A Magyarságkutató Intézet arról ír, hogy hosszú betegség után elhunyt Wittner Mária (1937–2022) magyar politikus, országgyűlési képviselő. Az 1956-os forradalom idején szabadságharcosként a Corvin közben és a Vajdahunyad utcában tevékenykedett. 1956. november 4-én a szovjet invázió során az Üllői úton aknarepeszektől megsebesült.
Az ország a rendszerváltás után ismerhette meg a nevét. Az 1956-os megtorláskor halálra, később életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, 1970-ben amnesztiával szabadult.
Az életút
Az MKI azt írja, hogy ha volt valaki, aki nehéz, mégis felemelő életutat járt be, akkor Mária volt az. S ha volt valaki, aki a megpróbáltatások között mindvégig nemes lelkű, egyszerű ember tudott maradni, az szintén ő volt. Sorsa nemcsak nemzedékével, hanem az egész nemzetével fonódott össze mindörökre.
Már az indulás sem volt egyszerű számára; szülői gondoskodást nélkülözve nőtt fel. Kétéves korától az 1950-es államosításig a karmelitáknál nevelkedett, majd állami gondozásba került. A gimnáziumot félbehagyva Szolnokon, majd Kunhegyesen dolgozott gépíróként. 1955-ben született meg első gyermeke, akit egyedül nevelt. Az 1956-os forradalomba a kezdettől bekapcsolódott a fővárosban.
Sérülteket látott el, majd a november 4-i sebesüléséig részt vett a fegyveres harcokban is.
Disszidált, majd néhány hét után hazajött. 1957. július 16-án tartóztatták le, 1958. július 23-án pedig első fokon halálra ítélték. A vád: „fegyveres szervezkedésben való részvétel, illetve az államrend megdöntésére irányuló fegyveres szervezkedés, többrendbeli meg nem állapítható gyilkossági kísérlet, fegyveres rablás, disszidálás”. Kétszáz nap elteltével az ítéletet másodfokon életfogytiglanra változtatták. 1970. március 23-án, tizenhárom év rabság után az utolsók közt szabadult.
1972-ben férjhez ment és Dunakeszire költözött, kisebbik gyermekének 1973-ban adott életet. Varrónőként, takarítónőként dolgozott egészen 1987-ig, amikor megromlott egészségi állapota miatt leszázalékolták.
A politikai életbe 1989-ben, a Kádár-rendszer bukása után kapcsolódott be. Részt vett számos ’56-os szervezet munkájában, neve összeforrt markáns antikommunizmusával. 2001. február 25-én, a kommunizmus áldozatainak emléknapján nagy hatású beszédet mondott a parlamentben. Megidézve az áldozatokat, a többi között a történelem meghamisításáért, az ország kifosztásáért vádolta a „szocialista köntösbe bújt hóhérokat”. Beszédét így zárta: „A Szent Korona tana és a magyar nemzet nevében erkölcsi hullává nyilvánítom őket”.
