Emmanuel Macron szavaira a francia televízió műsorában pár napja Marine Le Pen válaszolt, írta a Le Figaro. A Nemzeti Tömörülés politikusa élesen bírálta a köztársasági elnök háborúval kapcsolatos nyilatkozatait, miszerint Macron korábban bejelentette a Mirage 2000-5 Ukrajnába küldését, valamint egy ukrán katonadandár franciaországi kiképzését.
Marine Le Pen bár nem ellenezte közvetlenül a Kijevnek nyújtott segítséget, de szerinte ennek pontos közlése „veszélybe sodorja Franciaországot” – fejezte ki aggodalmát.
Marine Le Pen, a június 30-i választások nagy esélyese szerint „a katonák ukrajnai földre küldése nyilvánvaló kockázat, hogy célpontok lesznek”, és bírálta „azt a könnyedséget, amellyel Emmanuel Macron beszélt a francia katonák potenciális elvesztéséről”.
Marine Le Pen azzal gyanúsította Emmanuel Macront, hogy „háborút akar”.
„Mindent megtesz annak érdekében, hogy fokozza a nyomást, amely holnap eszkalációhoz vezethet” – mondta.
Marine Le Pen már korábban is azt nyilatkozta, hogy Emmanuel Macron francia elnök háborúval politizál, és ez óriási kommunikációs hiba.