Meg akarta ölni tanárnőjét, késsel ment iskolába egy ózdi diák

20 centis konyhakéssel akarta megölni gyógypedagógus tanárát egy hatodik osztályos tanuló az egyik ózdi iskolában. Az ügyészség a fiatalkorúak fogházába küldené a diákot, a fiú tagadja, hogy valóban ölni akart.

Egy ózdi iskolába majdnem konyhakéssel támadt az egyik hatodik osztályos tanuló a gyógypedagógus tanárára. A diák azért akarta megölni, mert bosszút akart állni azért, hogy a szintén fenyegetőző osztálytársára rendőrt hívott.

Néhány napra rá otthonában magához vett egy 20 centiméteres kést, és azzal ment be az iskolába. Megérkezve a tanterembe a kést elővette, megmutatta az osztálytársainak és közölte velük, hogy ezzel a késsel fogja megszurkálni a tanárnőt.

A diákok azonnal szóltak az osztályfőnöknek, aki elvette az őrjöngő iskolástól a konyhakést, majd berendelték az igazgatóiba a tanuló szüleit. A fiatal ezután a gyógypedagógussal is közölte, hogy meg fogja gyilkolni.

A teremben lévő vádlott viszont megfenyegette, hogy nem lett volna szabad a barátját bilincsben elvitetnie, ezért ő meg fogja ölni, mert ő ezt megteheti

– mondta Jogg Zsolt a vármegyei főügyészség helyettes szóvivője.

Ezután a tanulót is elvitték a rendőrök.

Ez még tavaly nyáron történt, az ügyészség most vádat emelt ellene.

Az ügyészség a büntetlen előéletű fiatalkorú vádlottal szemben fiatalkorúak fogházában letöltendő szabadságvesztés büntetést indítványozott, próbaidőre felfüggesztve.

A diák tagadja, hogy meg akarta volna ölni a tanárnőt, és azt is hozzátette, hogy szégyelli magát.

2024. december 04. 15:31
Erősen kompromittáló videó készült egy iskola igazgatónőjéről, követelik a felelősségre vonását
Villámgyorsan terjed a felvétel az interneten.
Index: erre a 30 termékre is árrésstopot vezetnek be
Az Index birtokába jutott egy kormányzati táblázat arról, hogy melyik az a 30 termékkategória, amelyek esetében új á...
Megmérgezhették Gáspár Győző lányát, kórházba került Evelin
Az italába tehettek valamit.
Orbán Viktor Ursula von der Leyen bejelentéséről: Botrány!
Ukrajna pénzt és fegyvert kap, az európai adófizetők pedig a számlát.
Szijjártó Péter drámai támadásról beszélt
Brüsszel új energiapolitikai javaslata komoly vitát váltott ki Budapesten. Szijjártó Péter szerint a tervezet súlyos...
Merj nagyot álmodni!
Újra Magyarországra látogat a világhírű trombitás-DJ, Timmy Trumpet, aki jelenleg nem csak a világ ötödik legjobbján...
family
Fejes Tamás meglepődött és még ajándékot is adott
Az rajongó nem bízta a véletlenre.
Mindenki véleményt mondhat az új KRESZ-ről
Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) lehetőséget fog adni mindenkinek arra, hogy megismerje az új KRESZ elké...
Orbán Viktor: a politikai vita arról szól, hogy ukránbarát vagy magyarbarát kormány lesz 2026-ban
A politikai vita Magyarországon ma arról szól, hogy ukránbarát vagy magyarbarát kormány lesz-e 2026-ban - jelentette...
Holttan találtak kocsijában a népszerű DJ-t, rejtélyes a halála
A rendőrség nyomozást indított a 44 éves DJ halála után.

Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
A tűzoltók riasztották a forgalmi akadályhoz.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Két autó rohant egymásba Mosonmagyaróváron - Mentő is a helyszínen
Egy sávon halad a forgalom az Ostermayer utca érintett szakaszán.
Drónnal ütközött az útellenőr az M1-esen
Április 12-én, szombaton délután különös baleset történt az M1-es autópálya 158-as kilométerénél, a Lajta pihenő lehajtójánál. Egy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kezelésében lévő drón gyakorlórepülés közben – egyelőre tisztázatlan okból – nekiütközött az MKIF autópályakezelő útellenőrző járművének, egy Mercedes Sprinter típusú kisbusznak.
Szokatlan baleset az autópályán: drónnal ütközött az útellenőr
Drónnal ütközött egy útellenőr az M1-es autópályán még szombaton. A szokatlan balesetről részletek derültek ki.
Képeken a megrázó baleset helyszíne, a mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani
Lesodródott és fának csapódott egy autó Csengelénél.
Pótkocsis teherautó fekszik keresztbe ezen a borsodi úton – A gázolaj is folyik, teljes útzár van!
Rendőrségi és tűzoltó egységek is a helyszínre vonultak. A baleset miatt teljes útlezárás van érvényben a helyszínelés idejére. Kiömlött gázolajat takarítanak.
Mentőhelikopter is érkezett a szabadbattyáni balesethez – válaszolt az OMSZ
Közlekedési balesetet szenvedett Szabadbattyán egyik szociális munkatársa. Az OMSZ is megszólalt a sérült állapotáról!
Megrázó fotók készültek a halálos tragédia helyszínén
Hiába vonultak nagy erőkkel a helyszínre a hivatásos szervek, a sofőr életét nem tudták megmenteni.
Mentőhelikopter is érkezett a hajdú-bihari balesethez!
Csütörtök délután riasztották a hatóságokat. A balesethez mentőhelikopter is érkezett.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.