Menczer Tamás elárulta, mi lehet a cél Ukrajna csatlakozásával - videó

Brüsszelben nem merik kimondani, de a cél Ukrajna felvételével valójában az lehet, hogy egész Európa rögtön hadviselő féllé váljon – erről beszélt közösségi oldalára feltöltött videójában Menczer Tamás. A kormánypártok kommunikációs igazgatója szerint azért is célja az EU vezetésének megakadályozni a békekötést, mert akkor nem tudná megúszni a felelősségvállalást.

– Azt mondta Von der Leyen, hogy ha behozzuk Ukrajnát az unióba, az a béke. Az uniós integrációval a béke jár. Mondanám neki, Guten morgen, Frau von der Leyen! Háborúban álló ország, jó reggelt kívánok! – mondta közösségi oldalára feltöltött videójában Menczer Tamás. A kormánypártok kommunikációs igazgatója rámutatott: nem arról van szó, hogy az európai békét kivisszük Ukrajnába, hanem az ukrajnai háborút hozzuk be Európába. 

Szerinte ezt Brüsszelben nem merik kimondani, de valójában a cél Ukrajna felvételével az lehet, hogy egész Európa rögtön hadviselő féllé váljon. Menczer Tamás úgy véli, hogy a békekötés megakadályozásával a felelősségvállalást szeretnék elkerülni, aminek vannak következményei.

Mint mondta, először is le kellene mondani, majd el is kellene számolni az elköltött összegekkel. – Amit beküldtek Ukrajnába, 150 milliárd euró. Azzal mi lett? Az hol van? Barátaim! Béke van, van időnk, nem dörögnek a fegyverek, hát fogjunk egy kockás papírt, aztán nézzük meg, hogy mi a helyzet. Na ez a másik, amit nem akar. Tehát minden erővel be akarják hozni, ezért is kérem sokadszor és zárásként önöktől azt, hogy a szavazáson vegyenek részt és erre buzdítsanak mindenkit – hangsúlyozta az igazgató.

Mindenkinek számít a véleménye

Mint arról a Magyar Nemzet beszámolt, már tart a véleménynyilvánító szavazás Ukrajna uniós csatlakozásáról. A szavazólapokat minden érintetthez eljuttatja a Magyar Posta május végéig.

A véleménynyilvánító szavazás célja, hogy a választók döntsenek: szeretnék-e, hogy Ukrajna csatlakozzon az Európai Unióhoz. A kormány ebben a fontos kérdésben kéri ki a magyar emberek véleményét, hogy az eredmények alapján foglaljon állást az Európai Unió testületei előtt.

Emlékezetes, Orbán Viktor március 15-én meghirdette 12 pontját, amelyben Ukrajna uniós csatlakozása is helyet kapott: „Uniót, de Ukrajna nélkül.” Még előtte, március 6-án rendkívüli csúcstalálkozót tartottak Brüsszelben, amelynek középpontjában Ukrajna EU-csatlakozása és Európa védelmi stratégiája állt. Orbán Viktor a tanácskozás után kifejtette aggályait Ukrajna esetleges EU-tagságával kapcsolatban, szerinte a csatlakozás komoly gazdasági és biztonsági kockázatokkal járna Magyarország számára mind politikai, mind gazdasági szempontból.

A kormány ezért döntött úgy, hogy véleménynyilvánító szavazást indít Ukrajna uniós csatlakozásáról. A választópolgároknak egy szavazólapot postáznak, amelyen egyetlen kérdés szerepel: „Támogatja-e ön, hogy Ukrajna az Európai Unió tagja legyen? Igen vagy nem?

Szavazni ugyanúgy lehet, ahogy egy országgyűlési választáson, az igen vagy a nem válasz fölötti körbe írt X-szel. A szavazólap alapanyaga biztonsági papír – nem fénymásolható, nem sokszorosítható. A szavazólapot ingyenes válaszborítékban lehet visszaküldeni a kormánynak. A szavazatokat közjegyző jelenlétében összesítik.

Forrás: Magyar Nemzet / Nyitókép: Kovács Attila, MTI

2025. május 11. 20:25
Bejegyezték a TISZA Kárpátaljai Magyarok Társasága Polgári Szervezetet, melynek vezetője Tseber Roland Ivanovics, Ma...
Magyarország nem írta alá az Európai Tanács közös nyilatkozatát Donald Trump és Vlagyimir Putyin közelgő találkozója...
A Magyar Péterhez köthető emberek és szimpatizánsok durvasága azt mutatja, hogy kétségbe vannak esve a jövő évi vála...
A béke érdekében párbeszéd kell, ezért Magyarország továbbra is támogatja Donald Trump, az Egyesült Államok elnökéne...
Fergeteges sztárpörgéssel jön a Szerencsekerék! Mihályfi Luca, Nagy Zsolt Leo, Papp Máté Bence és Kasza Tibi csapnak...
family
Hatalmas bulival indult hétfőn este a Hal a tortán harmadik hete, ezúttal az egykori győztesek ragadtak fakanalat, h...
family
SZÖRNYŰ - A boltból biciklizett hazafelé, halálra gázoltak egy kilencéves kislányt Sátoraljaújhelyen hétfőn, a gyere...
Dávid Petra, Kiara Lord, Kóbor Léna vagy éppen Kunstánczi Lia. Bár elsőre semmi közös nincs bennük, mindannyian izga...
family
Az OECD friss jelentése szerint Magyarország a negyedik legnagyobb reálkereset-növekedést érte el az idei első negye...