Megszólalt Katalin hercegné állapotáról

Katalin walesi hercegnő, Vilmos brit trónörökös felesége arról számolt be pénteken, hogy jól halad kemoterápiás kezelése, de még nincs túl a betegségen, és a gyógykezelés várhatóan további néhány hónapig eltart.

A Kensington-palota - a hercegi házaspár londoni hivatala - által közzétett személyes közleményében Katalin bejelentette azt is, hogy családjával együtt jelen lesz szombaton apósa, III. Károly király hivatalos születésnapi ünnepségén, a Trooping the Colour színpompás ceremóniáján.

A 42 esztendős Katalin tavaly karácsony óta nem vett részt nyilvános programokon, és januárban hasüregi műtéten esett át.

A hercegnő március végén közzétett személyes videóüzenetében elmondta, hogy megelőző jellegű kemoterápiás kezelésben részesül, mivel a műtétje utáni tesztek daganatos elváltozást mutattak ki.

Katalin a márciusi videóüzenet óta most szólalt meg első ízben nyilvánosan. Pénteki tájékoztatásában úgy fogalmazott: kezelése jól halad, de "mindenki, aki átesett kemoterápián, tudja, hogy vannak jó és rossz napok".

A rossz napokon az ember gyengének, fáradtnak érzi magát, és meg kell engednie, hogy szervezete pihenhessen. "A jó napokon azonban, amikor erősebbnek érezzük magunkat, a lehető legjobban ki kell használnunk, hogy jól vagyunk" - áll Katalin hercegnő péntek esti írásos üzenetében.


Katalin közölte: kezelése folytatódik, és még néhány hónapig eltart. Felfedte azt is, hogy azokon a napokon, amikor ehhez elég jól érzi magát, már kisebb munkavégzésre is vállalkozik otthonában.

A hercegnő közölte azt is, hogy III. Károly király szombati hivatalos születésnapi ünnepsége után, a nyár folyamán reményei szerint néhány további nyilvános programon is részt vesz. Hozzátette ugyanakkor, hogy még nem jutott túl betegségén.

"Most tanulgatom, hogy különösen a bizonytalanságot miként viseljem türelemmel" - fogalmaz Katalin. Hozzáteszi: azt is még tanulja, hogy minden egyes napot úgy kell elfogadni, ahogy jön, hallgatnia kell szervezetére, és biztosítania kell saját maga számára a gyógyuláshoz oly szükséges időt.

III. Károly királynál az év elején szintén daganatos megbetegedést diagnosztizáltak, a 75 esztendős uralkodó azonban néhány heti szünet után már visszatért nyilvános közéleti feladatainak ellátásához, és szintén jelen lesz saját hivatalos születésnapjának szombati londoni ünnepségén.

Az udvar egyelőre sem Károly, sem Katalin daganatos megbetegedésének pontos mibenlétét nem ismertette a nyilvánossággal.

MTI

2024. június 15. 08:58
Kiderült, hány évre mehet börtönbe a karateedző, aki felrúgott egy kisgyereket
Védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett, maradandó fogyatékosságot okozó súlyos testi sértés bűntettének k...
SOS segítséget kérnek kollégái a Jóban Rosszban életveszélyes állapotban lévő színésznőjének
Súlyos autóbalesete volt Sallai Nórának, a Jóban Rosszban egykori színésznőjének. Barátai, pályatársai ezért sürgőss...
Túlfűtött erotikától pezsgett a vér a Kísértésben, meglepték a lányok a fiúkat - videóval
Mindent vettek a kamerák.
Melyik páros a legszimpatikusabb az idei Ázsia Expresszben?
Szavazzon kedvenceire!
Visszatérnek a Kőgazdag fiatalok
Hamarosan újra láthatóak a Kőgazdag fiatalok a TV2 műsorán, október 14-től minden hétköznap este a Séfek séfe után j...
Az ital rabja voltam!
Egy alkoholista nő megrázó vallomása következik most! De ki az alkoholista? Hogy néz ki egy alkoholista? Képzeljék e...
Börtönbe mehet
Önök belegondoltak abba, mit élhetett át az a nyolcéves kisfiú, akit úgy felrúgott a karateedzője egy kalandparkban,...
Miért teszed ezt velem?
Sosem akarok olyan ember lenni, mint te! Azért vagy ilyen 50 évesen, mert nincs senkid! Te egy papucs vagy! Ilyen és...
Tények teljes adás, 2024. október 1., kedd
EMBERTELEN - Évekre börtönbe mehet a kegyetlen karateedző, aki szándékosan felrúgott egy kisfiút egy szolnoki kaland...
Jelentem, vége van!
Kedden újra bejártuk a folyó kritikus szakaszait. Azokon a településeken jártunk, amik napokig a víz fogságában volt...

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.