Menczer Tamás: ha a magyarok egységesek, mindig győznek

Ha a magyarok egységesek, mindig győznek. A magyarok a családjukért és a hazájukért mindenre képesek - hangoztatta a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára, a térség fideszes országgyűlési képviselője hétfőn Budakeszin.

Menczer Tamás ünnepi beszédében azt mondta, 1956 októberében a magyarok világos, egyértelmű és félreérthetetlen döntést hoztak: a szabadságukat, a függetlenségüket, az önrendelkezésüket nem adják, és ha kell, harcolnak is érte. A nyugati világ nagy szimpátiával figyelte a magyarok szabadságharcát, de segíteni elfelejtett - tette hozzá -, így az 56-osok is tudhatták, hogy a magyarok szabadsága csak a magyaroknak fontos, "a mi harcunkat helyettünk senki nem vívja meg".

Az 56-osok a legnemesebb célért harcoltak, a családjukért és a hazájukért, ez egyesítette a magyarokat, és ez az egység adta az erőt - emelte ki az államtitkár. Bizonyára voltak, akik féltek, de legyőzték félelmüket - mutatott rá -, mert nem saját maguk, hanem a közösségeik voltak fontosak: a család és a haza.

Ma, a válságok korában, kiemelten fontos tisztázni a szabadság kérdéseit, azaz azt, melyek azok a kérdések, amelyekről kizárólag a magyarok dönthetnek - mondta Menczer Tamás, öt ilyet említve.

Az első a családról, a gyermekről szól: csak a szülő mondhatja meg gyermekének, hogy mi a jó, és mi a rossz, csak ő nevelheti, és csak ő igazíthatja el a világ fontos kérdéseiben. "És ha én azt gondolom, hogy az apa férfi és az anya nő, akkor ez így fog a gyerekem fejében is megmaradni" - jelentette ki.

Hozzátette: de amikor népvándorlás van a világban, a szuverenitás kérdése az is, hogy egy országnak joga van a biztonságát megvédeni, és a szabadság kérdése az is, hogy "csak mi magyarok dönthetjük el, hogy egy háború a mi háborúnk vagy nem a mi háborúnk. És ha mi azt mondjuk, hogy nem a mi háborúnk, és békét akarunk, akkor senki nem kényszeríthet minket bele egy háborúba se".

Menczer Tamás a szuverenitással kapcsolatban beszélt arról is, hogy az Európai Unió olyan szövetségi rendszer, amelyben ott van Magyarország helye, és amely arra épül, hogy az integrációban minden ország egyenlő, a legfontosabb kérdéseket közösen döntik el, mindenki szava ugyanannyit ér. "Alapvető szabadság kérdése az, hogy ezt megőrizzük" - jelentette ki.

Az ötödik kérdés pedig - folytatta -, hogy a magyarok közösen elért eredményeiről ne mások döntsenek, mert ez lehetetlen és elfogadhatatlan. Hangsúlyozta: nem fizethetik meg a magyar emberek azoknak a döntéseknek az árát, amelyeket nem ők hoztak.


Győri Ottilia (Fidesz-KDNP) polgármester egyebek mellett arról beszélt: 1956 októberében a történelem ismételten bebizonyította, hogy az erő az összefogásban van, "Együtt erő vagyunk, szerteszét gyöngeség" - idézte Wass Albertet, hozzátéve, hogy közös erővel lehet csak a közös célokat sikeresen elérni. Ismét egyértelművé vált, hogy csak akkor lehet önbecsülésünk, ha mi magunk állunk ki nemzeti érdekeink mellett, ha Magyarországon a magyarok akarata érvényesül és nem másé.

"Magyarország nem hagyhatta és nem hagyhatja magát betörni, megtörni, mert akkor Magyarország nem lesz többé" - hangsúlyozta a polgármester.

Az ünnepi megemlékezés részeként nyílt meg Remény és dráma címmel a Nemzeti Emlékezet Bizottsága és a Lengyel Intézet szabadtéri fotókiállítása, amelyen Soós Viktor Attila, a bizottság tagjának beszédét Dergán Ádám, a bizottság hivatalának főigazgató-helyettese tolmácsolta.

Azt mondta: a kiállítás az 1956 októberét jellemző reményről és a drámáról szól, valamint a lengyel és a magyar nép közötti szolidaritást idézi fel.

