Megtámadták egzotikus nyaralásán Hevesi Krisztát és Hevesi Tamást

Számos váratlan helyzettel kellett szembenézniük.

Hevesi Kriszta és Hevesi Tamás a szerda reggeli Mokka vendégei voltak, ahol thaiföldi kalandjaikról meséltek.

A szexuálpszichológus humorosan elárulta, hogy mivel Tamás munkájából adódóan hétvégén, ő pedig hétközben elfoglalt, így annak érdekében, hogy találkozzanak néha hosszabb időre elutaznak.

Számos helyen jártak már a világban, azonban Thaiföldön már igazi visszatérőnek számítanak.

Kriszta ugyanis legújabb könyveit is az egzotikus szigeten írta, ahová ezúttal vissza is vitte kész szerzeményeit.

Az aktív programokon kívül azonban pihenésre, napozásra és strandolásra is szántak időt, ám a felhőtlen, harmonikus pillanatok nem tartottak sokáig.


Míg egy évvel ezelőtt Ödönnel, egy gekkóval és Suzyval, egy kígyóval gyűlt meg a csinos szakember dolga, addig egy másik példány idén párjának okozott nagy bonyodalmat.

Az énekes éppen napozott, amikor kedvese arra lett figyelmes, hogy egy fekete kígyó elég gyors tempóban tart férje felé.

Ekkor Kriszta figyelmeztette Tamást, hogy ne mozduljon, az énekes azonban úgy megijedt, hogy azonnal felugrott a homokból.

A thaiföldi kalandoroknak szerencsére nem esett bajuk, azonban a későbbiekben nagy odafigyelés jellemezte mindennapjaikat.

2023. január 25. 10:39
Megtévesztő információs hadműveletet indítottak a tiszások és a baloldali médiumok egy része.
A Békemenet sikeresebb és Orbán Viktor mondanivalója népszerűbb volt, mint kihívójáé – ismertette legújabb felmérésé...
Hatalmas sikert aratott Radics Gigi és Curtis közös produkciója az október 23-i ünnepségen. A két előadó Demjén Fere...
Minden idők legnagyobb Békemenete zajlott le csütörtökön Budapesten, ahol hatalmas tömeg vonult fel a béke és a nemz...
Szívszorító tragédia rázta meg a napokban a stájerországi Eisenstraße régiót: egy 19 éves magyar fiú életét vesztett...
Először az útpadkának, majd egy fának ütközött.
ÖSSZEÁLLTAK A CSAPATOK - A siker és a hírnév kapujában, összeálltak a csapatok a Megasztár első élő showjára. A vers...
family
Orbán Viktor édesanyja, Sipos Erzsébet beszélt a Békemenetről, a családról és a tisztességről is Kersák István youtu...
Három másik ember életét követelte az öngyilkos merénylet.
Az egyik pillanatban sírnak, a másikban a felhők felett járnak - újabb és újabb drámai fordulatok váltják egymást a ...
family