Megszületett a „Tisza propaganda művek”

Minden sajtóetikai elvet félretett a Telex, a 444.hu és több kormánykritikus portál Magyar Péter október 23-i szereplése után. A portálok a „Nemzeti Menet” gyenge részvételét és Magyar Péter terjengős, üres beszédét követően láthatóan mindent megtettek, hogy menteni próbálják a kudarcot.

Fotó: MTI

A cikkekben és címekben a kritikus újságírás helyét rajongás és pátosz váltotta fel: a lapok címlapjain Magyar Péter arca már-már vallásos áhítattal tündökölt. Ennek egyik legkirívóbb példája a Telex újságírója, Klág Dávid, aki arról írt, milyen „csodálatosan világította meg a fáklyák fénye” Magyar Péter arcát – ami sokak szerint a személyi kultusz építését idézi.

A jelenség világosan mutatja: október 23-án megszületett a „Tisza Propaganda Művek”, ahol a függetlenség és objektivitás helyét a nyílt politikai elfogultság vette át – derült ki a Transzparens Újságírásért Alapítvány cikkéből.


Kiemelték, hogy korábban magát függetlennek hirdető sajtó egy nap alatt a Tisza Párt kampánygépezetének önkéntes kiszolgálójává vált. Erre egy kitűnő példa Diószegi-Horváth Nóra és Botos Tamásnak közös alkotása, amely korábban nem látott módszertani eszközökkel emelte Magyar Pétert Orbán Viktor felé.

A címben a szerzők ítéletet mondtak: Miszlikbe aprította Magyar Péter Orbánt. Az olvasó joggal gondolhatja, hogy a 444 győzelmet hirdetett a Tisza Párt elnökének. A cikkből azonban kiderült, hogy mi volt az összehasonlítás alapja:

A szerzők azt vetették össze, hogy melyik politikus milyen hosszan beszél és hány szót mond ki a beszéde alatt

Innovatív politikai elemzési eszköz, azonban semmilyen valós relevanciája nincsen. A beszéd hosszúsága önmagában nem jelent semmit. Annak tartalma, a megmozdulás hangulata az, ami fontos lehet. Ha pedig megnézzük a híradásokat Magyar Péter tüntetéséről a következőt látjuk:

1. 24.hu Rengetegen mennek haza 

Ami nem csoda, Magyar Péter valamiért egy óránál tovább váratta őket a szakadó esőben. A Hősök terén nagyjából annyian vannak, mint a menet megérkezése előtt voltak. Tele van ugyan, de szellősen. A Dózsa György úton és az Andrássyn is tömött sorokban mennek hazafele azok, akiket elvert az eső. Most is kellemetlenül szitál, nem jó a téren lenni.


2. 24.hu Hatalmas lyukak a tömegben 

Annyira gyérül a Magyar beszédét hallgatók száma, hogy ahol a menet beért, például a Rippl Rónai utcánál, már nincs senki. A kivetítőknél sokan állnak, több tíz méteren keresztül, de aztán a következő kivetítőig ezt is meghaladó hosszúságú lyukakat látni.

A 24.hu élő tudósításából idézett a Transzparens Újságírásért Alapítvány. Egy olyan oldal tudósításából, akiket kormánypártisággal nem lehet vádolni. Talán ezek alapján érthető a Telex csütörtöki stratégiája, szubjektív cikkekkel minden szempontból azt bizonyítani, hogy Magyar Péter nemzeti menete sikeresebb volt a Békemenetnél.

2025. október 24. 17:19
A telefonok cellainformáció alapján is közel dupla annyian voltak a Békemeneten, mint Magyar Péter rendezvényén – je...
Hatalmas sikert aratott Radics Gigi és Curtis közös produkciója az október 23-i ünnepségen. A két előadó Demjén Fere...
Minden idők legnagyobb Békemenete zajlott le csütörtökön Budapesten, ahol hatalmas tömeg vonult fel a béke és a nemz...
Szívszorító tragédia rázta meg a napokban a stájerországi Eisenstraße régiót: egy 19 éves magyar fiú életét vesztett...
Életveszélyes helyzeteket gyűjtött egy videó a Budapesti Autósok Közössége.
Vannak, akiknek romba dőlnek az álmai, míg mások élete egyik pillanatról a másikra új irányt veszt. Tudás, bátorság,...
family
Bicikli, roller, vagy séta és esetleg gördeszka, ki mivel jár iskolába, van akit viszont a szülei visznek autóval. D...
family
Vannak furcsa sportok a világban: gumicsizmadobás, sárfoci, vagy akár az, amikor valaki egy tó mélyén mondja ki a bo...
family
Van, aki az árnyékból akar kilépni és van, akinek 20 év után teljesül az álma, sokan pedig nyeri jöttek. Összeálltak...
family
Itt valami nagyon nem stimmel. Aki eddig a legértékesebb műtárgyakra licitált, most ő maga áll a kereskedőkkel szemb...
family