Második emeletről zuhant le a kétéves gyermek és anyja

A gyermek a lakás teraszán játszott, amikor megcsúszott és lezuhant. A rémült anya utánanyúlt, hogy megmentse, de ő is megcsúszott és a gyermek után zuhant.  

2021. június 26. 13:51

Második emeleti teraszról zuhant le egy anyuka és kétéves gyermeke a romániai Törökpadján írta meg a Maszol Erdélyi hírportál. A gyermek megcsúszott és lezuhant, az aggódó anya utána kapott, és ő is kizuhant. Mindketten körülbelül négy métert estek, a tömbház szomszédságában található alacsonyabb épület tetejére. A segélykérő kiáltásokat egy arra sétáló mentőasszisztens hallotta meg, aki azonnal a mentőállomásra sietett, magához vett egy nyakmerevítőt, és két önkéntes kíséretében visszament a helyszínre, hogy elsősegélyben részesítse őket. Még rámpát is improvizáltak egy vasalódeszkából, hogy a két sérültet lehozzák az épület tetejéről.

A helyi sajtó beszámolója szerint a kisgyermek koponyasérüléseket szerzett, a tudata is zavaros lett, állapota súlyos. Az anya bokasérüléssel megúszta.

Emberi ujjat találtak egy gyorséttermi hamburgerben
A vendég már jóízűen falatozott, amikor az ételből egy emberi ujj került elő.
„Egészségünkre” - hangzik a magyar származású világsztár szájából egy reklámban
Az Oscar-díjas Adrien Brody szinte tökéletes kiejtéssel mondja ki a magyar szót.
Sorozatrobbantással fenyegettek a fővárosban
28 éves kőbányai férfi nem aprózta el: egy belvárosi iskola mellett három bírósági, egy rendőrségi és egy büntetés-v...
Háromszázmilliót csalt ki, mindezért nyolc évet kapott
Közvetítőként huszonkét sértettől csaknem 300 millió forintot csalt ki, amit saját céljaira, illetve tartozásainak k...
Megmentették a sírásó életét a szabolcsi temetésen
A szabolcsi temetésen összeesett a sírásó, a lelkész a sírok között sietett a segítségére.
Kubában saját vakcinával oltják a 2 és 10 év közötti gyerekeket
Az egészségügyi hatóságok szerint a kubai oltóanyagot biztonságosnak és hatékonynak találták a vizsgálatok során kis...
Hasba szúrtak egy nőt - Tények 18.00
A támadója követte, majd a késelés után leült a földre... További részletek a Tényekben 18.00-kor a TV2-n!
Jóindulatú daganatot találtak a veséjében - Tények Plusz 18.45
Emellett szívritmus-zavar is veszélyeztette Vastag Tamás egészségét... További részletek a Tények Pluszban 18.45-kor...
Védettségi igazolványokkal seftelt egy háziorvos
Elfogtak a rendőrök egy 71 éves háziorvost, aki a gyanú szerint az elmúlt hónapokban olyan embereket juttatott védet...
Az olasz színésznő, Ornella Muti testvére állítólag ezüstöt tisztított a folyékony kábítószerrel
A védelem szerint családi hagyomány, hogy Ginával tisztítják az ezüstöt. A nőt letartóztatták.