Még nem ért véget a fiatal magyar színész küzdelme, újabb műtéten esett át

Szaszák Zsolt tavaly október végén súlyos autóbalesetet szenvedett, arca szinte a felismerhetetlenségig összeroncsolódott, azóta pedig több helyreállító műtéten is át kellett esnie. Az énekes-színész mindennapjait nagyon megnehezítették a folyamatos megpróbáltatások, de úgy érzi, a sors így akart neki üzenni, hogy vegyen vissza kicsit a tempóból és lassítson.

A Sztárban Sztár leszek! egykori versenyzőjének karrierje felfelé ívelt, ám egy előadása után autójával hazafelé tartott, amikor a sors egészen más forgatókönyvet írt számára. A fiatal autóbalesetet szenvedett és nagyon súlyos sérüléseket szenvedett. Orra teljesen szétroncsolódott, ami nagyban gátolta, hogy újra énekeljen, hiszen a hangképzésben nagyon fontos szerepet játszik. Zsolt nemrégiben újabb műtéten esett át, melynek során egy fémlemezt ültettek az orrába, hogy korrigálja a sérüléseket, valamint egy füle mögül kiszedett porcszövet segítségével pótolták a hiányzó darabkát.

A műtétek következtében Zsolt hangja élesebb lett, mint korábban volt, ez főként a musical szerepekben érzékelhető, de olyan is előfordult, hogy éneklés közben a fiatal nevetőgörcsöt kapott, mivel az orrába beültetett fémlemez nagyon csiklandozta őt, míg a szövet teljesen be nem nőtte azt. A színész szerint mindennek megvan a maga miértje, az élet pedig valószínűleg így akart számára üzenni, hogy itt az ideje visszavenni és nem túlhajszolnia magát, műtétek azonban rengeteg mindenre ráébresztették, és egyes dolgokat átértékelt az életében.

2023. augusztus 10. 10:26
Meghalt egy kórházi dolgozó, miután tűz volt csütörtökön délután a makói kórházban.
Az iskola- és kórházbezárások után újabb botrányos kijelentést tett Tarr Zoltán, a Tisza Párt politikusa, aki a magy...
A bukott vezérkari főnök elmondta, a puding próbája az evés, a katonáé pedig az, miként áll helyt a harchelyzetben.
Vonattal ütközött egy autó pénteken a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Apagynál, a kocsit vezető nő életveszélyesen ...
Brutális siker, óriási ováció és álló tapsvihar! Gálakoncertet adott Mága Zoltán a Zene és az Idősek Világnapján a B...
family
Gyerekkora óta a nagy napról álmodozott. Most eljött az idő! Tigyi Kármen egyike annak a hat nőnek, akik úgy döntött...
family
DÖBBENETES VALLOMÁS! - Három daganatot diagnosztizáltak nála, titokban járt a kezelésekre, senkinek sem beszélt a be...
family
„Magyarország egyetlen illegális migránst sem fog befogadni” – jelentette ki közösségi oldalára feltöltött videóüzen...
VONATBALESET - A fék helyett a gázra lépett az autós, ezért történt brutális vonatbaleset Apagynál. A vonaton 20-an ...