Megölte barátnőjét a rocksztár, mobiltelefon rögzítette a gyilkosságot

A zenész hiába igyekezett elrejteni a nyomokat, mégis lebukott. Most hosszú börtönbüntetésre ítélte a bíróság.

A zenetörténelembe nem írta be magát a nagybetűkkel a Mr. Bungle kalifornai rockzenekar, ám most címlapokra került az együttes neve. Ugyanis egykori alapítótagja, Theobald Lengyel kegyetlenül megölte a barátnőjét.

Az egykori szaxofonos 2017-ben ismerkedett a Alice Hermann-nal, és kezdetben ígéretesnek tűnt a kapcsolatuk - írta meg a Mirror.

Kifejtve, hogy a férfi alkoholfüggősége és erőszakossága az évek múlásával csak romlott. Az Alyx-nak becézett nőnek elege lett a családon belüli bántalmazásból, és haza akart költözni Hawaii-ra az édesapjához. A tervét azonban már nem tudta végrehajtani.

Egy téli napon, 2023. december 5-én hiába várták, már nem jelent meg a munkahelyén. Egy héttel később Hawaiira sem utazott el, így családja értesítette a rendőrséget.

A hatóságok a nő otthonában megtalálták a telefonját és az okosóráját is. Ez utóbbi december 4-én 23 óra 44 perckor rögzítette utoljára Alyx szívverését. Ez már aggodalomra adott okot. Később felfedezték, hogy a nő nevén nyilvántartott autót a barátja még másnap is használta, amit az otthonában meg is találtak, benne vérnyomokkal. A közben bátyját meglátogató férfi karján a testvére harapásnyomot fedezett fel. Nem sokkal ezután január 1-jén megtalálták a nő megcsonkított holttestét egy parkban. A halottkém jelentése szerint a halál oka fulladás volt.

A rendőrségnek már megvolt a kellő bizonyítéka ahhoz, hogy letartóztassa, és vádat emeljen Theobald Lengyel ellen, ám a gyanúsított a 2024. augusztus-i tárgyaláson azzal védekezett, hogy a gyilkosság nem volt előre eltervezve. Hat héttel később azonban minden tisztázódott.

Fotó: El Cerrito-i rendőrség

A nyomozók Alyx telefonján felfedezték egy hangfelvételt, ami szóról szóra rögzítette a gyilkosságot.

A háromórás felvételt lejátszották a bíróságon. Kiderült, hogy a férfi azért haragudott meg a nőre, mert nem akart elmenni biliárdozni. Inkább pihenni szeretett volna. A vita annyira kiéleződött, hogy Theobald több mint 30-szor fenyegette meg azzal, hogy megöli.

Most rohadtul meg fogsz halni. Készen állsz?... Most a kegyelmemre vársz?... Hogyan akarsz meghalni? Tompa trauma vagy valami más?

- hangzott a felvételen.

A szavakat tettek követték, a férfi megütötte, eltörte az orrát. A nő könyörgött az életéért, de mindhiába.

A nő élettelen testét levetkőztette, majd eltemette. A telefonjáról azonban még üzenetek küldött, hogy azt a látszatot keltse, életben van.

A megrázó felvétel perdöntő bizonyíték volt. A bíróság gyilkosságért 25 év börtönbüntetésre ítélte az 54 éves férfit, feltételesen is leghamarabb csak 24 év múlva szabadulhat.

2025. február 09. 15:24
Először azt mondta, hogy egy fekete kocsit látott, majd leütötték, de újabb kihallgatásán azt vallotta, hogy rosszul...
Hétfői hazatérése után exkluzív interjút adott a TV2-nek Kapu Tibor. Az ország második kutató űrhajósa megdöbbentő ő...
Az ukránok felrobbantották az Északi Áramlatot, és már harmadszor támadták meg a Barátság-kőolajvezetéket. Rövid idő...
Orbán Viktor miniszterelnök a Harcosok Klubjában pénteken közzétett bejegyzésében értékelte az augusztus 20-ai állam...
Balogh Tamásné szó szerint felrobbantotta a Séfek séfe hatodik évadát. Nem kímélték a konyhában és a közösségi oldal...
family
Keresve sem találnánk olyan alkotást, ami jobban szól a magyarságról, mint az István, a Király. Szörényi Levente és ...
family
AGYONVERHETTÉK - Az anyát gyanúsítja a rendőrség a kegyetlen nagydorogi csecsemőgyilkosság ügyében. A nő szerint ő s...
Kabai Andris a Házasság első látásra első évadának egyik legmegosztóbb szereplője volt. Dávid Petra exférje nem egys...
family
AGYONVERHETTÉK ÉS ELREJTETTE - Az anyát gyanúsítja a rendőrség a nagydorogi csecsemőgyilkossággal. A nő két különböz...
family