Már kémműholdrendszere is lehet Észak-Koreának

Észak-Korea kémműholdrendszerrel hajtott végre újabb "fontos" tesztet - jelentette vasárnap a kommunista állam hírügynöksége, miután szombatra virradóra a térségbéli katonai hatóságok ballisztikus rakéta tesztindításáról számoltak be.

2022. március 06. 08:31

A KCNA szerint az Észak-Koreai Országos Űrkutatási Hivatal és a Nemzetvédelmi Tudományok Akadémiája együttműködésével végrehajtott indítás egy felderítő műhold kifejlesztésének része volt. A héten ez már második ilyen jellegű teszt volt.

A KCNA közölte, hogy a teszt során a hivatal meggyőződhetett a műhold adatforgalmi és vezérlő rendszere, valamint a földi irányítás megbízhatóságáról.

A dél-koreai vezérkari főnökök egyesített bizottsága szerint a legutóbbi rakétát a Phenjan mellett található szunani nemzetközi repülőtér környékéről lőtték ki, és mintegy 560 kilométer magasan repült 270 kilométer távolságra, majd a Japán-(Keleti-)tengerben csapódott.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa megtiltotta Észak-Koreának, hogy ballisztikus rakétákkal kísérletezzen, de csak idén ez már a kilencedik hasonló kilövés volt.

ENSZ-szakértők február elején arról számoltak be, hogy Észak-Korea a BT határozatait megszegve folytatja nukleáris és ballisztikusrakéta-programjainak végrehajtását, egyebek között igyekszik növelni hasadóanyag-gyártási kapacitását.

MTI

Karrier vagy anyaság?
Mindketten a karrierjük csúcsán lettek várandósak: Rubint Réka és Nagy Adri is. Nincs igazság! Legalábbis azügyben, ...
Az életükkel fizettek a szerelemért
Minden sikeres férfi mögött áll egy erős nő – tartja a mondás. Ez pedig úgy tűnik, a történelem számos diktátorára i...
Őrült trend: Síkosítóval sminkelnek
Újabb sokkoló videós trend terjed az interneten: síkosítóval sminkelnek a fiatalok. Egészen pontosan az úgynevezett ...
Megtalálta a szerelmi bánatra a gyógyírt
Minden titkot tud rólunk, ő a legmegbízhatóbb társ, van akinek egy életen keresztül. Gyerekeknek és felnőtteknek is ...
Erotikus álmával sikeres Kozsó lánya
Talán nincs ember Magyarországon, aki ne hallotta volna Kozsó nevét, ne ismerné a dalait. És van egy ember, Amandána...
Dél-dunántúliak figyelem: Elő a füldugókkal!
Mi időben szóltunk.
Nyugat felől nő a légkör nedvességtartalma
időjárás-jelentés, 2022. május 23., hétfő, dél
Tények reggel teljes adás, 2022. május 23., hétfő
GYILKOSSÁG - Kollégája késelt halálra egy nőt egy veszprémi gyárban. A férfi féltékenységből szúrhatott az öltözőben...
Temetésen ragadta meg az utolsó esélyt Polgár Tünde, de életre szóló sebet ejtettek rajta
Úgy érzi, fájdalma az idő múlásával sem fog enyhülni.
Nagy lesz a napi hőingás
időjárás-jelentés, 2022. május 23., hétfő, reggel