Mégsem zárják be a belga atomerőműveket

A belga parlament nagy többséggel megszavazta, hogy a korábbi tervekkel ellentétben mégse zárják az atomerőműveket az országban.

A belga képviselők 102 szavazattal nyolc ellenében, 31 tartózkodás mellett szavaztak a meglévő reaktorok élettartamának meghosszabbítása mellett.

Bart De Wever miniszterelnök jobboldali kormánya új atomreaktorok építését is tervezi.

Az ország eredetileg 2003-ban döntött úgy, hogy 2025-ig fokozatosan leállítja az atomenergia-termelést, de a politikai viták és az energiabiztonsággal kapcsolatos aggodalmak késedelemhez vezettek.

Mivel az orosz-ukrán háború kitörése nyomán csökkent az Európába irányuló gázimport, a belga kormány tárgyalásokat kezdett arról, hogy az ország két legfiatalabb - 1985-ben épült - reaktorának élettartamát 10 évvel, 2035-ig meghosszabbítsa.

Az atomenergia Belgium energiaellátásnak mintegy 40 százalékát biztosítja. Az országban hét atomreaktor működik két különböző telephelyen, bár három reaktort már lekapcsoltak a hálózatról. Az Engie áramszolgáltató belga leányvállalata, az Electrabel az ország keleti felében, Tihange mellett, valamint Észak-Belgiumban, Doel közelében üzemeltet erőműveket.

Belgium energiaellátásának 90 százaléka külföldről származik.

MTI/A címlapfotó illusztráció (Shutterstock)

2025. május 16. 19:46
A berendezések valószínűleg nem voltak megfelelően karbantartva.
Ideiglenes kitelepítéseket rendeltek el a helyi hatóságok az egyesült államokbeli Észak-Karolinához tartozó több szi...
A klímaváltozás miatt annyira visszahúzódott az észak-olaszországi Lombardiában fekvő egyik legnagyobb gleccser, a V...
Afrikai eredetű, aktívan vadászó kullancsfajok jelentek meg Magyarországon, amelyek terjeszthetik a halálos krími–ko...
HAZATÉRT - Magyar zászlóval a kezében szállt ki a repülőből, hazatért Magyarországra Kapu Tibor. Az űrhajós szerint ...
időjárás-jelentés, 2025. augusztus 18., hétfő
Drámai híreket közöltek az egyik legnépszerűbb lakóról.