Meghalt a fiatal édesanya, 50 métert repült, édesapja megtörten nyilatkozott

Meghalt a kórházban az a 27 éves nő, aki két hete szenvedett motorbalesetet Pilisvörösvárnál. Barbara az öccsével ment fagyizni, a férfi volt a sofőr amikor szemből egy autós a rossz előzése miatt elütötte a testvérpárt. A nő több mint 50 métert repült, négy és fél éves kisfia maradt félárván. Édesapja most csak a Tényeknek nyilatkozott.

A 27 éves nő két hete vasárnap, szeptember 10-én súlyos balesetet szenvedett. Testvérével motorozott, amikor egy autóval ütköztek Pilisvörösvár közelében. Barbarát életveszélyes koponyasérüléssel vitték kórházba. Édesapjuk az erdőben biciklizett, amikor a felesége hívta, hogy balesetet szenvedtek a gyerekeik. Azonnal a helyszínre sietett, megrázó látvány fogadta.

„A fiunk nem tudott mozdulni akkor, valószínű nagyon megütötte magát. A mentők ott voltak a lányomnál meg a fiamnál is egyszerre, intubálták, ott álltam felette” – nyilatkozta az édesapa a Tényeknek.

Akkora erejű volt az ütközés, hogy az autónak rommá tört a bal eleje és az árokba csúszott, míg a motor több métert repült, majd a kukoricásba csapódott.

„Annyira megütötte a fejét valószínű, hogy a balesetből fejre érkezhetett, több mint 50 métert repült, azt hiszem 51 egész valamennyit valószínű, hogy fejre érkezhetett és akkor tört, eltört a csigolyája és az agya neki ütődött a koponyájának. Nagyon nagy ütést kapott” – részletezte a gyászoló apa.

Két hétig intenzív osztályon kezelték Barbarát. Egy ideig altatásban volt, majd kómába esett, végül összeomlott a keringése és két héttel a baleset után meghalt.

Szotyori Nagy Kristóf a Magyar Lovas Szövetség alelnöke jól ismerte Barbarát. A nőnek mindene volt a lovaglás, lovasedzőként és sportoktatóként dolgozott. Júniusban lovastábort szervezett Táton.

„Nagyon szimpatikus lány volt, nagyon kötelességtudó volt, pontos volt és teljesen a lovakért élt és mi nagyon szerettük itt a Pilis térségi lovardákban. Szerény körülmények között színvonalas oktatást tartott, mindig mosolyogtak a gyerekek körülötte, mindig jó hangulatot tudott teremteni, egy igazi értékes ember volt” – tette hozzá.


Barbarának egy 4 és fél éves kisfia maradt félárván. A nő is szeretet motorozni, viszont mióta megszületett a gyereke, már nem vezetett, mindössze alkalmanként utasként utazott. Így volt ez a tragikus napon is, amikor öccsével Pilisszántóra mentek fagyizini, már hazafelé tartottak, amikor szemből az autós egy biciklist előzött, azonban rosszul mérte fel a távolságot és elütötte a testvérpárt. A rendőrség halálos közúti baleset okozása miatt bűntetőeljárást indított.

2023. szeptember 27. 07:29
"Gyerekkoromban eladtak egy láda sörért" - folytatódik a Napló
Vasárnap újabb sokkoló történeteket láthatunk.
XIV. Leó pápának egy vasalódeszka volt az oltára
Beteljesült a gyermekkori jóslat.
Élő adásban ájult el a vendég a tv-stúdióban - videóval
Nem tudni mi okozta a rosszullétet.
Plasztikai műtét után kidobta a barátja a bevállalós modellt - Fotókkal
Pedig igen jól sikerült a beavatkozás.
Kocsis: az ukrán titkosszolgálat összejátszik a Tisza Párttal
Csütörtökön napvilágot látott egy honvédségi jelentés, melyből kiderült, Ruszin-Szendi Romulusz egykori vezérkari fő...
Orbán Viktor: a lejárató akciókat nem hagyjuk szó nélkül, Magyarország megvédi magát
A lejárató akciókat nem hagyjuk szó nélkül, Magyarország megvédi magát - írta Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook...
Bokszgálán debütál Radics Gigi új dala
Különleges helyszínen adja elő vadonatúj szerzeményét az énekesnő.
Orbán Balázs: A Tisza Párt összejátszik az ukrán titkosszolgálattal
„Ez hogy történhet meg? Ukrán-Tisza összejátszás” – írta pénteki közösségi oldali bejegyzésében a miniszterelnök pol...
Gúnyt űznek Zámbó Jimmy-ből a testvére szerint - Tények Plusz 18.45
Őrjöngött és kamerán keresztül üzent az embereknek Zámbó Árpy. További részletek a Tények Pluszban 18.45-kor a TV2-n...
family
Rengeteg gyerekp*rnóval bukott le egy megyaszói férfi
Most emeltek vádat ellene.

Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
A tűzoltók riasztották a forgalmi akadályhoz.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Két autó rohant egymásba Mosonmagyaróváron - Mentő is a helyszínen
Egy sávon halad a forgalom az Ostermayer utca érintett szakaszán.
Drónnal ütközött az útellenőr az M1-esen
Április 12-én, szombaton délután különös baleset történt az M1-es autópálya 158-as kilométerénél, a Lajta pihenő lehajtójánál. Egy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kezelésében lévő drón gyakorlórepülés közben – egyelőre tisztázatlan okból – nekiütközött az MKIF autópályakezelő útellenőrző járművének, egy Mercedes Sprinter típusú kisbusznak.
Szokatlan baleset az autópályán: drónnal ütközött az útellenőr
Drónnal ütközött egy útellenőr az M1-es autópályán még szombaton. A szokatlan balesetről részletek derültek ki.
Képeken a megrázó baleset helyszíne, a mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani
Lesodródott és fának csapódott egy autó Csengelénél.
Pótkocsis teherautó fekszik keresztbe ezen a borsodi úton – A gázolaj is folyik, teljes útzár van!
Rendőrségi és tűzoltó egységek is a helyszínre vonultak. A baleset miatt teljes útlezárás van érvényben a helyszínelés idejére. Kiömlött gázolajat takarítanak.
Mentőhelikopter is érkezett a szabadbattyáni balesethez – válaszolt az OMSZ
Közlekedési balesetet szenvedett Szabadbattyán egyik szociális munkatársa. Az OMSZ is megszólalt a sérült állapotáról!
Megrázó fotók készültek a halálos tragédia helyszínén
Hiába vonultak nagy erőkkel a helyszínre a hivatásos szervek, a sofőr életét nem tudták megmenteni.
Mentőhelikopter is érkezett a hajdú-bihari balesethez!
Csütörtök délután riasztották a hatóságokat. A balesethez mentőhelikopter is érkezett.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.