Menczer Tamás: Az energetika területén el kell törölni a szankciókat

Az energetika területén el kell törölni az Oroszország elleni szankciókat és új szankciók bevezetéséről még beszélni sem szabad - jelentette ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára a Facebook-oldalán hétfőn közzétett videójában.

2022. november 21. 15:40

Menczer Tamás azt mondta: "döbbenetes, de hazudott" Josep Borell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője.

Josep Borell egész egyszerűen nem mond igazat: ugyanis most azt állította, hogy a szankciós politikának soha nem volt a célja az, hogy a háború befejeződjön - fogalmazott.

Ezzel szemben az igazság az, hogy Brüsszel azért vezette be a szankciós politikát, hogy a háború véget érjen - mutatott rá az államtitkár, hozzátéve, ezt az Európai Külügyi Szolgálat, amelyet Josep Borell vezet, világosan le is írta: a szankciós politika célja, hogy a háború befejeződjön, a háborút ezzel akarják megállítani.

A helyzet tehát az, hogy Josep Borell most letagadja azt, amit az általa vezetett szervezet leírt - mondta Menczer Tamás, aki szerint "ha a helyzet nem lenne rendkívül súlyos, azt is mondhatnánk, hogy ez nevetséges".


Az államtitkár kijelentette, két következtetést lehet levonni. Az első az, hogy a szankciós politika kudarcos, nem hozta el a háború végét, ezért már elkezdtek hazudozni róla Brüsszelben. A második következtetés pedig az, hogy a szankciós politika bennünket gyengít, Oroszországot pedig rekordbevételekhez segíti.

Menczer Tamás közölte: a tavalyi év első kilenc hónapjában az orosz költségvetésben a gáz- és olajbevételek aránya 35 százalék volt, az idén ez 43 százalékra nőtt.

"Oroszország tehát rekordbevételekre tesz szert, míg mi itt Európában szankciós felárat fizetünk az energiáért és szankciós inflációt szenvedünk el" - fogalmazott.

MTI/ A címlapfotó illusztráció: Menczer Tamás Hivatalos Facebook-oldala

Újabb vérlázító átverés
Szó szerint ablakon kidobott pénz. 20-30, de akár 60 ezer forintot is kicsalnak a házaló cégek, amelyek újabb és úja...
Állandó életveszélyben
Egyedülálló teljesítményével az egész világot lenyűgözte a magyar delfinlány. Korok Fatima felnőtt fejjel ismerkedet...
Remegett, annyira bizonyítani akart
Megfelelési kényszere volt, remegett Gáspár Evelin keze főzés közben a Hal a tortán kulisszái mögött. Aztán jött a f...
Spórolásba kezdtek a sztárok is
Nem hajlandó tojást venni Bay Éva, Tücsi pedig megrögzötten kapcsolja le a lámpákat a lakásban. A hírességeket is el...
Gőzerővel dolgozik kisfia mellett is
Folyamatosan ingázik a színpad és a gyerekszoba között. Caramel ugyanis nemcsak, mint zenei rendező, hanem mint szín...
Tények este teljes adás, 2022. november 30., szerda
GYILKOSSÁG - Nyakon szúrta, halálra késelte élettársát egy férfi Mánfán. A nő elvérzett. Aranyosapátiban pedig a bar...
Tények Plusz adás, 2022. november 30., szerda
MEGHALT JIMMY ÉDESANYJA - Szerda délután érkezett a tragédia híre. Anna néni szívbeteg volt. A Zámbó-család megrendü...
Tények röviden, 2022. november 30., szerda
Tények röviden adás
Felhősödés nyugat felől
időjárás-jelentés, 2022. november 30., szerda
Tények teljes adás, 2022. november 30., szerda
GYILKOSSÁG - Nyakon szúrta, halálra késelte élettársát egy férfi Mánfán. A nő elvérzett. Aranyosapátiban pedig a bar...
Ezt ígérte a dollárbaloldal az amerikai pénzekért
Celebeket, közszereplőket, politikusokat is magával ránthat az RTL Klub drogbotrányba keveredett sztárja
Megvették a kulcsi horrorpalotát
Ternovszky Béla előtt tiszteleg az Uránia
A lengyel kapitány szíve is megállt, amikor játékosa lapot kapott