Megint durva szél jön, porviharok is lehetnek, figyelmeztetést adtak ki

Ismét viharos szélre és porviharokra figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat.

A meteorológiai szolgálat pénteken Facebook-oldalán azt írta, ismét nagy területen várható viharos, erősen viharos szél. A csapadék átvonulása után, kiemelten a Dunántúlon, annak is az északi felén kell a legerősebb széllökésekre számítani.

Hozzátették: hétfőn a reggeli, délelőtti óráktól kezdve fokozatos szélerősödés várható, és a déli, kora délutáni órákra el is éri maximumát az északnyugati szél. Nagy területen valószínű viharos, 60 kilométeres sebességűnél erősebb szél, de a 70-80 kilométeres széllökésre is fel kell készülni még síkvidéken is. Ennél nagyobb szélsebességre a hegyvidéki területeken kell számítani, ott akár a 90-100 kilométert is elérhetik, akár meg is haladhatják a széllökések. Az esti óráktól kissé mérséklődik a légmozgás, de még így is nagy területen lesz élénk, erős a szél.


Jelezték: kedden ugyan már veszít erejéből a szél, de továbbra is nagy területen kell erős, viharos széllökésekre számítani.

Felhívták a figyelmet arra: ugyan a szelet csapadékhullás előzi meg, de lehetnek olyan területek, ahol ez elmarad vagy csak kevés eső esik, így ismét kialakulhatnak lokális porviharok. Emiatt kérik a közlekedőket, hogy mindig a forgalmi, időjárási és látási viszonyoknak megfelelően közlekedjenek.

MTI

2023. március 24. 13:36
A Békemenet sikeresebb és Orbán Viktor mondanivalója népszerűbb volt, mint kihívójáé – ismertette legújabb felmérésé...
Magyarországon a kormány egyedülálló családtámogatási rendszert épített ki az elmúlt években, több mint harmincféle ...
Fontos látogatáson vesz részt a magyar miniszterelnök hétfőn. Orbán Viktor XIV. Leó pápával és Giorgia Meloni olasz ...
Ha az Európai Unió Putyin letartóztatásáról beszél, azzal nem lehet véget vetni az orosz–ukrán háborúnak. Területi e...
Megtévesztő információs hadműveletet indítottak a tiszások és a baloldali médiumok egy része.
A XXI. Század Intézet vezető elemzőjének számításai szerint Magyar Péterre mindössze 35 ezer ember volt kíváncsi, mí...
Régóta az Orbán-kormányok egyik legfontosabb alapvetése, hogy a társadalmi megbecsülésen túl anyagilag is el kell is...
„Jövőre nem babra megy a játék. Védjük meg, amit közösen elértünk!” – fogalmazott a miniszterelnök.