Meghalt egy csecsemő a szigetvári postán, megrázó részletek derültek ki

Minden előzmény nélkül meghalt egy négy hónapos csecsemő a szigetvári postán. A gyerek a szüleivel volt a hivatalban, amikor észrevették, hogy a kisfiú nem lélegzik. Az édesapja azonnal sokkot kapott, többen is próbáltak segíteni, de már nem tudták megmenteni. A rendőrök eljárást indítottak, a posta dolgozóit pszichológus segíti a trauma miatt.

A négyhónapos Ármin csütörtök délután halt meg a szigetvári postán. A kisfiú a babakocsiban feküdt, amikor az édesanyja észrevette, hogy a gyerek nem lélegzik. Pillanatok alatt kitört a pánik a hivatalban. Az igazgató hívta a mentőket és kiküldtek mindenkit a postáról.

A mentésirányító telefonos támogatásával megkezdődött az újraélesztés, megérkeztek a mentőegységek, köztök speciális gyermekmentő is, folytatták a küzdelmet, de sajnos a csecsemő életét nem tudták megmenteni.

Az édesapa a drámai pillanatokról felidézte közösségi oldalán is.

A gyermekem pár hónapos volt. Nem lélegzett, tudtam, hogy nagy baj van, felkiáltottam Istenehez, Istenem segítsd meg a gyermekemet, hogy ne veszítsem el

– írta az apa.

A mély szegénységben élő családot sokat támadták a tragédia után. Az édesanya ugyanis a közeli Szigetváron gyűjtötte össze a szemétből a visszaválthatós palackokat.

Ez nem a szülők hibája, hogy ez megtörtént, mert csak a családiből éltek, nagyon szegények, senki nem segített nekik. Most meg ilyeneket irkálnak, nem elég az ő bajuk. Üvegezni ment és melyik anya nem menne a családjáért?

– írta egy hozzászóló a bántó kijelentésekhez.

A pettendiek szerint a férfi azért nem tudott dolgozni, mert egészségügyi problémái vannak.

Lelőtték valamikor, nem is tudom nyáron talán? Ő nem tud dolgozni, valamiből meg kellett élni

– árulta el egy helyi.

A családnak három gyerek van, a helyiek nagyon megdöbbentek a tragédián.

A boncolás fogja majd kideríti, hogy miért halt meg a pici.

A rendőrség közigazgatási eljárás keretében vizsgálja az esetet, nem zárható ki, hogy Ármin bölcsőhalált halt, ami azt jelenti, hogy minden előzmény nélkül leállt a légzése. A posta a tragédia kapcsán azt írta a Tényeknek, hogy kollégáiknak pszichológus segít a trauma feldolgozásában.

2025. február 15. 07:33
40 milliós kocsi tört össze Kecskemétnél - Fotók
A két sofőr megsérült, amikor egy luxusautó és egy másik személykocsi ütközött frontálisan Kecskemét mellett a 4622-...
Már megint az exem - Marsi Anikó meglepő módon konferált és milliókról beszélt
Már megint az exem... Jóban vagyunk, nyugalom, nem is lehetne ez másként, hiszen van két közös, tökéletes gyerekünk....
Letartóztattak egy magyar férfit Thaiföldön, kiderültek László üzelmei
Letartóztattak egy motorkerékpár-kölcsönző vállalkozást vezető magyar férfit Koh Phanganon Thaiföldön a minap.
Megerőszakolta élettársa 3 és 4 éves kisgyerekeit egy tiszavidi férfi, a fiút és a lányt is verte
A kisfiút és a kislányt verte és éheztette is, a gyerekeket végül kiemelték a családból, ekkor derült ki, hogy milye...
Többeket is megölt, hogy zavartalan legyen az éjszakai műszakja
Többrendbeli gyilkossággal és gyilkossági kísérlettel vádolják egy németországi hospice-kórház ápolóját, aki az ügyé...
Az egyik vonat szarvast gázolt, a másik kigyulladt
Szarvast ütött el a vonat az észak-balatoni vonalon vasárnap.
Ukrajna uniós csatlakozásával a magyargyűlölő Baloga klán is rászabadulna Magyarországra
Viktor Baloga állítólag már magánhadsereget hozott létre.
Magyar Péter március 15-én kitűzte az ukrán zászlót
Az Andrássy úti rendezvényen a Ripost fotósai felfigyeltek arra, hogy Magyar Péter már a kezdés előtt gyakran mutat ...
Hidvéghi: Nem dönthetnek nélkülünk - kulcsfontosságú a véleménynyilvánító szavazás Ukrajna EU-tagságáról
Egy új eszköz a véleménynyilvánító szavazás Ukrajna EU-s tagságáról; a szavazólapot biztonsági papírra nyomtatják, a...
Elképesztő ruhakölteményben tér vissza a képernyőre Liptai Claudia
Hosszú kihagyást követően újra élő adást vezet.

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.