Megszállta egy démon az angyalarcú babát, amit most bárki megvehet

A névtelen babát, amiben feltehetően egy férfi démon lakik, mindössze 75 fontért, azaz 33 ezer forintért árulják az eBayen – számolt be az esetről a Mirror.

Habár a rémisztő játékok, többek között Annabelle vagy Chucky, a horrorok és thrillerek főszereplői, még mindig sokan számolnak be játékbabákkal történt hátborzongató, valódi esetekről.

A játék eredetileg egy texasi pap lányáé volt, aki a baba megvásárlása után különösen viselkedett és előfordult, hogy más nyelven beszélt.

A kislány olyanokról kezdett el mesélni, hogy meggyilkolta az apját és az öccsét, majd a pokolba vitte őket.

A pap, aki ördögűzéssel is próbálkozott, azt hangoztatta, hogy lánya testén zúzódások jelentek meg.

Egy médium azt állította, hogy az átok csak úgy törhető meg, ha a baba tulajdonjoga áthárul valaki másra.


Az eladó mindenkit figyelmeztet a baba veszélyes mivoltára.

Ez a baba nem játék. Ez a démon szereti kiszívni az összes energiát a szobából, és elveszi az erőt a tárgyaktól és a közvetlen környezetedtől. Mindig megáldottuk magunkat és keresztet hordtunk, amikor ezzel a babával nyomozást folytattunk. Kérem, készüljön fel erre” - hívta fel a figyelmet.

Állítólag azt is rögzítették, ahogy a baba démoni hangon szólal meg.

Fotó: eBay

2023. október 18. 18:22
Kegyetlenül fejbe rúgott egy nyugdíjast egy fiatal, mindent felvett a biztonsági kamera - Videó
Az önjelölt ketrecharcos még ki is akarta fosztani az idős asszonyt.
Légkompresszorral fújt 16 éves barátja végbelébe, belehalt a fiú a rossz tréfába
A sűrített levegő olyan súlyosan megrongálta a beleit, hogy már az orvosok sem tudtak rajta segíteni.
Másodpercek alatt 10 milliót kaszált a Szerencsekerék játékosa, könnyeit sem fogta vissza
A fiatal fiú nem csupán a végjátékban remekelt, még további 500 ezret is bezsebelt.
Arcunkba tolta nedves gigamelleit a szőke bombázó, ettől szem nem marad szárazon
Mikulás napjához hűen egy igazán aprócska, tűzpiros színű bikinit választott délutáni fürdőzéséhez.
Lenyűgöző olvasói videó érkezett, mesébe illő a hófödte Dunántúl
A havas utak viszont legalább annyi veszélyt tartogatnak, mint szépséget.
Kisfiú vagy kislány?
Egy országot tartott lázban, hogy kisfiú vagy kislány érkezik-e Shane Tusup és menyasszonya, Nagy Viktória életébe. ...
Szexi Mikulások
Molnár Anikó sosem volt az a szemérmes. Ezt büszkén hangoztatta is, sőt meg is mutatta. Legutóbb sem fukarkodott a l...
Ezt még a rendőrök is tátott szájjal nézhették, videón a drága mutatvány
Ismét bebizonyosodott, a kreativitás nem ismer határokat.
Tánccal és gyertyagyújtással ünnepeltek
Zenével, tánccal és gyertyagyújtással ünnepelte csütörtökön a magyarországi zsidó közösség a hanukát a Nyugati Téren...
Temérdek csalást követett el
Körözött bűnöző segíthette Vig Mór csalás-sorozatát - ezt írta a Mandiner. A lap szerint az Amnesty-vezér, Vig Dávid...
Ivkovics győzelemmel tért vissza a kispadra
Véresre verték Nagy Ferót
Késely Ajna országos csúccsal bronzérmes a rövidpályás úszó-Eb-n
Nem takarja a ruha Vajna Tímea hatalmas dinnyemelleit - fotó
Gulyás Gergely: Fontos az erős magyar érdekképviselet Szerbiában

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.