Megszólalt Novák Katalin: "undorodom a pedofíliától"

"Az én elnökségem alatt nem volt és nem is lesz kegyelem a pedofiloknak, ez így volt ebben az esetben is" - ezt közölte Novák Katalin az ATV kérdésére a kegyelmi döntéséről, amit felháborodás övezett. A köztársasági elnök hangsúlyozta: az egyik leggusztustalanabb és legsúlyosabb bűncselekménynek tartja a pedofíliát.

"Undorodom a pedofíliától, az egyik leggusztustalanabb, legsúlyosabb bűncselekménynek tartom. Az én elnökségem alatt nem volt és nem is lesz kegyelem a pedofiloknak, ez így volt ebben az esetben is" - ezzel reagált a köztársasági elnök az ATV kérdésére a Sándor-palotában más témában, az örmény államfővel tartott sajtótájékoztatóján, amikor a nagy visszhangot kiváltó kegyelmi döntéséről kérdezték.

Beszámoltak már róla, milyen felháborodás övezi, hogy az államfő kegyelmet adott a bicskei gyermekotthon volt igazgató-helyettesének, akit elítéltek, mert a volt igazgató pedofil ügyeinek az eltussolásában, kényszerítésben vett részt. Az ellenzék Novák Katalin lemondását követeli, az ügy egyik áldozata pedig szégyennek nevezte a kegyelmi döntést, és kéri az indoklás nyilvánosságra hozatalát.

Novák Katalintól azt kérdezték:

“Felháborodás övezi, hogy kegyelmet adott a bicskei gyermekotthon volt igazgató-helyettesének, akit elítéltek, mert pedofil ügyek eltussolásában, kényszerítésben vett részt. Az ellenzék a lemondását követeli, az ügy egyik áldozata szégyennek nevezte a kegyelmi döntést, és kéri az indoklás nyilvánosságra hozatalát.

Megbánta-e elnök asszony, hogy aláírta a kegyelmi kérvényt, megfordult-e a fejében, hogy lemond, és kész-e megindokolni a döntését a nyilvánosság előtt?”

Novák Katalin munkatársuk kérdésére azt válaszolta: a pedofilok elleni szigorúbb fellépésnek, a pedofilok nyilvántartásának a bevezetésének ő volt az egyik leghangosabb élharcosa annak idején.

A fotó illusztráció: MTI/Balogh Zoltán

Mint mondta, van egy jogszabályi rendelkezés, amely szerint az elnöki kegyelmi döntések indokolása nem nyilvános, ennek megfelelően természetes az, hogy minden kegyelmi döntés felvet kérdéseket, és adott esetben ezek megválaszolatlanok maradnak. Ez így volt az elmúlt 33 évben, és így van a világ legtöbb országában is - közölte.

Hangsúlyozta: az elmúlt napokban egy olyan politikai kampánynak vagyunk tanúja, ami rengeteg valótlan állítást tartalmaz. Minden kegyelmi döntés a természeténél fogva megosztó, és ő az elé terjesztett több száz kérvényről minden esetben igyekszik a leginkább körültekintően dönteni.

"Együttérzek a pedofília minden áldozatával, és amennyiben valakinek akár kormányoldalról, akár ellenzéki oldalról valóban olyan szándéka van, hogy érdemben lépjünk fel még hatékonyabban a pedofíliával szemben, annak partnere vagyok most is, és az leszek a jövőben is" - szögezte le.

2024. február 06. 14:17
A szomorú hírt a Pest vármegyei rendőrség közölte közösségi oldalán vasárnap.
Középiskolás fiúk harcoltattak két nagy testű kutyát Heves vármegyében. Az illegális állatviadalt videóra vették, ső...
Jó, hogy nem vagyunk egyedül, jó, ha az embernek normális szomszédja van - jelentette ki a magyar miniszterelnök vas...
Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter a Hotel Lentulai legutóbbi adásában adott hosszabb int...
Az elmúlt napokban több településen is összehangolt akciót hajtottak végre a rendőrök a DELTA-program keretében. A b...
Könnyen előfordulhat, hogy a Zsidó Kiválóságok Házában, civilek előtt, fegyverrel az oldalán tartott előadást Ruszin...
Leesett az első hó Erdélyben.
Emlékét tisztelettel őrzik.
Gombászás közben történt a baleset.
Elájult vezetés közben, majd fékezés nélkül csapódott az előtte haladó autóba egy sofőr Sárváron hétfőn. Holtan emel...
© 2025 TV2 Zrt.

A tények.hu felületén megjelenő illusztrációk egy részének forrása: Europress fotóügynökség