Megfojtotta, majd meg is erőszakolta nagymamáját egy férfi

Az unoka hirtelen felindulásból előbb meggyilkolta nagyanyját, majd fajtalankodott is a holtesttel. Hamarosan dönt a bíróság az ügyében.

2022. február 22. 12:53

A 31 éves Donovan Miller tavaly március 25-én valamivel este 10 óra után értesítette a rendőrséget és bevallotta, hogy előző este meggyilkolta saját nagymamáját, majd ezután kétszer is közösült a holttestével a London külvárosában található lakásukban. Letartóztatásakor újra elismerte szörnyű tettét, elmondásai szerint kokainfüggőségben szenvedett, de egyéb mentális problémái nem voltak.

A 76 éves Phyllis Grantet mindenki kedves és hívő asszonyként ismerte, a lakóközösség szerint minden vasárnap templomba járt, és segített, akinek csak tudott. Az asszony meggyilkolása előtt nem sokkal tért haza a kórházból, mivel sikeresen felépült a koronavírus fertőzésből.

A bíróság március végén dönt Donovan ügyében, az ügyészség pszichiáterek bevonásával mérlegeli a férfi beszámíthatóságát így előfordulhat akár az is, hogy csak kórházi kezelésre ítélik a kegyetlen gyilkost – írta meg a DailyMail.

A címlapfotó illusztráció: facebook.com/metpoliceuk

LED fal, kiterjesztett valóság és új adástervező rendszer: jelentős technikai fejlesztések a TV2-nél
A TV2 Csoport, hazánk vezető televíziós társasága megalakulása óta törekszik arra, hogy a legmodernebb technológiai ...
Földbe csapódott egy ejtőernyős Székesfehérváron
A férfi ernyője nem nyílt ki.
Nyomoznak a halála miatt
Még mindig kérdés, hogy ki a felelős Berki Krisztián haláláért. A médiaszemélyiség drogot fogyasztott halála előtt. ...
Több százan kísérték utolsó útjára
Berki Krisztián barátai megtörten álltak a ravatal előtt. Mindegyikük egy-egy szál hófehér virággal rótta le tisztel...
Egy komposztáló gödörben volt az eltűnt üzletember Szigetszentmártonon - Fotók
Újabb információk kerültek a nyomozók birtokába, ennek köszönhető, hogy megtalálták.
Gyermekeik életéért harcolnak
Egytől egyik nagybetűs hősök, akiknek az élete akkor vett teljes fordulatot, amikor kiderült, hogy kisbabájuk nem eg...
Tények teljes adás 2022. május 28., szombat
GYEREKGYILKOS - Korábban is bánthatta lányait az aszódi gyerekgyilkos - a 14 éves lány gyámügyi védelem alatt állt, ...
Kísérleti gyógyszerrel utazik az időben
Ki ne játszott volna már el a gondolattal, hogy visszapörgetné az időt, és valamit nagyon másképp csinálna az életéb...
Túlhajtotta magát
Két végén égeti a gyertyát, pedig megmondták már neki, hogy jobban figyeljen magára. Oszvald Marika komoly egészségü...
20 milliárdot sem sajnált az esküvőre
Ma már vannak, akik 10-20 millió forintot sem sajnálnak az esküvőjükre, de hamarosan láthatják, hogy van olyan is, a...