Megölte nagymamáját, majd a házvezetőnővel tüntette el a nyomokat

Túl sokat tudott az idős nő, így elhallgattatta.

A hátborzongató eset a napokban történt az amerikai Florida államban, amikor a 34 éves Anthony Michael Corrado megölte nagymamáját és súlyosan megsebesítette a nagyapját – írta meg a Crime Online szombaton.

A nagyszülők tudomást szereztek unokájuk legutóbbi gyilkosságáról, így a férfi el akarta hallgattatni őket, nehogy feladják őt a rendőrségen.

Így elébe ment a dolgoknak és egy kalapáccsal esett neki az idős asszonynak, aki olyan súlyos fejsérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

Az idős férfit is bántalmazta, majd miután a nagyapja a sérülései következtében elgyengült, becsavarta őt egy szőnyegbe.

Ezzel a lépéssel gondoskodott arról, hogy az áldozat ne tudjon segítséget hívni.

Ezt követően viszont értesítette a házvezetőnőt, akit megkért, hogy takarítson ki a gyilkosság után és tüntesse el a nyomokat.

Fotó: Collier Megyei Seriff Hivatala

A nő szinte lesokkolódott, de tudta, ha nem működik együtt – legalábbis nem játssza el – és ellenáll, akkor neki is bántódása eshet.

Így elkezdte feltakarítani a vértócsákat, majd mikor már egy ideje takarított, szólt Anthony-nak, hogy elmegy a boltba, ugyanis az összes tisztítószer elfogyott.

A férfinek meg sem fordult a fejében, hogy a házvezető a rendőrségre rohanna, azonban a nő kapott az alkalmon. Leszólított egy éppen arra járőrt, aki riasztotta a munkatársait.

Így a férfit perceken belül elkapták, letartóztatták és a helyi rendőrkapitányságra előállították.

Anthony ellen gyilkosság és egy 65 év feletti személy ellen elkövetett súlyos testi sértés miatt emeltek vádat.

Az ügy vizsgálata még folyamatban van.

2023. május 21. 09:16
Ledobta kutyáját a negyedik emeletről, 20 métert zuhant az öleb
A házikedvenc nem élte túl a zuhanást.
Húscafatok lepték el az autópályát, le kellett zárni a külső sávot - videóval
Horrorfilmben is megállta volna a helyét a sztráda látványa.
Könyv készül Jákob Zoltán életéből, titkokat árul el a Nagy Ő
Magyarország egyik leggazdagabb embere hamarosan az ország szeme láttára kezd párkeresésbe a Nagy Ő című reality ker...
Nem lehet halottá nyilvánítani Suhajda Szilárdot
A hegymászó holtteste nem került elő.
Kisgyerekeket késeltek meg egy játszótéren, videón a szíriai támadó
Három gyerek életveszélyes állapotban van.
Fosófantom és agresszív drogosok tartják rettegésben Kerepest - videóval
A településen élők mindennapjai tele vannak félelemmel.
Szijjártó: Türkmenisztán észszerű megoldás lehetne az európai energiabiztonság garantálását illetően
Az Európai Unió és benne Magyarország érdeke is, hogy a világ negyedik legnagyobb földgázkészletével rendelkező Türk...
Semmibe nyíló liftet építtetett a DK-s polgármester, a lakók egyre idegesebbek
A munkálatok egy éve állnak.
Meghaltak a sártenger miatt - Tények 18.00
Egy nőt magával vitt az áradat, egy férfit pedig az egyik pincébe sodorta be. További részletek a Tényekben 18.00-ko...
Fejszét ragadott és lefejezte jótevőit a diósdi fiú
A 18 éves fiú drog hatása alatt volt, előre kitervelte a gyilkosságot.
Apáti Bence: Na balosok, most akkor mi is van a migránskvótával?
Itt a Windows XP lankájának új változata
Így tenné tönkre Brüsszel a migránsok betelepítésével Magyarországot
Meghalt Bánki Ilona
Rengeteg ember életét veszélyeztette a Mercis, aki Debrecenben menekült a rendőrök elől