Menczer: A baloldalon mindig ugyanaz a forgatókönyv, összefognak egymással a külföldi megrendelőik miatt

A baloldal régi és új szereplői mindig összefognak, ne legyen kétségünk! - írta a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.

Menczer Tamás szerint "ezt már láttuk, táncolnak egymás körül, de a végén mindig összeborulnak, mert a külföldi finanszírozók ezt várják el."

A kommunikációs igazgató idézte Dobrev Klárát, a DK európai parlamenti listavezetőjét, aki a 444 című internetes lapnak úgy nyilatkozott, hogy mindenkivel hajlandó együttműködni, míg Karácsony Gergely főpolgámester azt mondta, hogy a Magyar Péterrel való összefogásnak "nincs alternatívája."


Menczer Tamás arra is felhívta a figyelmet, hogy Magyar Péter az osztrák Die Presse című lapnak elmondta: a 2026-os választás után "meglátjuk, hogy van-e koalíciós kényszer."

A baloldal szereplői "egyformák és ugyanolyanok" - tette hozzá a kommunikációs igazgató.

Menczer Tamás a Fidesz-KDNP támogatóitól azt kérte, hogy menjenek el június 1-én a Békemenetre, és június 9-én a közösség minden tagja menjen el szavazni az európai parlamenti és önkormányzati választáson, mert akkor - Menczer szavai szerint - a Fidesz-KDNP győzni fog, "ahogy szokott."

Címlapfotó: Menczer Tamás hivatalos Facebook-oldala

2024. május 21. 17:12
A szerdán eltűnt két hetes csecsemőt holtan találták meg Nagydorog határában.
Az augusztus 20-ai fővárosi rendezvényeken a mentők 160 embernek nyújtottak segítséget az esti órákig - tájékoztatta...
Szolgálatot teljesítő készenléti rendőrök és három helyi összefogásának, valamint a gyors újraélesztésnek köszönhető...
ÜZENET DEMJÉNTŐL - Az orvosok elégedettek, Demjén eltökélt, de hosszú rehabilitáció vár rá. A Kossuth-díjas énekest ...
family
Van, aki tehetséges énekes. Mások a műsorvezetéshez értenek. De akadnak olyanok is, akik kiváló újságírók. Kádár Món...
family
Az esküvője előtt éppen öt nappal lett rosszul a koktélkirály, Lajsz András. Szépen lassan hatalmasodott el rajta eg...
family
CSECSEMŐGYILKOSSÁG - Megöltek egy kéthetes újszülöttet Nagydorogon. Az anyja azt állította, hogy valaki elrabolta tő...
Korábban már gyermekpornográfia miatt elítélték.