Meghalt az apa, miután megcsípte egy pók, amit online vásárolt

Influenza tüneteinek hitte.

Az angliai Merseyside megyei Prescotból származó 38 éves férfi, Mark Anthony Kirby belehalt egy pókcsípésbe. Az ízeltlábú röviddel azután marta meg, hogy megvásárolta. Mark mindössze egy héttel később, augusztus 2-án meghalt – írta meg a The Sun.

A szerencsétlen eset után először influenzaszerű tüneteket kezdett tapasztalni a férfi. Pár nappal később volt feleségével és nővérével elutazott Skóciába, ahol rosszullétre panaszkodott. Nem múltak el a kellemetlenségek, pár óra elteltével már végtagfájdalom is társult a kórképhez.

A kép illusztráció: Shutterstock

Augusztus 2-án felhívta gyerekei anyjának húgát, aki vele szemben lakott, mert már nem kapott rendesen levegőt. A nő azonnal a segítségére sietett, felhívta a mentőket, de már késő volt, a férfi összeesett és tragikus módon meghalt.

Vicces, gondoskodó, nyitott és igazán jól tudott barátkozni. Briliáns apuka volt a két gyermekünknek, és mindig a társaság lelke volt

– emlékezett meg róla exfelesége.

Egyelőre még nem ismert, hogy melyik pókfajta okozta a tragédiát.

2025. augusztus 18. 18:03
Imával eltűnt platina, agyregeneráció és démonűzés – így próbálja bizonyítani csodatevő képességeit Látó János, Juhá...
Közösségi oldalán elemezte a Tisza konferenciáját az egészségügyi államtitkár.
Nagy István agrárminiszter élesen bírálta a Tisza Párt alelnökének kijelentéseit. Tarr Zoltán egy politikai rendezvé...
Maga Magyar Péter ismerte be, hogy adóemelésre készülnek – hívta fel a figyelmet az Ellenpont. A blog kiszúrt egy ta...
Pörög a fogyókúrás injekciók fekete piaca. Ami ilyen sokakat érdekel, azt kvázi azonnal illegálisan is terjeszteni k...
family
Hatalmas bulira készülnek Tiszakécskén, vasárnap érkezik ugyanis a Zeneexpressz a Dél-Alföldre. A Szerencsekoncertek...
Kötélpálya, csúszda és fitneszpark is van azon az új játszótéren, amit szombaton adtak át Budakeszin a családoknak. ...
Békés vonulással álltak ki a családi értékek mellett Pécsett ahol a tiltás ellenére is megtartották a Pride felvonul...
A Tisza Párt elnöke nem először lépett föl agresszívan az állami szervekkel szemben, de számos alkalommal a róla tud...