Megjelentek a Babaváró támogatás és a falusi CSOK emeléséről szóló rendeletek

A kormány korábbi bejelentésének megfelelően 2024. január 1-jétől emelkedik a Babaváró támogatás és a falusi CSOK összege, az erről szóló rendeletmódosítások megjelentek a Magyar Közlönyben - közölte Kulturális és Innovációs Minisztérium az MTI-vel kedden.

A Babaváró támogatást januártól emelt összegben igényelhetik azok a házaspárok, ahol a feleség 30 év alatti, valamint 2024 végéig továbbra is igénybe tudják venni a 30 és 40 év közötti várandós nők. 2023 végéig mind a Babaváró támogatás, mind a családi otthonteremtési kedvezmény (CSOK) a jelenlegi változatlan feltételekkel igényelhető. Az úgynevezett városi CSOK helyett új támogatást dolgoz ki a kormány - olvasható a közleményben. A dokumentumban kiemelik, 2010 óta a magyar kormány családbarát országot épít, ennek kiemelt célja, hogy támogassák minden vágyott gyermek megszületését. 

Az elmúlt 13 évben több intézkedést is hoztunk annak érdekében, hogy kiszámítható jövőt biztosítsunk a családoknak. Családpolitikai intézkedéseink közül kiemelendő a 2019 júliusában a családvédelmi akcióterv keretében bevezetett kamatmentes szabad felhasználású kölcsön, a Babaváró támogatás, amelyet eddig csaknem 220 ezer család vett igénybe 2 125 milliárd forint összegben, és eddig mintegy 130 ezer vágyott gyermek vállalásához járult hozzá 

- közölték.

A közlemény hangsúlyozza, hogy a kormány családpolitikájának kulcsa, hogy ösztönözzék az első gyermek minél korábbi megszületését, ugyanis ha ez az anya fiatalabb korában történik, nagyobb esély van testvér, testvérek érkezésére. Ezért döntött úgy a kormány, hogy jövőre csak a 30 év alatti nők számára, ugyanakkor 10 millió forint helyett 11 millió forintos összeghatárral biztosítja a Babaváró támogatást. Amennyiben az anya elmúlt 30 éves, de még nem töltötte be a 41. életévét és igazolja várandósságát, továbbra is jogosult a támogatás igénybevételére 2024. december 31-ig. A 2024. január 1-től 10 millió forintról 11 millió forint összeghatárra emelkedő hitel továbbra is kamatmentes marad.


A kormány az Otthonteremtési Program részeként vezette be 2015-ben a CSOK-ot, annak érdekében, hogy támogassa a magyar családok önálló lakhatáshoz jutását. A vissza nem térítendő támogatást a gyermeket nevelő vagy vállaló családok új lakás építésére vagy vásárlására, valamint használt ingatlan vásárlására vagy bővítésére használhatják. A CSOK, valamint a hozzá kapcsolódó államilag támogatott, kedvezményes hitel lehetőségével eddig 226 ezer család élt összesen, 734 milliárd forint összegben.

Mint írják, a háború, a szankciók és a magas kamatok miatt a városi CSOK már nem jelent érdemi segítséget a családoknak, hiszen nagy önrészt kell hozzátenniük és/vagy banki hitelt is fel kell venniük ahhoz, hogy a vágyott otthonukat megszerezzék. Eközben a falusi CSOK továbbra is hatékonyan járul hozzá a családok lakhatási terveinek megvalósításához. Ezért a kormány 2024 januárjától a falusi CSOK összegét jelentősen, 50 százalékkal megemeli. Használt lakóingatlan vásárlása és egyidejű bővítése, korszerűsítése esetén 2024. január 1-jétől 1 gyermek után az eddigi 600 ezer forintos támogatás 1 millió forintra, 2 gyermek esetén 2,6 millióról 4 millióra, 3 vagy több gyermek esetén pedig 10 millióról 15 millió forintra nő. Meglévő lakóingatlan korszerűsítésénél, bővítésénél a támogatási összeg egy gyermek esetén 300 ezerről 500 ezer forintra, két gyermeknél 1,3 millióról 2 millióra, három vagy több gyermeknél pedig 5 millióról 7,5 millió forintra emelkedik. A falusi CSOK igénybevételének lehetőségére kijelölt kistelepülésen új családi ház építése vagy vásárlása esetén a 2023-ban érvényben lévő összegek 2024-ben is elérhetők lesznek: 1 gyermek esetén 600 ezer forint, 2 gyermek esetén 2,6 millió forint, 3 vagy több gyermek esetén 10 millió forint igényelhető.

A közlemény kitér arra is, hogy a kormány a háború és a szankciók okozta nehéz gazdasági helyzet ellenére továbbra is a családok és a családtámogatások védelmét tekinti egyik legfontosabb céljának. Ezt szolgálják a fenti módosítások, valamint a 2024-es költségvetés is, amely 2010-hez képest mintegy három és félszer magasabb összeget, 3 300 milliárd forintot biztosít a családtámogatásokra.

Forrás: MTI

2023. július 12. 08:26
Szelfizés közben halt meg egy magyar fitneszedzőnő Jordániában
A fiatal, népszerű fitnesztréner egy szerencsétlen baleset következtében zuhant a mélybe.
Kvíz: Mesterséges intelligencia vs. valódi fotó
Tesztelje magát!
Napi tény: Ezért csíkos a zebra
Sokak által feltett kérdésre adunk választ.
Szeret meztelenül jönni-menni a bombázó szupermodell, gyerekei kiakadtak - Fotók
Heidi Klum ruhák nélkül érzi jól magát.
Elítélték a Viking Sigyn tömegszerencsétlenséget okozó kapitányát
Halálos tömegszerencsétlenséget eredményező vízi közlekedés gondatlan veszélyeztetésének vétsége miatt első fokon 5 ...
Busznak csapódott, négyen sérültek meg
Négyen sérültek meg, amikor egy menetrend szerinti távolsági busz és egy kisteherautó karambolozott Bátaszék és Bony...
Meghalt a baleset után megsérült anya
Meghalt a kórházban az a 27 éves nő, aki két hete szenvedett motorbalesetet Pilisvörösvárnál. Barbara az öccsével me...
Öt év hat hónap fogházat kapott a kapitány
Börtönbe megy az ukrán kapitány, akinek hajója elsüllyesztette a Hableányt négy éve. Most mondta, éjszakánként aludn...
Tények Plusz adás, 2023. szeptember 19., kedd
HALÁLOS IRAMBAN - Illegális gyorsulási versenyt tartottak Cegléden. A futamokat biztonsági intézkedések nélkül tarto...
Elítélték a Viking Sigyn hajó kapitányát - Tények 18.00
A szállodahajó még négy éve ütközött a Hableány sétahajóval a Dunán. További részletek a Tényekben 18.00-kor a TV2-n...
Félmeztelenül mutogatja magát az 53 éves Rába Tímea
Közös zenehallgatással újított a Spotify
Megfejtették a rejtélyes tündérkörök globális eloszlását
Itt a vég: hatalmas pusztítás vár Ukrajnára
Az MLSZ fontos bejelentést tett a szerb meccs előtt

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.