Emlékeztetett arra, hogy a lengyelek és a magyarok sorsa sokszor egybefonódott a történelem folyamán, hozzátéve, az 1956-os esztendő eseményei egyedülálló módon világítottak rá erre a sorsközösségre. A magyarországi drámai események széles körű és tömeges szolidaritási hullámot indítottak el Lengyelországban - idézte fel -, tüntetéseket és támogató gyűléseket tartottak országszerte, pénzt, élelmet és gyógyszereket gyűjtöttek, véradási akciót szerveztek a sebesülteknek.

Úgy fogalmazott: mindennek valós és szimbolikus jelentősége egyaránt meghatározó volt. Bár 1956-ban sem a lengyeleknek, sem a magyaroknak nem sikerült kivívniuk a szabadságukat, az egész világnak megmutatták, hogy "a kommunista diktatúra nem képes elfojtani a szabadságvágyat."

A megemlékezés koszorúzással folytatódott.

MTI

2023. október 23. 14:05
Heten meghaltak Zuglóban, több tucat lakó került kórházba
Megrázó tűzről számolt be a katasztrófavédelem közösségi oldalán vasárnap. Az egyik legtragikusabb fővárosi eset épp...
Lövés dördült a Keletinél, várják a szemtanúk jelentkezését
Elképesztő, ami a fővárosban történt.
Le akart ugrani egy képviselő a Parlament tetejéről - videóval
Ha egy lépést is teszel felém, leugrom – mondta.
Búvárrobogóval próbált meglépni a rendőrök elől a milliókat lenyúló csaló
Akár hollywoodi forgatókönyvbe is illene a menekülési kísérlete. Most állították bíróság elé.
Átlyukasztotta a tüdejét a késelő, aki már korábban is ölt
A tüdeje is átszakadt, olyan erővel szúrtak mellbe egy 47 éves férfit pénteken délután egy kántorjánosi büfé udvarán...
Nem ilyen időjárást szeretnénk a következő napokra
Folytatódik a változékony, az átlagosnál hűvösebb, szeles, záporos-zivataros idő. A hét elején a többórás napsütés m...
Harcosok Klubja - A kezdet
Zsúfolásig megtelt csarnokkal és látványos show-elemekkel indult el az Orbán Viktor által életre hívott rendezvény, ...
Hidnak ütközött a hajó, ketten meghaltak
Ketten meghaltak és több mint 20-an megsérültek, amikor egy mexikói tengerészeti hadihajó a Brooklyn hídnak csapódot...
Kevesebb magyar eper lesz, drágulhat is
A termés fele elfagyott, ezért kevés és drága a szamóca. Az elmúlt időszak hideg időjárása miatt késve kezdett érni,...
Rettegnek a robbanás és a lövöldözés óta
20 méter hosszú ereszcsatorna szakadt le egy tapolcai társasházról, az ott lakók attól féltek, hogy valakit agyonütö...

Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
A tűzoltók riasztották a forgalmi akadályhoz.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Két autó rohant egymásba Mosonmagyaróváron - Mentő is a helyszínen
Egy sávon halad a forgalom az Ostermayer utca érintett szakaszán.
Drónnal ütközött az útellenőr az M1-esen
Április 12-én, szombaton délután különös baleset történt az M1-es autópálya 158-as kilométerénél, a Lajta pihenő lehajtójánál. Egy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kezelésében lévő drón gyakorlórepülés közben – egyelőre tisztázatlan okból – nekiütközött az MKIF autópályakezelő útellenőrző járművének, egy Mercedes Sprinter típusú kisbusznak.
Szokatlan baleset az autópályán: drónnal ütközött az útellenőr
Drónnal ütközött egy útellenőr az M1-es autópályán még szombaton. A szokatlan balesetről részletek derültek ki.
Képeken a megrázó baleset helyszíne, a mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani
Lesodródott és fának csapódott egy autó Csengelénél.
Pótkocsis teherautó fekszik keresztbe ezen a borsodi úton – A gázolaj is folyik, teljes útzár van!
Rendőrségi és tűzoltó egységek is a helyszínre vonultak. A baleset miatt teljes útlezárás van érvényben a helyszínelés idejére. Kiömlött gázolajat takarítanak.
Mentőhelikopter is érkezett a szabadbattyáni balesethez – válaszolt az OMSZ
Közlekedési balesetet szenvedett Szabadbattyán egyik szociális munkatársa. Az OMSZ is megszólalt a sérült állapotáról!
Megrázó fotók készültek a halálos tragédia helyszínén
Hiába vonultak nagy erőkkel a helyszínre a hivatásos szervek, a sofőr életét nem tudták megmenteni.
Mentőhelikopter is érkezett a hajdú-bihari balesethez!
Csütörtök délután riasztották a hatóságokat. A balesethez mentőhelikopter is érkezett.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.