Márki-Zay Péter még ma is a guruló dollárokból fizet - videó

Márki-Zay Péter a hódmezővásárhelyi televízió március 29-i adásában ismét elszólta magát, ahol az egymilliós bírósági büntetéséről kérdezték. Döbbenetes dolgokat mondott el. Kifejtette, hogy az egymillió forint bírságot ki fogja fizetni, és szerencséjére a kampánypénzekből, anélkül, hogy ő csődbe menne - írta meg az Origo.

A bukott miniszterelnök-jelölt a lenti választ adta:

Tehát, ha ennek ellenére a tévedésem miatt a bíróság majd valamekkora büntetést kiró, azt nyilván be fogom fizetni, mint ahogy tavaly, amikor tárgyalás nélkül a kampányidőszakban én nem értem rá elmenni, és emiatt ott távollétemben egymillió forint bírságra ítéltek. Azt is kifogom fizetni, nyilván hál' Istennek a kampánypénzekből anélkül, hogy én csődbe mennék. Még mindig nagyon sok kedves támogatónak köszönhetően, ezekkel a perekkel engem nem fognak csődbe vinni egyhamar. Nagyon szépen köszönöm a támogatást ilyen szempontból!

A címlapfotó illusztráció

2023. március 30. 14:05
Ledobta kutyáját a negyedik emeletről, 20 métert zuhant az öleb
A házikedvenc nem élte túl a zuhanást.
Húscafatok lepték el az autópályát, le kellett zárni a külső sávot - videóval
Horrorfilmben is megállta volna a helyét a sztráda látványa.
Könyv készül Jákob Zoltán életéből, titkokat árul el a Nagy Ő
Magyarország egyik leggazdagabb embere hamarosan az ország szeme láttára kezd párkeresésbe a Nagy Ő című reality ker...
Nem lehet halottá nyilvánítani Suhajda Szilárdot
A hegymászó holtteste nem került elő.
Kisgyerekeket késeltek meg egy játszótéren, videón a szíriai támadó
Három gyerek életveszélyes állapotban van.
Évekig titkolták traumáikat
Két sikeres és erős ember, akik nyíltan vállalják: megküzdöttek a démonaikkal. A gyönyörű Dj Vokság Virág kiskorában...
Barátnők, de irigyek egymásra
Visszavonulása óta először állt kamerák elé Tóth Andi. Őszintén beszélt a róla szóló pletykákról és botrányokról. El...
"Az egész életemet elmosta a víz"
Megbénult a közlekedés, leálltak a villamosok, brutális vihar csapott le Budapestre. Mindent elöntött az árvíz, sárl...
Járvány és éhínség jöhet
Újabb robbantás Ukrajnában. A világ legnagyobb ammóniavezetékét érte támadás, felrobbantották, súlyos katasztrófa le...
A rajongóktól kér segítséget a Korda házaspár
Korda György és Balázs Klári nem bírták tovább, a közvéleményhez fordultak.
Itt a fényképező, amin AI rajzolja a fotókat
Egy órán belül mindkét sprinttávon országos csúcsot döntött Takács Boglárka
Neymar és Pogba az első sorban szurkolt az NBA-nagydöntőben - videó
Kiborult a TV2 sztárja, megrongálták a szülei sírját
Távozik az Újpesttől a csapat legjobb focistája