Megsértette az iskola házirendjét egy színes bőrű diák, hajkoronája nem nyerte el mindenki tetszését

Családjában több generáció óta minden férfinek ilyen a haja.

Felfüggesztettek egy tanulót, és haja levágására kötelezték az Egyesült Államokban, miután az iskola vezetése szerint a fiatal megsértette az intézmény öltözködési szabályait – írta hétfőn a New York Post.

A 17 éves Darryl George sűrű raszta fürtöket visel, amelyek fel vannak tűzve a feje tetejére. A Mont Belvieu-i középiskola házirendjében úgy fogalmaznak, a fiú diákok haja nem érhet a szemöldökük, a fülcimpájuk, vagy a pólójuk gallérja alá.

George édesanyja nem érti, fia mivel sértette meg a szabályokat, hiszen soha nem hordja a haját kiengedve, így nem is lépheti át vele a vörös vonalat.

Érdekes, hogy éppen szeptember elsején lépett hatályba egy törvény Texas államban, amelynek értelmében nem diszkriminálhatják az iskolák és a munkahelyek hajviseletük alapján a tanulóikat, vagy alkalmazottjaikat.


Egy afroamerikai jogvédő szervezet vezetője, Candice Matthews szerint a hajviselet mindig is fontos szerepet játszott fekete bőrűek életében, nem a figyelmet szeretnék magukra irányítani vele, egyszerűen csak egy örökség éltetéséről van szó. George családjában több generációra visszamenőleg minden férfi raszta hajkoronát visel, és eddig soha nem volt problájuk belőle. 

A diák felfüggesztése pénteken véget ért, édesanyja azonban aggódik azért, hogy a kihagyás rányomja a bélyegét fia tanulmányaira is, illetve, hogy mi fog történni, ha hétfőn visszatér az iskolába, haját lófarokba fogva. Kilátásba helyezték azt is, hogy ha a fiú nem változtat a hajstílusán, alternatív iskolába küldik. 

2023. szeptember 18. 19:02
Szelfizés közben halt meg egy magyar fitneszedzőnő Jordániában
A fiatal, népszerű fitnesztréner egy szerencsétlen baleset következtében zuhant a mélybe.
Kvíz: Mesterséges intelligencia vs. valódi fotó
Tesztelje magát!
Napi tény: Ezért csíkos a zebra
Sokak által feltett kérdésre adunk választ.
Szeret meztelenül jönni-menni a bombázó szupermodell, gyerekei kiakadtak - Fotók
Heidi Klum ruhák nélkül érzi jól magát.
Elítélték a Viking Sigyn tömegszerencsétlenséget okozó kapitányát
Halálos tömegszerencsétlenséget eredményező vízi közlekedés gondatlan veszélyeztetésének vétsége miatt első fokon 5 ...
Rettegek a repüléstől!
Ahogy betette a reptérre a lábát, azonnal kiverte a veríték és elkezdett remegni. Reszketett keze-lába és a feleségé...
Házasságokat menthet meg egy új alvás módszer
A szakemberek erre a módszerre esküsznek.
Tények teljes adás, 2023. szeptember 26., kedd
ÍTÉLET - Öt év hat hónap börtönt kapott a Hableány katasztrófáját okozó hajóskapitány. A férfi azt mondta, aludni se...
Nem hagyom meghalni!
Szofi 890 grammal és 35 centivel született. Érkezését már nagyon várták a szülők, hiszen egy babát már előzőleg elve...
Pánikba estem!
Poszttraumás stresszt kapott Schoblocher Barbi, pánikba esett, amikor színpadra kellett állnia! Izgult, előtörtek be...
Ukrajna elveszítette a háborút, sorra fordítanak hátat Zelenszkijnek a szövetségesei
Hamarosan vége a nyárias időnek, mutatjuk, mikor jön a lehűlés
Gyurcsány Ferenc elmondta: ma is beszélt Karácsony Gergellyel és napi kapcsolat van közöttük
Most a cserék sem mentették meg a Barcelonát
Ukrajna elvenné Magyarországtól az uniós pénzeket

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.