Meghalt Piros Attila dandártábornok - közölte hivatalos Facebook-oldalán a Somogy vármegyei rendőrség.
Piros Attila 2012-től kezdve öt éven át szolgált főkapitányként Somogyban. Korábban az ORFK hivatalvezetőjeként tevékenykedett, azelőtt pedig az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium államtitkára volt.
Sokan szigorú átszervezőként tartották számon a megyében, vezetése alatt jelentősen javultak a mutatók. Míg 2012-ben 18724 bűncselekményt regisztráltak Somogyban, 2016-ban mindössze 7068-at - foglalta össze pályafutását a sonline.hu.