerületben háborúpárti, bevándorláspárti, LMBTQ-aktivista volt Magyar Péter jelöltje - közölte a kormánypárti politikus, hozzátéve, mindezek nem jelentenek problémát Magyar Péternek.

Úgy folytatta: a 444 friss híre szerint Dobrev Klára és Karácsony Gergely várja Magyar Pétert az összefogásba, ő pedig azt nyilatkozta a Die Presse című osztrák napilapnak, hogy 2026-ban hajlandó erre.

Ez egy brancs, külföldről irányítják őket és elvárják tőlük az összefogást és a háborúpártiságot, és ők ezt meg is teszik

- jelentette ki.

A Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója fontos kérdésnek nevezte, kiket kellene képviselniük a brüsszeli politikusoknak. Szerinte a válasz nyilvánvaló: az európai embereket, akik megtisztelték őket a bizalmukkal és rájuk szavaztak, akikért felelősséggel tartoznak. De ami most Brüsszelben történik, az biztosan nem az európai emberek érdeke - hangsúlyozta Menczer Tamás.

Hozzátette: amikor az Európai Uniót megalapították, és amikor Magyarország csatlakozott húsz évvel ezelőtt, két világos cél volt: legyen béke és legyen jólét. Ma nincs béke, és a jelenlegi brüsszeli politikusok egyetlen lépést sem tesznek a háborútól a béke felé, a háborút építik, nem a békét, és az összes szankciós, gazdasági és energetikai döntésükkel az európai életszínvonalat rombolják - fejtette ki a kommunikációs igazgató.


Kiemelte: Brüsszelben változás kell, mert a jelenlegi vezetés rombolja a versenyképességet és a biztonságot; olyan embereket kell odaküldenünk, akik valóban a magyar és az európai emberek érdekeit képviselik.

Az orosz-ukrán háborúról azt mondta, egyre több országban látják az emberek pontosan, mi történik, és ha föltennék a kérdést, egyetértenek-e a brüsszeli politikusokkal abban, hogy ez a "mi háborúnk", és elmennének-e oda harcolni és meghalni, akkor nemet mondanának. Ez nem a mi háborúnk - hangoztatta Menczer Tamás.

A bevándorlással kapcsolatban megjegyezte, Afrika lakossága óvatos becslések szerint a következő húsz évben 750 millióval nő és eléri a kétmilliárd-kétszázmilliót. Ha ennek a tömegnek csak egy része elindul, "akkor nekünk harangoztak Európában" - mondta.

Hozzátette, ha a háborúnál a jelenlegi politikát viszik tovább a brüsszeli vezetők, azt, hogy katonákat akarnak küldeni és atomfegyvereket bevetni, "akkor nekünk szintén harangoztak".

A veszély nagy, ezért olyan politikusokra van szükség, akik meg akarják védeni Magyarország békéjét és biztonságát, a béke pártján Magyarországgon csak a Fidesz-KDNP áll!

A kormánypárti politikus kitért arra is, hogy különböző szabályokkal megnehezítették a mezőgazdaságban dolgozók mindennapjait, drágább lett a termelés. A gazdák ezt még elviselték, de aztán Brüsszel úgy döntött, Ukrajnából minden termék bejöhet, és a szabályok ezekre nem vonatkoznak. Ami a mezőgazdaságban történik, az történik mindenhol - állapította meg Menczer Tamás.

Forrás: MTI/ Címlapfotó: TV2 Mokka

2024. május 09. 15:26
Két hongkongi repülőtéri biztonsági alkalmazott meghalt hétfőn kora reggel, miután egy Dubajból érkező teherszállító...
Azért kell az aláírásgyűjtés és azért kell a Nemzeti Konzultáció, hogy a magyar emberek Orbán Viktort a brüsszeli cs...
Megerőszakolták Michael Schumacher egyik ápolóját a legendás Forma-1-es pilóta otthonában. Az ügy most került bírósá...
10 állat vesztette életét, mire kifejlesztette a megfelelő adagot.
SEMMIRE SEM EMLÉKSZEM...- Rajtunk keresztül üzen Sallai Nóra. A Jóban Rosszban egykori színésznője egy évvel a bales...
family
Erre várt az ország hónapokon át és most végre elérkezett a nagy pillanat! Felcsendül a jól ismert dallam és újra fe...
family
A színpadon minden ragyog, a show pörög, de mi történik a kulisszák mögött? Minden eddiginél nagyobb fokozatra kapcs...
family
SOKKOLÓ - A zebrán gázoltak el egy nőt Fóton, videón a drámai jelenet. Az idős sofőr még csak nem is fékezett, az ál...
Hét perc alatt rabolták ki a Louvre-t. Eltűntek Napóleon ékszerei. Vasárnap reggel három csuklyás férfi jutott be a ...
family