Megkéselték a magyar fitneszmodellt, vérben úszó férjét a TEK kapcsolta le

Egyelőre nem tudni pontosan, mi állhat a családi vérengzés hátterében. 

Információink szerint a fitneszmodell, K. Ildikó és férje egy nyírteleki házban lakott, a helyiek elmondása alapján se veled, se nélküled kapcsolatban éltek egymással, a válókeresetet pedig már el is indították.

Úgy tudjuk, a nő péntek hajnalban ment közös gyerekükért volt párjához, ebből alakult ki a véres konfliktus. Heves vitájuk közben a férfi többször megszúrta feleségét, aki a lélekjelenlétének köszönhetően a kerítésen keresztül ki tudott menekülni.

Végül egy szomszédban élő fiatalember segített az ismert fitneszmodellnek, ezt követően pedig rendőrt és mentőt hívott a helyszínre. 

A késelő férfi ezután bemenekült a házba, ahová 20 hónapos kislányukkal együtt bezárkózott. Folyamatos gyereksírás szűrődött ki az épületből, ám egyszer csak csend lett, ekkor döntöttek úgy a kiérkező egyenruhások, hogy berontanak a házba.

Odabent a gyereket sértetlenül találták, ám apja egy másik szobában öngyilkosságot kísérelt meg, próbálkozása miatt pedig rengeteg vért vesztett.

A megszúrt fitneszmodellt életveszélyes, míg férjét súlyos sérülésekkel szállították kórházba. 

2022. szeptember 30. 14:14
A nyilvánosságra került videó egy kiképzőtáborban készült.
Magyar Péter és Ukrajna uniós tagsága is megosztja a Tisza Párt szimpatizánsait.
Ukrajna háborúban álló ország, de ez nem jogosítja fel mindenre. Az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során e...
Callcentert üzemeltetett egy budapesti börtönből egy férfi, aki egy nyereményjátékot ajánlva hívogatta az embereket ...
Mikrogravitációs körülmények között az izmok és a csontok tömege csökken, emiatt a testmozgás az űrben legalább olya...
Egy szegedi nő éppen a vihart filmezte, amikor a kamerája előtt lerepült az egyetem egész teteje. A döbbenetes felvé...
family
Gördeszkabemutató és egy bohóc szórakoztatta a gyerekeket Karcagon. A városban az új gördeszkapálya és játszótér áta...
Továbbra sem tudnak jelölteket állítani Magyar Péterék, ez derült ki a Tisza Párt nagykanizsai kongresszusán. A párt...
Elítélték azt a férfit, aki Debrecenben áthajtott egy út szélén fekvő férfin majd segítségnyújtás nélkül tovább ment...