Meghalt Tony Bennett

Elhunyt 96 éves korában Tony Bennett 20-szoros Grammy-díjas amerikai énekes - közölte szóvivője pénteken.

 

A zenész, akinek egyik legismertebb száma az I Left My Heart in San Francisco volt, és akit Frank Sinatra "a szakma legjobb énekesének" nevezett az 50-es években, pénteken halt meg New Yorkban.

Bennett szinte élete végéig dolgozott. Már a nyolcvanas évei végén járt, amikor 2014-ben duettalbuma jelent meg Lady Gagával, és 2015-ben világkörüli turnéra is indult vele. Lemezein duettet énekelt Paul McCartneyval és a soul királynőjével, Aretha Franklinnel, a country sztár Willie Nelsonnal és a U2 frontemberével, Bonóval is.

2016-ban 90. születésnapját nagyszabású New York-i partival ünnepelte, amelyen számos híresség, köztük Bruce Willis és John Travolta is részt vett. Az Empire State Building fényjátékkal köszöntötte.

Memoárja 2016-ban Just Getting Started címmel jelent meg.


2021-ben elárulta, hogy 2016-ban Alzheimer-kórt diagnosztizáltak nála. Egy Twitter-üzenetében azt írta:

Az élet ajándék, még Alzheimer-kórral is.

Betegsége miatt a Radio City Music Hallban 2021 augusztusában adott utolsó koncertje után visszavonult a fellépéstől.

Anthony Dominick Benedetto néven született New York Queens kerületében, olasz bevándorló szülőktől. Kisgyerekként lenyűgözte a dzsessz, Louis Armstrong, Jack Teagarden és Joe Venuti zenéje, tízévesen már közönség előtt énekelt. Másik szenvedélye a rajzolás és festés volt, de anyagi helyzete miatt nem fejezhette be művészeti tanulmányait.

1944-ben besorozták, az európai hadszíntéren harcolt, részt vett egy koncentrációs tábor felszabadításában is. Leszerelése után a veteránokat segítő törvénynek köszönhetően kezdhette el énekesi és színészi tanulmányait.

A Greenwich Village egyik klubjában fedezte fel Bob Hope színész, humorista, aki 1949-ben magával vitte turnéjára, az ő javaslatára kezdte a Tony Bennett művésznevet használni.

1950-ben lemezszerződést kapott a Columbia kiadótól, felvételeit Mitch Miller producer irányításával készítette. Első sikerei között volt a Because of You és a Stranger in Paradise, legtöbbet játszott dala az I Left My Heart in San Francisco lett, amelyért 1962-ben Grammy-díjat kapott.

A hetvenes évek végére súlyos magánéleti váláságba került: az ötvenes évei végén járt, házassága felbomlott, kokainfüggő lett és kétmillió dolláros adótartozást halmozott fel. A kiutat az jelentette, hogy átadta pályájának menedzselését a fiának, Dannynek.

A nagy visszatérés 1986-ban az Art of Excellence című albummal sikerült. Fia számos tévés fellépést szervezett számára, szerepelt David Letterman és Jay Leno rendkívül népszerű talk showjában, a Simpson család egyik epizódjában és az MTV Unplugged műsorában, s így a fiatalabb generációk is megismerhették.

Sikeresek lettek az Irving Berlin és Frank Sinatra előtt tisztelgő lemezei, valamint a Bennett on Holiday című albuma, amelyben Billie Holidayre emlékezett. A Here's to the Ladies című lemezével a női énekesek előtt hajtott fejet. 1998-ban készült el gyerekeknek szánt albuma, a The Playground.


Bennett stílusa az évtizedek során alig változott, sok kritikus szerint hangja és interpretációja csak javult az idők során, jellegzetes hangjával minden műfajt magas színvonalon adott elő.

A festészetet sem adta fel, három képe látható a Smithsonian állandó gyűjteményében, Queensben Frank Sinatráról elnevezett művészeti középiskolát hozott létre.

Több mint 70 albumát 50 millióan vásárolták meg, 20 Grammy-díja mellé (melyek között ott van az életműdíj is) két Emmy-díjat is kapott.

Csillaga van a hollywoodi hírességek sétányán, több egyetem tiszteletbeli doktora, megkapta az amerikai kulturális élet legrangosabb kitüntetését, a Kennedy Center díját is. I Left My Heart in San Francisco című dala 2018-ban bekerült az amerikai Kongresszusi Könyvtár legfontosabb hangfelvételeket őrző nyilvántartásába.

Háromszor nősült, első két feleségétől négy gyereke született, harmadik feleségét, Susan Crowt 2007-ben vette el, 18 évi kapcsolat után.

Forrás: MTI / Fotók: Tony Bennett/Twitter

2023. július 21. 17:58
Finom és a fogyókúrába is tökéletesen beilleszthető, most lerántjuk a leplet egy sokoldalú zöldségről
Az utóbbi hónapokban felszedtél egy kis felesleget? Ne aggódj, ezt a növényt TÖKéletesen beillesztheted a diétádba i...
Ellepték a rendőrök a belvárost, kiderült, mi történt
Több mint 100 egyenruhás jelent meg az utcákon.
A szingli mérlegekre rámosolyoghat a szerencse – eláruljuk, mire számíthatnak a csillagjegyek
Sok meglepetést tartogat október első hete a csillagjegyek számára. Van, akinek a pénzügyeire kell odafigyelnie, más...
Feladjuk a leckét! Íme egy elsősöknek szánt matekfeladat, Ön meg tudja oldani?
Több ezer internetező próbálja megfejteni a rejtélyes házi feladatot, eddig nem túl sok sikerrel.
Kiderült, mi van Zimány Linda telefonján
Elébe ment a kíváncsiskodóknak.
Borzalmas, mit találtak egy budapesti társasház kukájában, egy szomszéd figyelt fel a hangokra
Egy nő ellen büntetőeljárás indult.
Csúnyán elbántak egy diákkal egy borsodi iskolában, életmentő műtétet kellett végrehajtani rajta
Életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt vádat emelt a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség.
Két holttestre és egy kutyatetemre bukkantak, sikerült azonosítani az áldozatokat
Lezárták a környéket.
Videó: keresztelőn omlott be a templom
Tízen meghaltak, köztük három gyerek és többen is súlyosan megsérültek, amikor összeomlott egy templom Mexikó keleti...
Aggregátortól szenvednek a lakók
Folyamatosan köhögnek, sőt már aludni sem tudnak a budapesti József utcában lakók. Az egyik munkásszállón kikapcsolt...
Karikó Katalint ünnepli műsoraival a közmédia
Elkezdődött Tápai Szabina és Kucsera Gábor válópere
A bolygó legszexibb nőjének nevezik a hatalmas mellű műsorvezetőt - képek
A klímaváltozás 15 váratlan hatása
Szájába köpnek és kínoznak folyamatosan egy beteg embert

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.